3p
A szülők többsége nem tesz félre pénzt gyermeke önálló életkezdésének támogatására, és a továbbtanulás költségeit is főként havi jövedelméből finanszírozza. Pedig a fiatalok becsélése szerint több millió forintra van szükség ahhoz, hogy belépjenek a nagybetűs életbe.

A család anyagi támogatására elsősorban a diplomaszerzéshez számítanak, igaz, sokan dolgozni is kénytelenek tanulmányaik mellet. Jóval kisebb arányban várnak segítséget az önálló albérlet, vagy a lakásvásárlás finanszírozásában.

Sokaknak kívül tágasabb

A következő 3-5 évre szóló, nagyobb kiadással járó célok között legtöbben a külföldi utazást, a családalapítást és a lakásvásárlást említették. A diploma előtt álló fiatalok 46 százaléka tervez külföldi letelepedést – derül ki a CIG Pannónia egyetemisták körében végzett felméréséből.

 

 

Komoly összegre van szükség a mai egyetemisták önálló életkezdéséhez: a válaszadók 31 százaléka szerint ehhez több mint 20 millió forintra lenne szükség, és csupán 11 százalékuk gondolja úgy, hogy 1-2 millió forint is elegendő lenne.

Lakásvásárlás, saját család

Nem csoda a nagy finanszírozás iránti igényük, hiszen a válaszadók 81 százaléka szeretne 3-5 éven belül lakást vásárolni, míg önálló albérletre 46 százalékuk vágyik.  Kevesen számítanak arra, hogy a szülők ebben támogatni fogják őket: az önálló albérletbe költözéshez a diákok 10 százaléka, a saját lakás esetén pedig mindössze 4 százaléka vár szülői segítséget.

A következő 3-5 évben a leggyakoribb, nagyobb kiadással járó cél a fiatalok számára a külföldi utazás (89%), a családalapítás (82%) és házasságkötés (74%), autót 58 százalékuk vásárolna, külföldi letelepedést pedig 46 százalékuk tervez.

Utóbbi célok megvalósításához azonban egyáltalán nem kalkulálnak a család támogatásával. A felsőoktatás költségeinek finanszírozásához a diákok 85 százaléka vesz igénybe szülői támogatást – igaz, emellett sokuknak (65%) dolgoznia is kell, hogy fedezni tudják a költségeiket.

Kevesen tudnak erre megtakarítani

Csupán a válaszadók 2 százalékának a szülei tesznek, vagy tettek félre pénzt kimondottan azzal a szándékkal, hogy gyermekük életkezdését támogassák.

A megkérdezettek 13 százaléka alkalmanként kap pénzt családjától, a legtöbb diákot viszont havi jövedelmükből támogatják a szülök: 50 százalékuk havonta kap „zsebpénzt”, közel ugyanennyi hallgatót a számlák kifizetésével, illetve az otthonlakás lehetőségével támogatja a család.

Akik rendszeres szülői apanázsban részesülnek, azok közül a legtöbben (55%) havi 20-50 ezer forint közötti összeget kapnak, és csupán 12 százalékuk említett ennél magasabb összeget. A fiatalok 10 százaléka egyáltalán nem kap a családjától támogatást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG