3p
KKV
Mely területeken várhatóak idén összehangolt, célzott munkaügyi ellenőrzések? Mire számíthatnak pontosan az érintett szektorokban működő cégek? Hogyan készülhetnek fel leghatékonyabban a várható vizsgálatokra?

Erre készül a hatóság

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága tavaly év végén tette közzé az idei évre vonatkozó országos hatósági ellenőrzési tervét. Ennek alapján idén munkavédelmi szempontból kiemelt figyelmet élvez a faiparban, valamint az egészségügyi és mezőgazdasági ágazatban jelentkező veszélyforrásokat feltáró, a baleseteket és fertőzéseket megelőző munkáltatói intézkedések vizsgálata. Nagyszámú munkaügyi ellenőrzésre számíthatnak a személy- és vagyonvédelem területén, valamint az építőiparban működő foglalkoztatók is.

Mire figyeljen a cég?

Dr. Szarvas Júlia, a Deloitte Legal hálózathoz tartozó ügyvédi iroda ügyvédje elmondta, a tervek szerint idén március-áprilisban a munkaerő-kölcsönzés szabályainak vizsgálatára fókuszál majd a munkaügyi felügyelőség.

A vállalkozásoknak célszerű fokozottan figyelniük a munkaerő-kölcsönzés keretében alkalmazott munkavállalók munkaszerződéseinek szokásostól eltérő tartalmi követelményeinek (pl.: kölcsönzési cél, kikölcsönzés időtartama, nyilvántartási szám megjelölése, továbbítás tilalma) szabályos rögzítésére a szerződésekben. Az ellenőrzéseknél ugyanis a hatóság kérheti a munkavállalónak a kölcsönbeadó által átadott, a kikölcsönzést megelőző írásos tájékoztató bemutatását, és vizsgálhatja annak tartalmát is (pl.: kikölcsönzés kezdete, a munkavégzés helye, munkarendje).

Érdemes odafigyelni arra, hogy a kölcsönbeadó és a kölcsönbevevő között legyen érvényes írásbeli szerződés, amely a munkavállaló díjazását és a felelősségi viszonyokat is megfelelően rendezi. A kölcsönbevevőnek ügyelnie kell többek között az egyenlő bér elvének megtartására, speciális tájékoztatási kötelezettségeinek teljesítésére, a pontos nyilvántartások vezetésére, továbbá a munkaidőre és a pihenőidőre vonatkozó rendelkezések betartására. Fontos tudni azt is, hogy amennyiben a munkaerő-kölcsönzésben érintett vállalkozások részben vagy egészben, közvetve vagy közvetlenül tulajdonosi viszonyban állnak egymással, akkor a munkaerő-kölcsönzési megállapodás semmisnek tekintendő.

Ez lesz nyáron

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a nyári időszakban idén is a foglalkoztatás alapvető szabályainak érvényesülését vizsgálja majd kiemelten a munkaügyi felügyelőség. Vagyis a munkaszerződés vagy bejelentés nélküli feketefoglalkoztatás, illetve a munkabérekre vonatkozó rendelkezések betartása lesz majd a hatóság célkeresztjében. Az idényjellegű munkakörökre felvett munkavállalók alkalmazásánál a cégeknek ezért is érdemes fokozott körültekintéssel eljárniuk, és legkésőbb a munkakezdés időpontjáig rendezniük a szabályos foglalkoztatáshoz szükséges papírmunkát.

10 millióra is rúghat a bírság

Az ellenőrzési terv szerint 2015 októberében és novemberében a szabadságra vonatkozó előírások betartása kerül a munkaügyi ellenőrzések középpontjába. Itt különösen fontos a munkaadók részéről a szabadságigények bejelentésére és a szabadságok kiadásának közlésére vonatozó határnapok megtartása, a rendelkezésre álló éves szabadság megváltásával szembeni korlátozások megfelelő alkalmazása, illetve a szabadnapok esedékesség évét követő kiadásának pontos nyilvántartása is. A munkaügyi felügyelők által feltárt rendellenességek bizonyos esetekben kötelezően bírsággal büntetendők, amelynek összege harmincezer forinttól tízmillió forintig terjedhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése. 
KKV Zuhog a pénzeső: még több magyar cégnek jut támogatás
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 14:15
Már több mint 1300 cég örülhetett.
KKV Még mindig lehet pályázni elektromos autó vásárlására
Privátbankár.hu | 2025. július 1. 09:55
Több, mint 6 ezer támogatási szerződést írtak alá eddig, a 30 milliárdos keretből 26,8 milliárd forintot ítéltek oda. 
KKV Nagy Mártonék megnyitották a pénzesőt: a cégek sorban állnak
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 16:17
Érkeznek a támogatások, tartják a markukat a cégek.
KKV Megnyitották a pénzcsapot, jó hírt kaptak a cégek
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 14:21
Megnyílt a lehetőség.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG