6p
KKV
Az országos 2,7 százalékos átlagnál jóval magasabb, 4,83 százalékos az építőipar cégek bedőlési aránya. A felszámolások és a végelszámolások száma csökkent, helyüket azonban átvették a kényszertörlések. De mely vállalkozások azok, amelyek jóval nagyobb arányban válnak fizetésképtelenné?

Lassan ébredezik a lakásépítési piac

2014 első félévében 3265 új lakás épült, 22 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 4009 volt, ez 18 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest. A javulás azonban kizárólag az első negyedéves adatoknak köszönhető, a második negyedévben mindössze 1 százalékkal épült több lakás, mint 2013 azonos időszakában. Részletek >>>

A Bisnode nemzetközi cégminősítő  elemzése az egyes építőipari ágazatokat vizsgálta. Ebből kiderült, a magasépítés területén kiemelkedően magas, 5,29 százalék feletti bedőlési aránnyal kell számolni. A mélyépítés és az egyéb szaképítés területén tevékenykedő cégek esetén is 3,5 százalék feletti a fizetésképtelenné válási arány. A szektor számlafizetési fegyelme is rosszabb, mint az országos átlag, ráadásul az elmúlt időszakban átlagosan tovább is nőttek a fizetési késedelmek.

Előbb dőlnek a magasak

Területileg az összes cég számához viszonyítva Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyében tevékenykedik a legtöbb vállalkozás az építőiparban. A fővárosban, Zala és Vas megyében képviseltetik magukat a legkisebb arányban a szektorból kikerülő cégek.

Építőipari főtevékenységgel rendelkező cégek megoszlása. Forrás: Bisnode

Az elmúlt 12 hónapra vonatkozó bedőlési arány (csődök és felszámolások cégszámhoz viszonyított száma) alapján az látszik, hogy a magasépítéssel foglalkozó vállalkozások jóval nagyobb arányban válnak fizetésképtelenné, mint a mélyépítők vagy az egyéb építési szakmunkákat végzők. Általánosságban azonban elmondató, hogy minden építőipari ágazatra az országos átlagnál (2,7 %) jóval magasabb bedőlési arány jellemző.

A legnagyobb szektor

Több mint 55 ezer társas vállalkozás folytat ma Magyarországon építőipari tevékenységet, amellyel az egyik legtöbb céget tömörítő szektor. Az építőiparral foglalkozó cégek 36,7 százaléka magasépítéssel, 9,8 százaléka mélyépítéssel, 53,5 százaléka egyéb szaképítéssel foglalkozik.

Veszélyes kelet

Megyei szinten az építőipari cégek bedőlési aránya jelentős szórást mutat. Heves megyében a legnagyobb a szektor cégeinek bedőlési aránya, amely megközelíti a 10 százalékot (9,64%). Itt egy éven belül minden tizedik építőipari cég fizetésképtelenné válik. Győr-Moson-Sopron megyében a legalacsonyabb ez a szám (2,46%). Heves, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Szabolcs-Szatmár megye azok a területek, ahol a legnagyobb mértékű az építőipari cégek fizetésképtelenné válásának aránya.

A keleti országrészben vannak a legnagyobb veszélyben az építőipari cégek. Pest és Győr-Moson-Sopron megye csupán az a két terület, ahol az országos átlagnál is kisebb az építőipari vállalkozások bedőlési aránya.

Több a kényszertörlés

Amennyiben az elmúlt 12 hónapot vetjük össze az ezt megelőző azonos időszakkal, megállapítható, hogy a felszámolások és a végelszámolások száma is csökkent az építőiparban. Egy részük helyét azonban átvették a kényszertörlések, amelyek száma az elmúlt egy évben az 5500-at is meghaladták. Érdekesség, hogy a cégek számához viszonyítva a mélyépítés területén történt a legtöbb kényszertörlés, itt a cégek 7,2 százalékát érintette ilyen eljárás, míg a magasépítés területén csupán 6,8 százalék ez az arány.

Felszámolások, végelszámolások és kényszertörlések számának alakulása az elmúlt 12 hónapban (darab)

Az elmúlt 12 hónapban 14 százalékkal nőtt az építőiparban alakított új cégek száma. Jelenleg havonta átlagosan 268 cég alakul a teljes szektorban. A működő cégek számához viszonyítva a legnagyobb az új vállalkozások aránya a mélyépítés területén, de a magasépítés terén is igen magas az arányuk.

Mire figyeljünk?

„Azt gondolnánk, hogy a mélyépítéssel foglalkozó építőipari cégek sokkal jobban teljesítenek, de a számok azt mutatják, hogy ezen a területen is igen magas a fizetésképtelenné válás valószínűsége. Ráadásul a számokból az is jól látszik, hogy területileg igencsak eltérő az építőipari vállalkozások fizetésképtelenségének alakulása – mondta Keleti József, a Bisnode nemzetközi cégminősítő cégcsoport ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint, mivel a nagyszámú cégmegszűnések mellett egyre több új vállalkozás alakul a szektorban, ezért különösen fontos az új cégek tulajdonosainak és vezetőinek megvizsgálni korábbi kapcsolatait is. A szektorra ugyanis kifejezetten jellemző, hogy egy tartozásokat maga mögött hagyó cégtulajdonos új vállalkozást alakít.

Új cégalapítások száma az elmúlt 12 hónapban, valamint az azt megelőző 12 hónapban

Hány napig kell várni a pénzre?

Az építőiparra ráadásul az országos átlagnál is rosszabb számlafizetési fegyelem jellemző. A magyar átlagos fizetési határidő jelenleg 29 nap körül mozog, amely az építőiparban 39 nap. Így az iparágban egy utalásos számlán általában jóval 30 nap feletti határidőt szabnak meg.

Az egyes területek között az átlagos fizetési határidő jelentős szórást mutat: míg a mélyépítés terén az átlagos fizetési határidő az 54 napot is meghaladja, ez a magasépítés és az építőipari szakmunkák terén 34-36 nap körül mozog. A késedelmek is igencsak meghaladják a magyar 18 napos átlagot, ugyanis az építőiparban átlagosan 26 napos késéssel fizetik a számlákat. A 3 ágazat közül a késés a magasépítés területén a legmagasabb, itt átlagosan 35 napot késnek a cégek a fizetéssel.

Úton a megtisztulás felé

Július közepéig több mint 130 esetben fordultak a tavaly létrehozott Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez (TSZSZ), amelynek célja az építőipari tartozások rendezése, a lánctartozások felszámolása. Azó kérelmekkel érintett beruházások összértéke megközelíti a 15 milliárd forintot, amelyből a vitatott összeg 3,7 milliárd forint. A szakértői vizsgálatok során mostanáig összesen a vitatott összegek 80 százalékát ítélték meg a kérelmezőknek. A vitatott összegek 32 százaléka 1 és 5 millió forint közötti, csaknem 40 százalék 10 és 50 millió forint közötti. Több ügyünkben a vitatott összeg a 100 millió forintot is meghaladta, sőt, egymilliárd forintot meghaladó összeget vitató kérelem is érkezett már a TSZSZ-hez.

A TSZSZ eljárásának egyik nagy előnye az építőipari szereplők számára, hogy lényegesen meggyorsíthatja a peres eljárásokat. A szervezet szakvéleményére alapozva a bíróságokon kiemelt jelentőségű perek indíthatók.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG