2p
Évente több tízmillió forintnyi kárt okoz a nyaralók megkésett téliesítése.

Milliós károkat előzhet meg, aki idejében gondoskodik nyaralója téliesítéséről. A sok esetben igen egyszerű műveletek felesleges halogatása óriási veszteséget tud okozni, akár egy, a kertben az éjszakai fagyban szétrepedt kerti csapból napokig ömlő víz után is több százezer forintos vízszámla érkezhet. A hanyagság okozta károkat ráadásul a biztosítás sem feltétlenül téríti meg. A nyaralók ezért is külön figyelmet érdemelnek az ősz beköszöntével - figyelmeztet dr. Kéringer Csaba, a K&H Biztosító Nem-élet termékmenedzsment és kockázatvállalás vezetője.

 

A télen nem használt ingatlanok „konzerválása” néhány egyszerű munkafolyamattal megoldható, melyek nem is költségesek. A vizet még szeptemberben érdemes elzárni, a főcsap elzárása után minden csapból kiereszteni a nyomást - így elkerülhető, hogy a csövekben maradt víz okozzon károkat. Nem csupán a fagyás miatt, hanem azért is, mert a vezetékek bármikor meghibásodhatnak: a sérült víz- és gázvezeték, a zárlatos elektromos hálózat nemcsak, hogy tűzveszélyes, de ha a tulajdonos nem veszi észre, sok százezres közüzemi számlát is okozhat, ha hetekig, hónapokig szivárog a víz, a gáz, vagy épp egy zárlat miatt pörög a villanyóra - írja a szakértő.

 

A kerti csapok elzárásánál fontos, hogy a fagycsap zárását követően a nyári csapot nyitva kell hagyni, hogy kiderüljön, ha a fagycsap már nem zár jól, de azért is, hogy télire ne maradjon nyomás alatt a vezeték. A legnagyobb károk a nyaralók esetében éppen abból adódnak, hogy a tulajdonosok több nap, vagy akár hét késéssel szembesülnek a történtekkel. A nyaralók télen a tolvajok kedvenc célpontjai. Éppen ezért érdemes a biztonsági zár mellett riasztóberendezéssel is védeni az épületet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Balatonnál sokkal többet ér a hőszivattyú, mint egy légkondi
Vámosi Ágoston | 2026. július 2. 19:04
Kevés a korszerű családi ház Balatonalmádin és környékén, az alacsony rezsiköltséget pedig bőven meg kell fizetni a vásárlásnál: a gázkazános és a hőszivattyús épületek értéke között drasztikus a különbség. Az árak évről évre ingadozhatnak, nem ritka az átmeneti visszaesés, de van, ahol most ötször annyit ér egy ház, mint 2015-ben. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részéből az is kiderül, hogy a Balaton északkeleti partján emeli-e a légkondicionáló a családi házak értékét.
Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG