1p
KKV
A vegyipar még mindig az egyik legkevésbé kockázatos ágazatok egyike Magyarországon, a fizetésképtelenségi mutatója sokkal jobb, mint a hazai átlag. A jó adatok ellenére az ágazat is számos problémával küzd: a zsugorodó hazai piaccal, a pénzszűkével, a bizonytalan gazdálkodási, üzleti, szabályozási környezettel. A konvergencia program megszorító intézkedései pedig még jobban megnövelték az ágazat bizonytalansági kockázatait.

A Coface Hungary Hitelbiztosító elemzésének adatai szerint a vegyipari cégek körében közel tizenöt százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma az idei év első negyedében 2011 azonos időszakához képest, a 10 százalékponttal magasabb országos átlaghoz képest azonban a vegyipar helyzete sokkal jobbnak mondható. Az eredmény még kedvezőbbnek tűnik abból szempontból, hogy a vegyipar tipikusan az a szektor, amely a gazdaságnak szinte minden ágazatával szoros kapcsolatban áll. Így a fenti mutató azt is jelzi, hogy az elmúlt éveknek az ágazatot is sújtó csapásai ellenére a vegyipar tűrőképessége még mindig viszonylag jó.

Kevésbé kockázatosak a vegyipari cégek


A Coface által vizsgált hazai cégek közül minden második magyar cég számít kimondottan vagy közepes mértékben kockázatos üzleti partnernek, a vegyipari tevékenységet végzők helyzete valamivel jobb, mint az országos átlag.  Kárpáti Gábor, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója az eredményekkel kapcsolatban elmondta, hogy az alacsony kockázati kategóriákban a vegyipari cégek felülreprezentáltak, melynek oka, hogy az ágazat piaci szereplői nagy részében multinacionális tulajdonban van, azaz: biztosítottak, s élnek a kockázatkezelés eszközével, aminek köszönhetően mind békeidőben, mind válságos periódusokban képesek eredményesebben kivédeni a nemfizetésből eredő veszteségeket.

Kárpáti Gábor szerint az iparág igen nehéz időszakon jutott túl: az ágazat szinte minden egyéb partnerszektora komolyan megsínylette a recessziót, majd a stagnálást, illetve a nagyon lassú növekedést, ami meg is látszik az ágazat megrendelésein. A szektor jó része alapanyag-importőr, s így nagy az árfolyam-kitettségük. Fokozta a bajokat, hogy az ide tartozó több iparágat a válság kitörése előtt extraadókkal terhelték – a petrolkémiai cégek egy részét sújtotta és sújtja még mindig ez az intézkedés, a gyógyszeriparra pedig már a válságot megelőzően, 2007-ben extraadót terheltek, ami fennmaradt a krízis éveiben is.

Nem túl fényes a jövő

A szakértő elmondta: még az átlagnál jobban tejesítő vegyipar, s az azon belül is az egyik legsikeresebb hazai iparág, a gyógyszeripar helyzetét és egyben megítélését is elbizonytalaníthatják azok a megszorító intézkedések, amelyek a második Széll Kálmán Tervből és a konvergencia programban megfogalmazottakból következnek. Kárpáti Gábor utalt arra, hogy ez rárakódik a cégek működésének egyik legnagyobb akadályát jelentő bizonytalansági kockázatra, ami továbbra is jellemzi a reálgazdaságot.

Ezek az intézkedések tulajdonképpen kétélű fegyvert jelentenek: makrogazdasági szinten valóban a bizalom visszaszerzésének a célját szolgálják, ám mikroszintre lebontva az amúgy is nehéz helyzeten tovább ronthatnak. A szakértő példaként említette a gyógyszer-támogatási rendszer további szigorítását, amelynek negatív hatásai végiggyűrűznek a gyógyszerágazati szereplőin, kezdve a patikáktól, a nagykereskedőkőn át, egészen a gyártókig.

Így látja egy piaci szereplő

Miskucza Oktávián, a HSH-Chemie Kereskedelmi Szolgáltató Kft. ügyvezetője szerint a gyártói kapacitások leépítése is tapasztalható a vegyipari ágazatban, mégpedig mind a külföldi, mind a hazai tulajdonú cégek esetében; ám miközben a külföldi cégek számára opciót jelent a túlélésre az, hogy külföldre – akár Szlovákiába – telepítik át a termelést, addig sok magyar tulajdonú, elsősorban a kis- és középvállalat, köztük beszállítók is kénytelenek feladni, de legalábbis már annak határára értek.

A piaci szereplő szerint ma három fő területen a legkomolyabbak a problémák a magyar iparban, beleértve a vegyipart is. Egyrészt óriási a forráshiány, nagyon nehéz a cégeknek hitelhez jutniuk. A bankok még a korábbinál is óvatosabbá váltak, s nagyon visszafogják a hitelezést, melynek következtében azok a cégek is kénytelenek lehúzni a rolót, amelyek hitelből tudnának előrejutni.

Ezzel is összefügg a másik, az ágazatot is komolyan sújtó probléma, a lánctartozás, ami az utóbbi időben még a korábbinál is komolyabbá vált. Ma már szinte minden cég csúszik a fizetési határidőkkel, még a korábban időre fizető, és megbízható partnerként számon tartottak is.

A vegyiparban is egyre gyengül a műszaki színvonal, s a pénzszűkével magyarázható az is, hogy a kutatás-fejlesztés mind gyakrabban a minél olcsóbb előállítású technológia kimunkálását célozza, még azon az áron is, hogy a műszaki tartalom gyengül. Ugyanis így igyekeznek a visszaeső keresletet valamelyest ellensúlyozni az ágazat szereplői. Bár a jelenlegi nehéz helyzetnek nem ez az egyedüli oka, szerepet játszik benne a különadók terhe, illetve a k+f költségek különadóból történő levonását érintő, a cégek számára negatív irányú változás is, például a gyógyszeriparban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
KKV Jövőkép nélkül csak szenvedés lesz, nem sikercég – interjú
Natív tartalom | 2023. március 22. 10:07
Ami tíz évvel ezelőtt még működött a magyar cégek számára, az tíz év múlva egyáltalán nem lesz elegendő, avagy hamarosan megérkezik az üzleti regény arról, hogy miért kulcsfontosságú a hazai vállalkozók számára egy jól megformált jövőkép. Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével és a Cégépítők alapítójával beszélgettünk Jövőkép című könyve megjelenése előtt.
KKV Csak a bizonytalanság biztos a kisvállalkozásoknál
Privátbankár.hu | 2023. február 3. 16:24
A kormány új hitelprogramról döntött a Baross Gábor újraiparosítási program keretében. Az elszálló kamatok mellett ez komoly segítséget jelenthet a kisvállalkozások számára, amelyek helyzete meglehetősen bizonytalan lett az utóbbi időben. Az ATV Start vendégeként Perlusz László, a VOSZ főtitkára és kollégánk, Király Béla beszélt a hazai vállalkozások helyzetéről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG