1p
KKV
Százezer honlap adatai vesztek el a brit Vaserv nevű internetes szolgáltatónál, miután hackerek törtek be a szervereire
Százezer honlap adatai vesztek el a brit Vaserv nevű internetes szolgáltatónál, miután egy szoftveres rést kihasználva hackerek törtek be a szervereire. A rendszerszoftvert kifejlesztő indiai cég alapítója öngyilkos lett.

A The Register riportja szerint a hacherek a Vaserv szervereinek gyökérkönyvtárához is hozzáférkőztek, miután kihasználták a cég által használt HyperVM rendszerszoftver addig fel nem fedezett súlyos biztonsági rését. Azután, hogy betörtek a rendszerbe, a támadók felhasználói és rendszeradatokat egyaránt megsemmisítettek. Az adminisztrátorok mindössze annyit vettek észre a támadás alatt, hogy "valahogy" furcsán viselkedik a rendszer.

A hackerek eközben Unix parancsokat adtak ki az összes fájl rekurzív (ismétlődő lépésekből álló műveletsorozaton alapuló) megsemmisítésére. A cég szakemberei már dolgoznak azon, hogy a rendszert visszaállítsák és ez 24 órán belül várható is. Rus Foster, Vaserv cég vezetője azt is hozzátette, hogy hackerek másoknál is kihasználták már ezt a biztonsági rést.

A Vaserv szerint a megsemmisített adatmennyiség szervereinek majdnem a felét érinti. Az adatait a cég nem mentette el, így egyelőre kétséges, hogy a százezer felhasználóból bárki is visszaszerezhetné az elveszített adatokat. Eddig még azt sem sikerült felfedezni, hogy kik irányíthatták a támadást. A tettesek hiányában a Vaserv a HyperVM szoftvert fejlesztő indiai LXLabs céget vonja felelősségre a támadásért, mindenkit türelemre intett és azt hangsúlyozva, hogy ők mindent megtettek azért, hogy az LXLabs által forgalmazott szoftver állandóan frissítve legyen.

A The Register megkereste az LXLabs céget is, azonban nem sikerült megszólaltatni őket sem a biztonsági réssel kapcsolatban, sem a hackertámadás ügyének kapcsán. Mindössze annyit tudtak meg, hogy a cégalapító KT Ligesh felakasztotta magát. A The Times of India indiai napilap szerint a cégvezető azért lett öngyilkos, mert elveszítette a Vaserv-szerződést, illetve anyja és húga öngyilkosságát sem bírta feldolgozni.

Most az MKB ügyfeleire szálltak rá a csalók 
Bizonyítványosztás: neten jól szolgálnak a bankok
Elég a sorban állásból: nem féltjük a pénzünket

Csapolható bankszámla egy havi fizetésért
 
Vigyázat! "Oszkóval" lopják adatainkat 
Pénzügyek: neten egyre aktívabbak vagyunk

Miért sikertörténet az internetbankolás?

MTI

Címkék: KKV

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
KKV Megnyílt út a magyar cégek előtt: könnyebben elérhetők az uniós hitelek
Privátbankár.hu | 2025. április 14. 17:04
Tovább egyszerűsödött az uniós források elérése a vállalkozások számára, egyre többen használják ki a lehetőséget.
KKV Milliókat is megspórolhat, aki jókor észbe kap
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 10:08
A Széchenyi Kártya Program államilag támogatott beruházási hiteleinek kamata február 17-től további fél százalékponttal csökkent, így ezek már 3 százalékos kamatozással elérhetőek. Ennek köszönhetően egy százmillió forintos beruházási kölcsön hitelterhe több millió forinttal csökkenhet.
KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG