1p
KKV
Nőtt az Auchan Csoport forgalma, amelyhez a hipermarketek nagyban hozzájárulnak. A csoport világszerte 63 hipermarketet vett meg idén, ebből hét Magyarországon található.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

Az Auchan Csoport 2012-es forgalma 46,9 milliárd euró volt, ami 2011-hez képest 5,8 százalékos növekedést jelent. Ehhez a teljesítményhez a nemzetközi tevékenység immár 57 százalékban, míg Franciaország (az egy évvel ezelőtti 45% helyett) 43 százalékban járult hozzá - közölte a cég.

A Franciaországon kívüli nyugat-európai országok (Spanyolország, Olaszország, Portugália és Luxembourg) 2012-es teljesítmény-hozzájárulása 24 százalék, a kelet- és közép európai országok (Lengyelország, Magyarország, Románia, Oroszország és Ukrajna), valamint az ázsiai országok (Kína és Taiwan) együttes hozzájárulása pedig 33 százalék. A kelet- és közép európai, illetve ázsiai országokban realizált árbevétel 16,8 százalékkal emelkedett.

EBITDA: kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény. További rövidítések és fogalmak vállalati jelentések megértéséhez >>

Az EBITDA két és fél millió euróra nőtt, ez 6,9 százalékos javulás az előző évhez képest. Az EBITDA javulása a kereskedelmi árrés szinten tartásának, és legfőképp a szokásos vállalkozási tevékenységhez kapcsolódó, értékcsökkenéssel, elhatárolásokkal és értékvesztéssel korrigált költségek mérséklésének köszönhető.

A hipermarketek hozzák a legtöbb pénzt

Ha csak hipermarketek eredményét nézzük, akkor 2012-es adózás előtti konszolidált eredmény 37,3 milliárd euró, ami az előző évhez képest 5,4 százalékos növekedést jelent. Ezzel a teljesítménnyel a hipermarketek közel 80 százalékban járulnak hozzá a Csoport teljes árbevételéhez.

A fenti fejlődés elsősorban a Kelet- és Közép Európában, illetve az Ázsiában megvalósított expanziónak köszönhető. A Csoport 2012-ben világszerte összesen 63 Auchan hipermarketet vásárolt fel, vagy nyitott meg, ebből 2 Nyugat-Európában, 18 Kelet- és Közép Európában (ide értve a 7 magyarországi Cora áruház felvásárlását) és 43 Kínában.

Nőttek a beruházások

A beruházások értéke 16 százalékkal, 1 896 millió euróra nőtt. A beruházások 44 százaléka Nyugat-Európában (ebből is 29 százalék, értékben 545 millió euró Franciaországban), a fennmaradó 56 százalék pedig a kelet- és közép európai, valamint az ázsiai országokban valósult meg.

Adatok millió euróban

2012

2011

Változás

Üzleti tevékenység árbevétele

46 931

44 373

2 558

+5,8  százalék

EBITDA

2 540

2 375

165

+6,9  százalék

Működési eredmény

1 291

1 337

(46)

-3,4  százalék

Operatív tevékenységből származó egyéb árbevételek és ráfordítások

(46)

110

(156)

 

Üzemi eredmény

1 245

1 447

(202)

-14  százalék

Tevékenységből származó adózás előtti eredmény

719

857

(138)

-16,1  százalék

A Csoport adózás előtti nyereséghányada

656

810

(154)

-19  százalék

Beruházások

1 896

1 635

 

+16  százalék

Nettó pénzügyi adósságállomány

3 163

2 234

 

+41,6  százalék

Saját tőke összesen

9 820

9 286

 

+5,7  százalék

A Csoport eladósodottsági szintje 41,6 százalékos növekménnyel 3 163 millió euróra emelkedett, az olaszországi GCI részesedés felvásárlása miatt. Az Auchan Csoport önfinanszírozó képessége 1 956 millió euró, az előző évhez képest 12,9 százalékos növekedést mutat. A pénzügyi likviditás garantálása érdekében a Csoport a 2012-es gazdasági év során két ízben hajtott végre értékpapír kibocsátást: először júniusban 250 millió dollár értékben 2019-es és 2022-es lejárattal, majd decemberben 750 millió euró értékben 2022-es lejárattal.

A Standard &. Poor's besorolása szerint az Auchan Csoport hosszú távú minősítése „A negatív kilátással”, rövid távú minősítése pedig A1.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG