1p
A gazdasági válság és a devizaárfolyamok extrém mozgása következtében nehéz helyzetbe kerülhetnek az ingatlanszektorban aktív projekttársaságok, ha nem fordítanak kellő figyelmet tőkehelyzetükre. Esetükben gyakori a tartós tőkevesztés, aminek másodlagos hatásai a teljes vállalkozást maguk alá temethetik, hiszen ha a cég nem kap időben észbe, akkor már csak az átalakulás és a megszűnés közül választhat.
Dr. Ember Csaba

Dr. Ember Csaba, a Deloitte-tal együttműködő ügyvédi iroda ügyvédje elmondta, hogy a megváltozott általános gazdasági környezet és az elmúlt hónapok devizaárfolyam-mozgásai következtében az ingatlanok fejlesztésére, bérbeadására és üzemeltetésére létrehozott projekttársaságok többségének cash-flow helyzete teljesen felborult ahhoz az állapothoz képest, amelyben a hiteleiket néhány évvel ezelőtt felvették. A hotelek, irodaházak, bevásárlóközpontok jövedelmezősége jellemzően évek óta a korábban tervezett mértékek alatt teljesít, ami jelentősen korlátozza ezen vállalatok hitel-visszafizetési képességét is.

Sokan nem veszik figyelembe a cég tőkehelyzetét

A szakértő kiemelte, hogy a hitelszerződésekben a projekttársaságok rendszerint számos kötelezettséget vállaltak a bankok felé (például pénzügyi mutatók teljesítésére vonatkozóan), és a tapasztalatok szerint a bankok a legtöbb esetben hajlandóak is a kezdeti feltételek módosítására. Sokan nem vesznek azonban figyelembe egy fontos tényezőt, amely felülírja a bankokkal történő megegyezést: ez a tényező a társaság tőkehelyzetére vonatkozó információ.

A gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezése szerint részvénytársaságok és korlátolt felelősségű társaságok esetében, amennyiben a társaság az éves beszámolója alapján két egymást követő évben nem rendelkezik a társasági formájára kötelezően előírt jegyzett tőkének megfelelő összegű saját tőkével, a társaság tagjai (részvényesei) a második év beszámolójának elfogadásától számított három hónapon belül kötelesek gondoskodni a szükséges saját tőke biztosításáról. A tartósan fennálló tőkevesztés esetén a társaságnak a lehető leggyorsabban kell keresnie valamilyen megoldást, ilyen például kellő finanszírozás megléte esetén a tőkeemelés, pótbefizetés, vagy a tagi követelések elengedése, egyéb esetekben pedig a tőkeleszállítás, vagy az egy portfólióhoz tartozó, több hasonló tevékenységű cég összeolvadása.

Ember Csaba kiemelte: amennyiben a bajba került cég nem kap észbe időben, vagy a helyzet tényleges megoldása valamilyen más okból kifolyólag tovább húzódik, mint a törvényben előírt határidő, a társaság már csupán két, hitelezői szempontból sem kimondottan kedvező megoldás közül választhat. Vagy átalakul olyan gazdasági társasággá – például betéti társasággá - amelynél nincs előírt minimális jegyzett tőke, vagy pedig rendelkeznie kell saját, jogutód nélküli megszűnéséről.

Később problémákat okozhat a pótbefizetés

Molnár Gábor

Molnár Gábor, a Deloitte Kft. számviteli tanácsadás üzletágának igazgatója a tapasztalatai alapján kiemelte, hogy a helyzet rendezésének leggyakoribb módja a pótbefizetés, amely elsőre rugalmas megoldásnak tűnik, mégis sok problémát generálhat a hagyományos tőkeemeléshez képest, például egy későbbi vállalati átalakulásnál, vagy összeolvadásnál. A megoldást azért sem szabad halogatni, mert a tőkevesztéses helyzetben ragadt cégek bizonyos esetekben nem kaphatnak állami támogatást, vagy pályázatokon sem indulhatnak, hiszen ilyen esetekben gyakori előírás, hogy a kedvezményezett társaságoknak nyereségesen kell működniük és megfelelő saját tőkével kell rendelkezniük.

Sok esetben épp a nem realizált árfolyamhatás teszi veszteségessé a céget, és akadályozza meg azt, hogy tendereken induljon. Az árfolyam-ingadozás hatását a legtöbb cég a mérleg fordulónapon észleli, a jelenlegi szabályozás szerint ugyanis a cégeknek minden, a mérlegükben devizában szereplő tételt a fordulónapi árfolyamon át kell értékelniük forintra, és ugyanez a feladatuk egyes származékos, vagyis derivatív ügyleteiknél is.

A forint árfolyamának ingadozása más cégeket is veszélyeztet

A forint árfolyamának ingadozása sok társaságnál, nem csak ingatlanos projektcégeknél okozhat problémákat, mert a cégek tevékenységének eredményét tükröző beszámolókban jelentős torzításokat, nem várt hatásokat idézhet elő. Gyakran okoz gondot, hogy az exporttevékenységgel foglalkozó cégek a meglévő termelőeszközeiket devizahitelekből finanszírozzák, és a bevételeik jelentős része is devizában jelentkezik. Habár ilyen esetben a cégek a működésből eredő árfolyamhatásoknak kevésbé vannak kitéve, fordulónapon nekik is át kell értékelniük a devizás hiteleket, ami akár komoly veszteségeket is okozhat. Ezen veszteség kiküszöbölését segítheti például az is, ha a vállalat megváltoztatja a könyvelés pénznemét, amelyre ez év január elsejétől a törvényi előírások jóval nagyobb szabadságot engednek a társaságoknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Ritka együttállás: Budapesten, városokban és falvakban is csökkentek a lakásárak
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 12:44
A legnagyobb visszaesés Észak-Magyarországon, a városokban volt, ott reálértéken több mint 10 százalékkal csökkentek az árak a második negyedévben. 
Ingatlan Megbukott az Otthon Start a Z generációnál
Vámosi Ágoston | 2026. július 23. 15:11
Hiába szeretnének saját lakást a fiatal felnőttek, többségük nem lát erre reális esélyt. A teljes Otthon Startnak mindössze 1,2 százalékát vették fel a korcsoport tagjai, a lakásvásárlás inkább csak a felső jövedelmi tized lehetősége szakértők szerint. Eközben Újbudán az átlagos bérleti díj átlépte a 300 ezer forintos lélektani határt.
Ingatlan Kihirdetik a ponthatárokat, de idén meglepetés várja az albérletvadászokat
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:14
Csütörtökön indul a roham, most még lehet jó lakást találni.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Ezen a megyeszékhelyen 25-30 millió forintért is alig kelnek el a lakások
Vámosi Ágoston | 2026. július 15. 18:29
Elszálltak az újlakás-árak Miskolcon, még a legkisebb „ékszerdoboz” is 85 millió forint az egyik lakóparkban. A használt lakások eladói viszont még mindig ezek töredékéért teszik piacra az ingatlanokat. A lakótelepeken pedig már 25-30 millió forintért is lehet lakást venni, és itt a felújított ingatlanok sem sokkal drágábbak ennél. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része a borsodi megyeszékhelyen nézett körbe. 
Ingatlan Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 07:06
Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Szolnok felzárkózott, hétszeresére drágultak a panelek 2015 óta
Vámosi Ágoston | 2026. július 12. 11:29
Szolnokon még a drasztikus áremelkedés után is könnyen lehet felújított panellakást találni 36-38 millió forintért, az egykori Mol-irodaház helyén épülő Ady26 projekt azonban tovább hajthatja felfelé az árakat. 40 millióból a családi házak között is bő a választék, nem beszélve a szomszédos, Pest megyei Abonyról. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten a fővárostól 70 percre, Szolnokon nézett körbe.
Ingatlan Dübörög az ingatlanpiac Debrecenben, de a legdrágább házakat nem itt kell keresni
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 13:49
Érd maradt a legdrágább vidéki város az új építésű lakások piacán, miközben Szeged feljött a második helyre az ársorrendben. Az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbb új lakás továbbra is Debrecenben épül, ahol az átlagos négyzetméterár eléri az 1,3 millió forintot.
Ingatlan Trump a szomszédunkban bizniszel
Privátbankár.hu | 2026. július 5. 15:22
Az amerikai elnök családja Kolozsváron is luxusingatlanokat épít.
Ingatlan Újabb árcsökkenést mért a jegybank, most a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:35
A tavaszi lakásbiztosítási kampány és az egy éves díjkorlátozás nyomán ismét enyhén csökkentek a lakásbiztosítási díjak. Az ingatlanokra vállalt maximális biztosítói kárkifizetések mértéke eközben 9 százalékkal nőtt, így tovább javult az ár-érték arány. Az éleződő verseny fokozatosan mérsékelte a vezető biztosítók piaci részarányát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Ingatlan Európai élmezőnyben még a magyar lakásáremelkedés, de van egy nagyon kedvező trend
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:54
Az Európai Unióban 2026 első negyedévében a lakásárak 5,1 százalékkal, a bérleti díjak pedig 3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG