1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

KKV
A nagy hagyományokkal rendelkező svéd autómárka, a Saab elektromos autók névadójaként, mint technológiai bázis kelt életre hamvaiból.

A csődeljárásban megállapodás született a hét elején a Saab csődgondnoka és a hongkongi NEVS (National Electric Vehicle Sweden) vállalat között. Az üzlet lezárását hosszú ideig késleltette a VW leányvállalata, a buszokat és tehergépjárműveket is gyártó Scania által is használt márkanév és logo tulajdonáról folyt vita. A csődgondnok bejelentette, hogy a NEVS nemcsak a Göteborg melletti üzemet, hanem a Saab 9.3-as sorozat technológiai platformját, valamint annak teszt- és fejlesztő létesítményeit is használatba veheti.


A NEVS a 9.3-as sorozat platformjára épülő elektromos autót másfél éven belül akarják piacra dobni. Az autók Saab név alatt futnak, de már nem értékesíthetik a márka sast ábrázoló korábbi logójával. A NEVS elsősorban a kínai piacra szánja gyártmányait az elektromos autók gyártását ösztönző állami beruházások miatt. A NEVS a megállapodás megkötése után csak 75 embert akar majd foglalkoztatni. Korábban, még a csőd előtt az üzemben 3500 ember dolgozott.


Az előző tulajdonos, a luxus sportkocsikat gyártó holland Spyker képtelen volt előteremteni a Saab adósságainak rendezéséhez szükséges pénzt, így alig két évvel azután, hogy megvette a General Motorstól, már be is kellett zárni  az 1947 óta működő Saab autógyárat. A Spyker 3 milliárd dollár kártérítésért perelte be a General Motorst, mivel szerinte szántszándékkal akadályozta a Saab működésének finanszírozásához szükséges tőke előteremtését. A Saab korábbi modelljeinek technológiai licencei a GM birtokában vannak.


A NEVS egyébként a svéd-kínai származású Kai Johan Jiang vállalata és a National Modern Energy Holdings  száz százalékos tulajdonában van. "Elektromos autónk már hosszabb ideje fejlesztés alatt áll Kínában és Japánban. A gyártósorok megszerzésével most lehetőségünk nyílt a fejlesztés folytatására Svédországban" - mondta a tulajdonos, Kai Johan Jiang.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
KKV Itt egy lehetőség, ami még jól jöhet a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. május 5. 15:32
Két új termék.
KKV Aggasztó számokat találtunk: bajban vannak a magyar cégek
Kollár Dóra | 2025. április 30. 05:59
A kiberbűnözés alapvetően a modern kor jelensége, a dübörgő digitalizáció miatt minden eddiginél többen lesnek a gyanútlan felhasználókra az interneten. A támadók azonban nemcsak a magánszemélyeket, hanem a cégeket is támadják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG