Tőzsde
Befektetési alapok Az utóbbi egy évben degeszre kereshetted magad részvényekkel 
Eidenpenz József | 2012. október 11. 15:26
Tavaly szeptember végén volt a mélypontja egy tőzsdei minipániknak, a BUX index például rövid időre 15 ezer pont alá is benézett, a világ legtöbb tőzsdeindexe rengeteget emelkedett azóta. Az itthon működő befektetési alapok ennek nyomán nagyon szépen teljesítettek, 491 különböző befektetésijegy-sorozatból 171 évi tíz százalék felett, 39 pedig évi húsz százalék felett teljesített. Jó volt maga a harmadik negyedév is, itt még jobbak az arányok.
Részvény / Deviza / Áru Brókerklub: a tőzsdén változás kell, de az időzítés nem az igazi 
Füstös Móni | 2012. október 11. 15:19
A Dorsum Zrt. által szervezett BrokerClub rendezvénysorozat kerekasztal-beszélgetésén a meghívott brókercégek képviselői abban egyetértettek, hogy a Xetra bevezetése ha nem is ideális időpontban történik, elkerülhetetlen. Az új rendszertől való félelem alapja, hogy megkönnyíti a külföldi brókercégek piacralépését, így még nagyobb lesz a verseny a befektetési szolgáltatók között. A váltástól és az árjegyzői rendszer bevezetésétől azonban a BÉT-en a forgalom és a likviditás növekedését várják.
Részvény / Deviza / Áru Magára talált az OTP 
Privátbankár.hu | 2012. október 10. 17:59
Nem túl erős nap után a BUX 83 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 18.948 ponton zárt.
Részvény / Deviza / Áru Ákost énekelnek a befektetők 
Privátbankár.hu | 2012. október 10. 10:37
A kínai "gyengélkedés" visszaköszönt az elsőként publikált két vállalati gyorsjelentésben: az Alcoa, alumíniumipari órás és a Yum! Brands, gyorsétteremlánc számaiban.
KKV Nemzetbiztonsági kockázat a Huawei és a ZTE USA szerint 
Privátbankár.hu | 2012. október 9. 08:22
Az amerikai képviselőház titkosszolgálati állandó bizottsága olyan belső dokumentumok birtokába jutott a Huawei korábbi alkalmazottaitól, amelyek bizonyítják, hogy a vállalat kiberhadviselési berendezéseket szállított a kínai hadseregnek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsdére menne a kínai Huawei 
Privátbankár.hu | 2012. október 5. 11:05
Tőzsdére készül az átláthatóságának fokozására és üzletszerzési esélyeinek javítására törekvő kínai Huawei. Az amerikai tőzsdét preferálja, de előbb az uniós és amerikai hatóságok is vizsgálódnak, nem kaptak-e bújtatott állami támogatást, illetve, hogy nem jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napot zárt a Budapesti Értéktőzsde 
Privátbankár.hu | 2012. október 2. 17:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 42,91 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 18.742,90 ponton zárt kedden. A vezető részvények közül csak az OTP erősödött, de így is 4000 forint alatt maradt.
Részvény / Deviza / Áru Rákaptak a magyar részvényekre a külföldi profik 
Eidenpenz József | 2012. október 2. 12:28
Három hónap alatt euróban negyven százalékkal nőtt a külföldi részvényalapokban levő magyar részvények aránya, majdnem mindegyik alapkezelő növelte részvényportfólióját, volt, amelyik duplájára. A Templeton elsősorban a bankrészvényeket preferálja, mint az OTP és osztrák papírok, a Morgan Stanley pedig egy nagyobbacska Richter-pakettet tart.
Részvény / Deviza / Áru Kétszámjegyű nyereség: mivel lehetett a legtöbbet kaszálni a nyáron? 
Eidenpenz József | 2012. október 2. 06:50
A harmadik negyedév kedvező volt a magyar részvényeknek, a forintnak és az állampapíroknak is. A tőzsdén az Egis, a Rába és a Mol emelkedett tíz százaléknál jobban. A világindexet és az amerikai kontinenst leköröztük, az oroszokat és a németeket, az ázsiaiakat korántsem.
Részvény / Deviza / Áru Izgalmakat tartogat az október a tőzsdén (Videó) 
Privátbankár.hu | 2012. október 1. 11:34
Az Equilor munkatársa szerint mérsékelt plusszokat vár a mai tőzsdezáráskor. Az október izgalmas lesz, a MOL és az E-Star részvényeire érdemes figyelni.
Részvény / Deviza / Áru Nagy változásokat nem hozott az elmúlt hét a BÉT-en 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 30. 10:27
A globális piacok pesszimista hangulatának hatására kis mértékben ugyan, de tovább mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe az elmúlt héten, az előző heti 2,5 százalékos esés után ezúttal 0,26 százalékkal került lejjebb a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Harcot indított a magas frekvenciájú tőzsdézés ellen az EU 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 28. 10:41
Az Európai Parlament fél másodpercben korlátozná a magas frekvenciájú kereskedésnek nevezett számítógépes ügylettípus ajánlatai közötti minimális időt, ami agyonvághatja ezt az üzletágat. Korlátoznának a németek, a kanadaiak és az ausztrálok is, a német pénzügyminiszter szerint viszont nem kéne átesni a ló másik oldalára és kiönteni a fürdővízzel együtt a gyereket is.
Részvény / Deviza / Áru Eltüntette a felárat a piac-összekapcsolás 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 28. 08:01
Beváltotta a reményeket a cseh, a szlovák és a magyar árampiac összekapcsolása, a szeptember 11-i indulás óta a magyar áramtőzsde másnapi kereskedésű piacán jelentősen mérséklődött az elszámolóárak kockázata, az előzetes várakozásoknak megfelelően nőtt a korreláció a hazai és a nyugat-európai indexek között - írta a Napi Gazdaság pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Három éves mélyponton a Shanghai tőzsdeindex (videó) 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 27. 09:38
3 éves mélypontra esett a Shanghai tőzsdeindex, Kína gazdasága folyamatosan lassul, néhány héten belül vezetőváltás esedékes.
Részvény / Deviza / Áru A Fotex Hollandiából is tovább disszidált 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 25. 15:18
Egészen a Luxemburgi Értéktőzsde honlapjáig kell menni, hogy a pesti tőzsdéről tavasszal kivezetett Fotexről megtudjunk valamit, és angolul kell tudni hozzá. A cég ismét disszidált, Hollandiából Luxemburgba tette át székhelyét. Árfolyama mintegy harmadát elvesztette a magyarországi kivezetés óta.
Részvény / Deviza / Áru Kellemeset a haszonnal: mennyit lehet keresni a szexszel? 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 23. 09:12
A korábbi feltételezésekkel ellentétben a szexipar egyáltalán nem bizonyult válságállónak, az iparág tőzsdei képviselőinek árfolyama történelmi mélypontján van, többjük már csak filléres részvény. A fő ellenség az internet, amely szinte teljesen tönkretette a felnőtt szórakoztatás számos képviselőjét, így két nálunk is ismert céget is.
Részvény / Deviza / Áru Merre tovább, tőzsdék? - ne játssz macsót a piacokkal szemben! 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 19. 14:58
Annak ellenére emelkedtek a tőzsdék, hogy a vállalati profitok elmaradnak a várakozásoktól, a globális konjunktúra aggasztó, sem a részvények, sem a feltörekvő piaci devizák nem mondhatók olcsónak és az amerikai és európai pénzpumpa sem volt igazán meglepetés. A fenntartások ellenére sem szabad azonban szembe menni a piacokkal – tartja a Budapest Alapkezelő. A magyar gödör alját még nem látják.
Részvény / Deviza / Áru Az MTelekom a nap nyertese a múlt heti gyengélkedés után 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 17. 17:48
Múlt héten minden vezető részvény erősödött, kivéve az MTelekomot, e hét elején éppen az ellenkezője történt: az MTelekom könyvelhetett el nyereséget, a többi esett vagy szinte stagnált. Az OTP így is 4000 forint fölött maradt.
Deviza / Áru Lehman Brothers: Még újabb öt évig biztosan köztünk marad 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 15. 08:01
Négy éve, 2008 szeptember 15-én jelentett csődöt a Lehman Brothers, amit a pénzügyi válság kezdeteként tartanak számon, de a cég tovább él és a válságnak is újabb és újabb hullámai vannak. A tőkepiacok többsége viszont kiheverte a megrázkódtatást, sőt sok mutató új csúcsokat döntött azóta.
Részvény / Deviza / Áru Nagy foci, kis pénz: nem sokat ér a szurkolóknak a bajnoki cím 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 14. 13:49
A német bajnok egy üzletileg és sportszempontból is sikeres szezon után hat cent osztalékot fizet részvényeseinek, ami a nyereségének csak 11 százaléka, és a 2,6 eurós tőzsdei árhoz képest sem sok. A részvényesek, akik általában a klub törzsszurkolói közül kerültek ki, már sokat szenvedtek, a papírokat ugyanis annak idején 11 eurós áron bocsátották ki.
Részvény / Deviza / Áru Ideért a lökéshullám: a Rába és a Mol vezeti az emelkedést (frissítve) 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 14. 09:31
Alig várták a befektetők, hogy kinyisson a budapesti tőzsde: a csütörtök esti QE3-bejelentést azonnal robbanással üdvözölte a BUX, nyitásban 4 százalékot ugrott az OTP. Az összes bluechip drágul, a Rábát megint fel kellett függeszteni.
Részvény / Deviza / Áru Újra 4000 alatt az OTP - estek a vezető részvények 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 13. 18:18
Az OTP visszaesett négyezer forint alá, a többi magyar vezető részvény is esett, a nyugat-európai értéktőzsdék is gyengén zártak.
Befektetési alapok 15 év alatt 5,5-szörös tőke - ezért nem érdemes ki-be ugrálni az alapokból 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 13. 12:22
A Concorde 2000 alap 15 éves fennállása óta évente átlagosan 12 százalékos hozamot ért el, aki kezdettől fogva tartja, 5,5-szörösére növelte tőkéjét. Akik azokban ki-be szálltak, azok ennél 6,2 százalékkal kevesebbet kaptak, ami a nemzetközi tapasztalatoknak is megfelelő érték – mondták el az alapkezelő sajtótájékoztatóján. Ez idő alatt sokat lehetett keresni magyar kötvényeken, de jóval szerényebben a részvényeken.
Személyes pénzügyek Gyémánt: özvegyeknek és árváknak való, vagy pilótajáték az egész? 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 13. 09:12
Ha a gyémánt szót halljuk, mesés gazdagságra, csillogásra gondolunk, és könnyen elhisszük, hogy e természeti csoda ára csak emelkedni hajlandó, esni sohasem. Ez utóbbit pedig számos gyémántkereskedő próbálja nyíltan vagy burkoltan elhitetni velünk. A piac illikvid és átláthatatlan, ami melegágya a csalásoknak és visszaéléseknek.
Befektetési alapok Euróőrület: a lakosság nem igazán bízott a forintban augusztusban 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 10. 06:40
A hazai befektetési alapok szépen gyarapodtak augusztusban, de ami igazán feltűnő, hogy számításaink szerint kiemelkedő rekordösszeg, 41 milliárd forint ment devizába, a forintos alapokból pedig határozottan inkább elvitték a pénzt. Eurót 36 milliárd értékben, dollárt pedig ötmilliárdnyit helyeztek el az alapokban, leginkább megint a legalacsonyabb kockázatú, folyószámlaszerű pénzpiaci konstrukciókban.
Részvény / Deviza / Áru Már nem vezető részvény a Peugeot-Citroën  
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 7. 08:38
Az értékesítési nehézségekkel küszködő francia PSA Peugeot-Citroën autóipari konszern részvénye szeptemberben kikerül a párizsi tőzsde vezető indexéből.
Részvény / Deviza / Áru Szörnyű rossz befektetések 2.: Felelőtlen buxolás és bármi, amivel nagyon túlvállaltad magad 
Eidenpenz József | 2012. szeptember 5. 07:08
Nem szakavatott kezekben a túl veszélyes befektetések sorában kiemelkedő helyet foglalnak el az úgynevezett tőkeáttételes formák, ahol az ügyfél megsokszorozhatja a vásárlóerejét, a nyerési esélyeit, de a veszteségeit is. Egész bankok és brókercégek is belebuknak néha.
Részvény / Deviza / Áru A nyugat-európai jó hangulat uralta a magyar parkettet is 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 3. 18:03
A pesti tőzsde fogalma nem érte el a 4 milliárdot sem ma, ebből 2,7 milliárdot az 1,4%-os pluszban záró OTP vitt el.
Részvény / Deviza / Áru Gyakorlatilag nem változott a BUX 
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 16. 17:36
A forgalom is gyenge volt a tőzsdén, így nem meglepő a mindössze 18 pontos esés. Az értéktőzsde részvényindexe 17,886 ponton zárt.
Makro / Külgazdaság Válságban segít a szex, legalábbis fellendülőben a szexipar 
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 15. 17:08
Van-e összefüggés a válság mélysége és a szexipar között? Nem tudjuk, viszont hihetetlenül nagyot kaszált az első félévben az erotikaipar német óriása, a Beate Uhse.
Részvény / Deviza / Áru Erősödtek a tőzsdék Nyugat-Európában 
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 7. 17:49
Ellentétben a tegnap szárnyaló, de ma már megtorpanó Bux-szal, a nyugat-európai tőzsdék általában erősödtek és ez már napok óta tart.
Befektetési alapok Végre felkerült az OTP a térképre - veszegetnek a Templeton-alapok, de eladott a Barings 
Eidenpenz József | 2012. augusztus 7. 06:10
Júniusban a feltörekvő piaci részvényalapoknál levő magyar részvények aránya majdnem mindenütt nőtt, ami az árfolyamok emelkedésén és a komoly forinterősödésen kívül a Templetonnál vásárlásokat is jelentett. A Templeton tartja magyar kötvényeit is, a Barings viszont értékesített belőlük, bár úgy tűnik, nem sokat.
Részvény / Deviza / Áru Zuckerberg egyetlen nap alatt 400 millió dollárt bukott a szánkózó Facebook részvények miatt 
Privátbankár.hu | 2012. augusztus 3. 13:41
A világ legnagyobb közösségi hálózatának részvényértéke tegnap becsúszott 20 dollár alá is a New York-i tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Óriási tőzsdei ralit jósol a Fuggerek tanácsadója - 5 érve is van 
Privátbankár.hu | 2012. július 30. 12:20
A több mint 500 éves Fürst Fugger Privatbank tanácsadója szerint a június végén kezdődött részvénypiaci fellendülés még legalább novemberig ki fog tartani a német piacon, és a DAX index 8255 pontig mehet fel. A technikai elemzés szakértőjének legalább öt érve van emellett.
Részvény / Deviza / Áru Tibor vagyok, de még mindig tőzsdézni akarok! 
Borbély Péter | 2012. július 27. 06:20
Sorozatunk előző cikkében elsősorban azt boncolgattuk, hogy milyen általános adatokra, hírekre érdemes odafigyelnie annak, aki kereskedni szeretne. Ebben az írásunkban pedig a teljesség igénye nélkül elmagyarázzuk azokat a legfontosabb fogalmakat, amelyek a vállalati hírek és gyorsjelentések megértéséhez nélkülözhetetlenek.
Részvény / Deviza / Áru „Nátha ellen betiltják a tüsszentést”- nagy baj lehet, ha ismét itt a shorttiltási hullám 
Eidenpenz József | 2012. július 25. 12:25
A tavaly augusztus-szeptemberi tőzsdei zuhanások után először ismét felütötte fejét a shorttilalom-láz: hétfőn Spanyolország és Olaszország, kedden Görögország tiltotta meg a részvényekre az eladási pozíciók felvételét. A görög tőzsde szerdán emelkedett, amit okozhatott volna a tilalom, ha nem lenne már lassan egy éve érvényben. Sok szakember ismét vitatja a lépést, mondván, a shortosok a legjobb vevők.
Állampapír / Kötvény Nemcsak a részvényesek pánikolnak: féláron is forogtak az E-Star kötvényei 
Eidenpenz József | 2012. július 25. 06:10
Az E-Star vitái önkormányzatokkal, a kormányzat negatív hozzáállása és ezek következményeként a cég likviditási nehézségei nemcsak a részvény árfolyamát lökték a mélybe, hanem a kötvényekét is. Intézményi és magánbefektetők körülbelül tízmilliárd forintnyi nyilvános kötvénye van a tőzsdén, ahol az árfolyamok a névérték 53-75 százalékra zuhantak.
Állampapír / Kötvény Negatív hozamok mindenütt - az európai állampapírpiacok a fejükre estek? 
Eidenpenz József | 2012. július 23. 06:11
A világ legnagyobb kötvényportfóliójának kezelője inkább a matraca alá dugná a pénzt emiatt, mások szerint viszont teljesen érthető és hosszú időre be kell rá rendezkedni. Egyre hosszabb azoknak az európai országoknak a sora, amelyek állampapírjai negatív hozammal forognak, vagyis a befektetők most több pénzt adnak értük, mint amennyit majd lejáratkor vissza fognak fizetni. A napokban Franciaország is feliratkozott a listára.
Részvény / Deviza / Áru Hová lett a sok virág? Hová tűntek a befektetők a tőzsdéről? 
Eidenpenz József | 2012. július 18. 13:30
Az első félévben 30 százalékkal csökkent a BÉT azonnali piacán a forgalom 2011-hez, és 60 százalékkal 2010-hez képest. Valójában azonban nem tűntek el végleg a befektetők a BÉT-ről, a 2000-es évek elején például több éven keresztül a jelenleginél is nagyobb volt a pangás – tartja a KBC Equitas. Ügyfélfelmérése szerint a magyarok 80 százaléka a hazai részvényeket tartja a legfontosabbnak, de ez az arány más országokban is magas. A forex-piacon meg kell válogatni, kivel kezd az ügyfél.
Részvény / Deviza / Áru Kiszálljak? Ne szálljak? Kaszáljak? Kisbefektetői dilemmák nyaralás előtt 
Eidenpenz József | 2012. július 16. 14:30
A tőzsdéző kisbefektetők nyaralás előtt inkább felszámolják a kockázatosabb pozícióikat, vagy megtartják nyaralás alatt is? Aki felszámolják, azok milyen alacsony kockázatú eszközökbe menekítik a pénzüket? Mennyire csökken nyáron a hazai kisbefektetők aktivitása, befolyásolja-e ez az árfolyamokat? Mennyire jellemző, mennyire hatékony, hogy nyaralás alatt is tőzsdéznek, és lehet-e így egyáltalán pihenni?
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett ma a BUX 
Privátbankár.hu | 2012. július 12. 18:02
A nemzetközi kedvezőtlen hangulatban a BUX sem tudta tartani magát, így a nyugat-európai tőzsdékhez hasonlóan eséssel zárta a napot.
Állampapír / Kötvény Kezdősarok: Már Zsigmond király is… a magyar államadósság rövid története 
Eidenpenz József | 2012. július 11. 10:26
Az államadósság története szinte egyidős az állammal: már a középkorban is egész falvakra, városokra vagy fél megyényi birtokokra vettek fel kölcsönt a királyaink, főleg, ha háborúzni akartak. Szabadságharcaink történetében is előkelő helyen állt a finanszírozás, amihez igyekeztek hitelt is felvenni. Az újabb korokban az állampapírok kerültek a középpontba.
Részvény / Deviza / Áru Amerikai részvények felé fordul a magyar lakosság 
Privátbankár.hu | 2012. július 10. 12:48
Számottevő lakossági forrás áramlott az év első felében tőzsdei befektetésekbe, amely a megtakarítási hajlandóság javulására utal, a folyamatot ugyanakkor nem tükrözi a BÉT rendkívül alacsony forgalma. A háttérben az áll, hogy a hazai kisbefektetők egyre inkább a külföldi, elsősorban amerikai tőzsdék felé fordulnak.
Befektetési alapok Évi 18 százalékot hoztak fél év alatt a magyar állampapírok 
Eidenpenz József | 2012. július 10. 06:15
Az első félévben a hazai befektetési alapok háromnegyede pozitív teljesítményt ért el, a legjobbak évesítés nélkül is 20-30 százalékot produkáltak. Az abszolút csúcson török, ázsiai részvényalapok voltak, de a magyar kötvények is nagyon szépen hoztak, fél évre átlag 9,1 százalékot. Legrosszabbul néhány abszolút hozamú alap és néhány ingatlanalap befektetői jártak.
Befektetési alapok Beelőznek a kazahok - elfordulnak a hazai részvényektől a külföldi alapkezelők? 
Eidenpenz József | 2012. július 9. 06:05
Február vége és május vége között átlagosan 2,2 százalékról 2,0 százalékra csökkent az általunk vizsgált 15 külföldi részvényalapban a hazai részvények aránya. Régi hívünk, a Templeton részvényalapja 4,7 százalékról 3,5-re vette vissza magyar kitettségét, a kötvényeink mellett viszont kitartott. A JP Morgannél végre ismét kimutathatók a magyar részvények, de csak 1,1 százalék erejéig. Több alapban még a kazahok is előttünk járnak.
Deviza / Áru Jókora esést hozott össze az OTP, estére elgyengült a forint 
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 17:28
Vegyes nap volt a tőkepiacokon, az európai részvényindexek többsége például esett, élükön a BUX, Amerikában viszont jó volt a hangulat. Az OTP csúnya, négy százalék feletti esést produkált. Az euró itthon viszonylag szűk sávban, 286,3 és 287,2 forint között ingadozott, nap közben erősödött a forint, a nap végére ismét meggyengült.
Részvény / Deviza / Áru Megvan a születésnapi brókerverseny eredménye 
Privátbankár.hu | 2012. június 22. 16:30
Mintegy 1,5 milliárd forintos forgalommal Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője vitte el a díjat a Budapesti Értéktőzsde 22. születésnapja alkalmából rendezett június 21-i házi bajnokságon.
Személyes pénzügyek Mikor szabadul ki a tőzsde a mocsárból? 
Eidenpenz József | 2012. június 21. 16:44
Az utóbbi években inkább aszerint választottak befektetést maguknak az emberek, hogy hol kisebb a bukás veszélye, hol őrzi meg tőkéjük a reálértékét – mondták elemzők a BÉT jubileumi konferenciáján. Pedig óriási lehetőségek voltak a heves ármozgások révén, még nagyobbak is, mint az előző tíz évben bármikor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG