5p

Három milliárd forintot oszt szét a szaktárca a társasházak között a fűtés korszerűsítésére. Biztos, hogy csak kevés lakóközösség tudja előteremteni a magas önerőt, mivel nagyon szűkültek a bevételi forrásaik.

Kedd óta lehet pályázni a társasházak távfűtés-korszerűsítési programjára. A kiíró Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 3 milliárd forintot különített el, ez vissza nem térítendő támogatás a távhőszolgáltatásban érintett lakásszövetkezeti és társasházi lakások fűtésének korszerűsítésére. Pályázni a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2021. augusztus 31-ig lehet.

Legalább 50 százalékos önerő kell az ingyen milliókhoz (fotó: Mester Nándor)
Legalább 50 százalékos önerő kell az ingyen milliókhoz (fotó: Mester Nándor)

Mintegy 170 ezer olyan társasházi vagy lakásszövetkezeti lakást tartanak számon, amelyek nem rendelkeznek szabályozható fűtéssel. A mostani pályázati pénzt kizárólag az energiahatékonyságának növelését, szén-dioxid-kibocsátásának csökkentését eredményező beruházásokra lehet felhasználni. A támogatás mértéke az elszámolható bruttó költségek legfeljebb 50 százaléka lehet, összege minimum 150 ezer, maximum 75 millió forint, az egy lakásra eső összeg azonban nem haladhatja meg 400 ezer forintot. 

Az önerőnek tehát legalább 50 százalékosnak kell lenni. Egy 100 lakásos társasháznál (több mint ezer ilyen van országosan) a becslések szerint 350-500 millió forint is lehet a bruttó végösszeg, amit a legtöbb társasház biztos nem tud fedezni saját forrásból.

Egyrészt azért, mert már a járvány előtt is sok helyütt gond van a közös költségek fizetésével is, azóta ez csak súlyosbodott, sokan elveszítették az állásukat. Másrészt a társasház egyik legfontosabb bevételi forrása, a földszinti helyiségek bérbeadása szintén nagy hiányt mutat, hiszen bezárt rengeteg ott működött kis bolt, iroda, szolgáltató cég. Nem kevés társasház lesz, amelyik hitelt is kénytelen lesz felvenni az önerő egy részének előteremtéséhez.

A beruházás végösszegét erősen befolyásolja a folyamatosan dráguló alapanyag és munkadíj. Ezeket, valamint a forint értékvesztését a kivitelezők mind ráterhelik a megrendelőkre, jelen esetben a társasházakra. Mindemellett érdekes lesz figyelni, hogy a hamarosan esedékes éves közgyűléseken miként szavaznak majd erről a pályázatról az érintett lakók.

Az is lehet, hogy ott, ahol nem ennyire drámai egy-egy lakóközösség helyzete, gyorsan kapcsolnak, és előrehozzák a közgyűlést. Az ITM által most rendelkezésre bocsátott 3 milliárd forint nem hatalmas összeg, gyorsan elfogyhat. Itt érdemes megjegyezni, hogy ez a három millird forint eltörpül a lakásfelújításokra és családi házak korszerüsítésére  vissza nem térítendő támogatás, hitel és adókedvezmény formájában adott százmilliárdok mellett.

Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. a dokumentumok benyújtásától számított 45 napon belül dönt a pályázatok támogathatóságáról. Amennyiben a pályázat támogatásban részesül, az érintett társasházak képviselője a döntést követő 15 napon belül elektronikus úton kap értesítést az elbírálás eredményéről, valamint a támogatói okirat kiállításának feltételeiről.

A minisztérium a jelenlegi felhívás előzményeként 2019 nyarán hirdette meg az okos költségmegosztás alkalmazásának elterjesztésére és radiátorcserére irányuló pályázati támogatási programot, amelynek köszönhetően 321 társasházban, lakásszövetkezeti épületben összesen 26 300 lakás fűtési rendszerének energetikai korszerűsítése kezdődhetett meg, 2,46 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással. 

Nem a fűtésre összpontosítanak

A Magyar Nemzeti Bank és több társasházi szervezet együttműködésével tavaly ősszel lezajlott felmérésből kiderült, hogy a tervezett felújítások műszaki tartalmát tekintve a leggyakoribb cél a víz- és csatornarendszer felújítása, az elektromos hálózat felújítása, a homlokzat hőszigetelése, és a belső épületrészek festése. Az elkövetkező 1-2 évben a válaszadók 13 százaléka tervezi a megújuló energiaforrás hasznosításának bevezetését.

Az elmúlt években a társasházak körében a leggyakrabban előforduló felújítás a lapostető hő- és/vagy vízszigetelése volt, amelyet 18 százalékuk elvégzett a legutóbbi felújításuk során. Ezt követi a nyílászárók cseréje, amelyet 16 százalékuk jelölt, majd a belső épületrészek festése, a homlokzati hőszigetelés, valamint a lift korszerűsítése szerepelt prioritásként a legtöbb társasháznál. Budapesten a felmérésben részt vevő társasházak 39 százalékánál volt az elmúlt 3 évben felújítás, amíg vidéken csupán a 27 százalékuknál.

Minden szakember megjegyezte, hogy a társasházak energiahatékonyságát jelentősen befolyásolja az alkalmazott fűtési rendszer típusa. Az említett felmérésben részt vevő társasházak legnagyobb arányban (mintegy 35 százalékuk) egyedi mérésű távfűtéssel rendelkeznek. A három leggyakoribb fűtési rendszer közé tartozik még a gázzal történő, valamint az egyedi mérés nélküli távfűtés, amelyek rendre a társasházak 31 és 22 százalékánál találhatók meg. A megújuló energia segítségével történő fűtés mindössze az 1 százalékuknál érhető el.

A társasházak fűtési- és egyéb közműellátási rendszerei a felmérés alapján jellemzően elavultnak tekinthetőek, a társasházak felénél az elmúlt 5 évben nem történt felújítás, holott szükség lenne rá. További egyharmaduknál volt ugyan felújítás, azonban az nem volt elegendő ahhoz, hogy jó állapotban tudhassák valamennyi közműellátási rendszerüket, és mindössze 17 százalékuk vallotta azokat megfelelő állapotúnak.
 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG