<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
1p
Egyre több nő dolgozik az államigazgatásban a világ húsz legfejlettebb államában, a női vezetők aránya azonban mindegyik országban ötven százalék alatti. Az első helyen Kanada, az utolsón Szaúd-Arábia szerepel a listában – derül ki az Ernst & Young legfrissebb felméréséből.

A következő egy évtizedben előreláthatólag egymilliárd nő lép majd be a munkaerőpiacra, indít saját vállalkozást, illetve tölt be új vezető pozíciót. Épp ezért a nőkre ma már egyre inkább úgy tekintenek, mint a következő nagy feltörekvő piacra, a folyamatot pedig a kormányzatok sem hagyhatják figyelmen kívül. Sok országban felismerték már az ebben rejlő lehetőségeket, és a szabályozási környezetet is annak megfelelően alakították át, hogy csökkentsék a nemi esélyegyenlőtlenséget. Ennek ellenére a női vezetők aránya még mindig alacsonyabb, mint a férfiaké az államigazgatásban – mondta Bindics Judit, az Ernst & Young Államigazgatási Szolgáltatások Üzletágának vezetője.

 

 

Vertikális szegregáció
A vertikális szegregáció az előrejutási lehetőségeket jelenti, pontosabban azok hiányát. Azt a jelenséget, hogy a beosztási szinteken egyre magasabb pozíció felé haladva, jelentősen csökken a nők aránya, még ha rendelkeznek is megfelelő képzettséggel és tapasztalattal. Tehát azt az "üvegplafont" jelenti, ami láthatatlanul van a nők feje felett, és nem engedi őket a ranglétrán előbbre lépni egy bizonyos határ után.
hirdetés

A világ húsz legfejlettebb országát vizsgáló felmérésből kiderül, hogy mindössze négy államban haladja meg a harminc százalékot a női vezetők aránya az államigazgatásban, annak ellenére, hogy a szektor munkavállalói között általában magas arányban vannak jelen a nők. Még a listán első helyet szerzett Kanadában is csupán 45 százalék a női döntéshozók aránya, míg a szektorban összességében 62 százalékos a reprezentációjuk. A vezetői lista második helyén Ausztrália, a harmadikon az Egyesült Királyság végzett. A legrosszabbul India, Japán és Szaúd-Arábia teljesített – derül ki az Ernst & Young felméréséből.

Az államigazgatásban arányaiban Oroszországban dolgozik a legtöbb nő, a második helyen az Egyesült Királyság, harmadikon a Dél-Afrikai Köztársaság szerepel – mutat rá a tanulmány. A politikai életet tekintve a Dél-Afrikai Köztársaságban a legnagyobb a nők reprezentációja, a parlamenti képviselők 42 százalékát, a miniszterek 40 százalékát nők adják. A lista második helyén Németország, a harmadikon Kanada áll.

A jogszabályok mellett kulturális fejlődésre is szükség van

Az Ernst & Young tanulmánya szerint négy fontos lépésnek kell teljesülnie ahhoz, hogy növekedhessen a nők aránya az államigazgatásban. Egyrészt jogszabályi változtatásokkal kell segíteni a láthatatlan akadályok leépítését, másrészt kulturális fejlődésre van szükség. A lista harmadik helyén a példaképek bemutatása, a negyediken a következő generációknak szóló akcióterv szerepel.

A Privátbankár korábban is foglalkozott az üvegplafonnal és annak kulturális, társadalmi hátterével. A munkaerő-piaci szegregáció a merev nemi szerepek beidegződésén alapul. Azok a sztereotípiák, hogy a férfi tartja el a családot, táplálják és termelik újra a bérkülönbségeket és az üvegplafon jelenségét. Részetek >>>

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Karrier Vezércsere a Magyar Bankholding Zrt. élén
Privátbankár.hu | 2021. november 30. 13:33
Vida József a Takarék Jelzálogbank Nyrt. elnöki tisztségét tölti be a jövőben a holdingon belül.
Karrier Azonnali hatállyal kirúgták Dárdai Pált és segítőit
Privátbankár.hu | 2021. november 29. 10:51
A Hertha BSC Tayfun Korkutot nevezte ki helyette - megköszönték Dárdai munkáját, és hogy bent tartotta a csapatot az első osztályban. 
Karrier Végre megérkezett a home office szabályozás?
Privátbankár.hu | 2021. november 24. 14:38
A kedd este benyújtott „veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről” szóló salátatörvény-javaslat az élet szinte minden területét szabályozza, a választási szabályoktól a hulladékkezelésen át és több, eddig rendeleti úton bevezetett szabályt véglegesít. A Niveus Consulting Group ezek közül a legfontosabb munkaügyi és adózási kérdéseket vizsgálta.
Karrier Újabb rangos díjat kap Karikó Katalin
Privátbankár.hu / MTI | 2021. november 9. 17:34
Kutatótársával, Drew Weissmannal együtt Karikó Katalin magyar biokémikus is megkapja a New York-i Orvosi Akadémia (New York Academy of Medicine - NYAM) díját, amelyet - magyar idő szerint - kedden késő este adnak át egy virtuális eseményen.
Karrier Kiderült, hogyan érzik magukat a fiatalok a munkahelyükön
Privátbankár.hu | 2021. október 25. 10:56
Kevésbé érzik jól magukat a munkahelyükön a fiatalok. Legalábbis az idei második negyedévben 39 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik megbecsültnek érzik magukat - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. 
Karrier Új értékesítési igazgatósági tanácsadó erősíti a Diófa Alapkezelőt
Privátbankár.hu | 2021. október 22. 10:47
A Diófa Alapkezelő Pozsgai Gábort nevezte ki a vállalat új értékesítési igazgatósági tanácsadójának.
Karrier Minimálbér-tárgyalás: lezajlott egy újabb forduló
Privátbankár.hu / MTI | 2021. október 20. 18:23
Újabb tárgyalási fordulóval folytatódtak a kötelező legkisebb bérekkel kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.  
Karrier A fiatalok harmada veszítette el az állását a pandémia miatt
Privátbankár.hu | 2021. szeptember 16. 09:58
Szerencsére sokan már új munkát találtak. 
Karrier A Takarék Jelzálogbanktól igazolt új üzletfejlesztési vezetőt a Diófa Alapkezelő
Privátbankár.hu | 2021. szeptember 1. 14:47
A Diófa Alapkezelő Incze Zsombort nevezte ki a vállalat új üzletfejlesztési vezetőjének. A szakember munkájának kiemelt fókuszában az üzleti folyamatok hatékonyságnövelése, a meglévő befektetési termékek fejlesztése, valamint új befektetési konstrukciók kialakítása lesz.
Karrier A magyar sportolók már a laborban elkezdték a felkészülést az olimpiára
Privátbankár.hu | 2021. augusztus 10. 13:11
A Synlab labordiagnosztikai cég sportdiagnosztikai üzletága több mint 70, a tokiói olimpián szereplő sportoló felkészülését segítette többek között tűpontosan beállított étrenddel, valamint ötezer paraméterből kiválasztott vitamin- és ásványianyagszint-méréssel.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

hírlevél
depositphotos Ingatlantájoló