1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

KKV
Tavaly ismét növekedés volt a kutatás-fejlesztési (k+f) beruházások terén. Összesen a GDP 1,2 százalékát, 336,5 milliárd fordítottak ilyen tevékenységre, a növekedés az európai és a vállalati források bővülésének köszönhető.

A 2009-es nagy ugrás után 2010-ben megtorpantak, majd 2011-ben újra érdemben nőttek a kutatás-fejlesztési célú költések Magyarországon: tavaly K+F-re folyó áron 336,5 milliárd forintot fordítottak, ami a GDP 1,2 százaléka, s ez - az 1990-es 1,6 százalék mögött - az utóbbi 21 év legjobb eredménye - írta a Napi Gazdaság.

A kutatóhelyek száma 0,6 százalékkal, a K+F célú létszám 2,6 százalékkal bővült, így 2011-ben mintegy 37 ezer kutató és 18,5 ezer kutatási segéd- és egyéb személyzet dolgozott a szektorban a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai alapján.

A lap megjegyzi, hogy a költésnövekedés elsősorban az uniós források bővülésének eredménye, ami ellensúlyozta az állami források stagnálását. A központi büdzséből e célra fordított összeg ugyanis csak 5 százalékkal, 128 milliárd forintra nőtt.

Infláció felett, 9 százalékkal (160 milliárd forintra) emelkedtek a vállalkozások K+F ráfordításai, így a cégek finanszírozásban betöltött szerepe 47,5 százalékra nőtt, míg a költségvetésé 38,1 százalékra csökkent (igaz, utóbbi magasabb, mint a 35 százalékos uniós átlag). A külföldről, elsősorban az EU-tól származó K+F források aránya 13,4 százalék (45,3 milliárd forint) volt.

A Deloitte felmérése szerint tavaly érezhetően több hazai vállalkozás fordította árbevételének több, mint 1 százalékát K+F tevékenységre, ugyanakkor a következő két-három évben a cégek többsége a ráfordítások csökkentését tervezi. A szabályozói környezet kiszámíthatósága és a támogatások mértéke a döntő tényezők. Részletek >>>

Az összes k+f ráfordítás 45 százalékát kísérleti fejlesztésekre, 21 százalékát alapkutatásokra költötték. Az ágazatok közül tavaly is a gyógyszergyártásé volt a vezető szerep (49,2 milliárd forint ráfordítással), de a számítógépek és elektronikai optikai termékek, valamint a járműgyártás területén is 15 milliárd forintnál többet költöttek k+f-re - írta a Napi Gazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG