1p
Az utóbbi hónapokban az Alteo és a BTel kötvényeinek árfolyama is beesett kissé a névérték alá a tőzsdén, amiben könnyen lehetséges, hogy a harmadik kötvénykibocsátó, az E-Star problémái is szerepet játszanak. Megkérdeztük, érkeznek-e a kibocsátókhoz izgatott befektetői telefonok, hogyan vélekednek a tőzsdei árfolyamról, szeretnének-e a jövőben is kötvényeket kibocsátani, és általában hogyan élik meg a válságot.

A tőzsdén banki papírokon kívül három vállalatikötvény-kibocsátó papírjai forognak, a túlélésért küzdő E-Staron kívül az Alteo és a BTel kötvényei is. A két utóbbi kötvényeinek árfolyama a közelmúltban átmenetileg, néhány üzletben erősen a névérték alá is lesüllyedt, különböző értékpapíroknál 90, illetve 85 százalékra.

Helyreállhat a megszokott árfolyam

Takács Krisztián, a BTel elnök-vezérigazgatója szerint (képünkön) az áresés oka egyértelműen az E-Star körül kialakult bizonytalanság lehet, ami kihatott a piaci hangulatra és a befektetőkre. A csökkenő árfolyam azonban szerinte időszakos, a piac megnyugvása után a vállalati kötvények árfolyama is helyreáll majd. Az eladó és vevő kilétéről a cégnek nincs információja.

 

Bár a tőzsdén ritkák még az ajánlatok is a kötvényekre, azok tőzsdei bevezetése, illetve a BTel parkettre lépése mögött nem a folyamatos értékpapír-piaci kereslet-generálás állt, sokkal inkább a tőkepiaci működés kereteinek megteremtése, a transzparencia intézményesítése. Ezzel is segíteni próbálta a befektetői bizalom megtartását, illetve a jövőbeli tőkebevonási lehetőségek rugalmas kihasználását.

A befektetők óvatosak, de nem telefonálnak

Arra a kérdésre, hogy sok telefont kapnak-e aggódó kis- és nagybefektetőktől az E-Star problémái miatt, azt válaszolták, hogy nem tapasztalunk konkrét befektetői aggodalmakat, de tény, hogy a jelenlegi piaci környezet nem könnyíti meg a kibocsátók helyzetét. A befektetők óvatosak, de szerintük is fontos, hogy mindig előre megnézzék, hogyan garantálja a stratégia és a beruházási politika az egyes kibocsátók esetében a visszafizetést.

A BTel befektetői a társaság szerint azért lehetnek nyugodtak, mert a számok és kilátások pozitívak: a bevont tőke mindig ténylegesen megvalósuló jövedelem-termelő beruházásokba kerül, a visszafizetést pedig a cég képes refinanszírozás nélkül, cash-flow-ból kitermelni, Mindez látszik a növekedésén és pénzügyi jelentéseiben – teszik hozzá. A nyáron lezárult, 2011-2012-es kötvényprogram során bevont összesen mintegy 1,5 milliárd forintnyi tőkéből a BTelhez hozzávetőlegesen 700 millió érkezett hazai intézményi, 800 millió pedig hazai magánbefektetőktől.

Javítják a méretgazdaságosságot

Ami a válságot és az az elleni védekezést illeti, „a BTel éppen a válság kezdetén alakította ki működését, piaci stratégiáját, beruházási politikáját; akkor döntött úgy, hogy saját távközlési hálózatot épít és országos szolgáltatói pozíciót szerez” – mondja Takács Krisztián. Üzleti modelljén azóta sem változtatott, valós igények alapján fejleszt hálózatot és hajt végre akvizíciókat, melyek révén a válságban fenntarthatatlanná vált kis cégek ügyfélköreit a sajátjához adhatja, tovább javítva méretgazdaságosságát.

A távközlési szektor egyébként klasszikus értelemben nincs válságban, hiszen telefonra, internetre mindenkinek minden nap szüksége van, a piac pedig bőven elbír annyi nagy és közepes szereplőt, amennyit most találunk – tette hozzá. A BTel az elmúlt években szintén tapasztalta a vállalati hitelezés szűkülését, és ez szerinte is a kötvénykibocsátás felé terelte azokat a szereplőket, akiknek tőkére volt szükségük.

Bármikor bevonhatnának újabb tőkét

A BTel közgyűlése október 24-én hagyott jóvá egy újabb kötvényprogramot, melynek keretösszege hárommilliárd forint, és a korábbi kötvényprogramhoz hasonlóan, a tervek szerint akár több kibocsátással, intézményi-, és magánbefektetőknek egyaránt szólhat. Cél, hogy „gyakorlatilag bármikor rövid időn belül friss tőkepiaci forrást vonhassunk be” – írta az elnök-vezérigazgató.

Egy tőzsdei üzlet nem csinál nyarat

ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója szerint kötvényeikre egyetlen 1,2 millió forint értékű tranzakció volt névérték alatt, nem sokkal a kamatfizetés után. Vélhetően egy magánbefektető adta el a papírjait, azaz nagyon kis forgalom melletti egyedi tranzakció alakította ki ezt az árat. A kötvények értékelése szempontjából az ilyen alacsony forgalom mellett kialakuló árazást nem igazán tekinthető relevánsnak.

Az Alteo kötvénykibocsátási programja keretében mintegy egymilliárd forint értékben vont be forrást az elmúlt egy év során, a vásárlók meghatározó részben a hazai intézményi befektetők köréből kerültek ki. Egyrészt ezért, másrészt mivel az Alteo működésének fókusza – a villamosenergia-kereskedelmi és erőművi beruházó tevékenység – merőben eltér az E-Star energetikai szolgáltató tevékenységétől, nem kaptak megkereséseket a kötvénytulajdonosoktól.

Az Alteo távol áll az E-Startól

Egyelőre nem érzékeltek fokozott aggodalmat befektetőik részéről. Vélhetően a kibocsátáskor rendelkezésükre bocsátott információk alapján hozták meg befektetési döntésüket, azok alapján pedig úgy vélik, hogy elég világosak az Alteo és az E-Star tevékenysége és ügyfélköre közötti fundamentális különbségek.

Arra a kérdésre, hogy van-e, volt-e e rendszeres ajánlatokat tevő, árfolyam-karbantartó, árjegyző brókercég a tőzsdén, a vezérigazgató azt felelte, hogy nem volt, a befektetőik láthatóan a futamidő végéig tartanák a papírokat. Mivel a kibocsátás óta csökkenő hozam- és kamatkörnyezet figyelhető meg, azt gondolják, hogy ez fix kamatozású kötvények esetében racionális befektetői magatartás.

Eleve válságévben indultak

Ahogy a közzétett adatok is mutatják, az Alteo úgy tudott az elmúlt években dinamikusan bővülni, hogy közben stabil működéséhez az eredményesség javulása társult. A kötvénykibocsátásból befolyt források révén az Alteo akvizíciókkal folytatni tudta növekedési stratégiája megvalósítását – mondja ifj. Chikán Attila. Mivel a társaság 2008-ban alakult, már az első évektől a megváltozott gazdasági körülményekhez kellett igazítani a működés feltételeit és lépéseit, így sikerült mára növekvő árbevétel mellett a társaság nyereségességét is növelni, mindannak ellenére is, hogy több kiserőmű kikerült a KÁT-rendszerből (kötelező átvételi rendszer).

Például 2012. első fél évében az árbevétel 2011. első hat hónapjához viszonyítva hét százalékkal, 2,789 milliárd forintra növekedett, míg az EBITDA-szintű eredmény - 35 százalékos növekedéssel - 272 millió forintra rúgott. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy „a megújuló energetika régóta várt új ár- és támogatási szabályozási rendszerének, közismertebb nevén a METÁR-nak a megjelenése jelentősen segíthetné további növekedésünket” – írja a vezérigazgató.

Szükség lenne kiszámítható környezetre

Az Alteo stratégiájának fontos részét képezi a megújuló energiát hasznosító erőművek megvásárlása, zöldmezős fejlesztése, és folyamatosan vizsgálja az ennek megvalósítását lehetővé tevő forrásbevonási lehetőségeket. Hiszen ezzel a szándékkal léptek a BÉT (Budapesti Értéktőzsde) parkettjére 2010-ben.Konkrét számot és dátumot pillanatnyilag nem tudnak definiálni.

A jelenlegi pozitív tőkepiaci klíma, ami a tőkeköltségek csökkenésében is megnyilvánulhat, kedvezőbb feltételeket teremthet a vállalati kötvénykibocsátásokhoz is. Emellett számos egyéb nagyon fontos tényező, mint például szabályozói környezet kiszámíthatósága, stabilitása szintén fontos a kedvező vállalati kötvénykibocsátási feltételekhez. Ezek hiánya bizony akár jelentősen ronthatja a globális pozitív tőkepiaci hangulatból fakadó előnyöket az országban – teszik hozzá az Alteonál.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
Állampapír / Kötvény Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
Király Béla | 2026. szeptember 1. 05:46
Az MNB kamatvágási ciklusa ugyan a legutóbbi ülésen is folytatódott, ám a napokban olyan történt, ami akár megszakíthatja a folyamatot. Az Egyesült Államokban a jegybank új vezére pénteken olyan nyilatkozatot tett, ami miatt a piac kamatemelést kezdett árazni, ez pedig számos jegybank helyzetére lehetne érdemi hatással.
Állampapír / Kötvény Ez lehet az évtized üzlete: az intézményi állampapír
Herman Bernadett | 2026. augusztus 27. 11:48
Miközben a lakossági megtakarítások jelentős része továbbra is a FixMÁP és a MÁP Plusz konstrukciókba kerül, most már egyáltalán nem biztos, hogy a lakossági papírok a legvonzóbb befektetések. A hozamgörbe normalizálódása, a csökkenő rövid távú kamatok, valamint az euróbevezetéssel kapcsolatos várakozások miatt vonzóbb lehetnek az intézményi államkötvények.
Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG