4p
A június elején indított négyéves futamidejű 2018/O, és a július eleje óta kapható hatéves 2020/P megnevezésű Bónusz kötvény sorozatok értékesítését lezárták. Helyettük két új sorozat értékesítése kezdődik meg a jövő héten – jelentette be az ÁKK. Ezek kamatozása alacsonyabb, és másodlagos piacon sem vásárolhatják intézményi befektetők.

A június elején indított négyéves futamidejű 2018/O és a július eleje óta kapható hatéves 2020/P megnevezésű Bónusz Magyar Államkötvény (BMÁK) sorozatok értékesítését a mai nappal az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja. Helyettük két új sorozat értékesítése kezdődik meg a jövő héten – közölte a szervezet.

A közleményből a továbbiakban kiderül, hogy a befektetők bizonyos körét kizárták az értékesítésből. Ha a régi és az új papírok nyilvános ajánlattételét összehasonlítjuk, a korábbiaknál a másodlagos piacon lehetséges volt a kötvények megvásárlása intézményi befektetők által is. Az újaknál ezt a lehetőséget is kizárták. (Az elsődleges piacon, tehát eredeti jegyzésnél mindkét esetben kizárták az intézményeket.)

Ezen kívül az új kötvények kamata is alacsonyabb, alighanem szoros összefüggésben azzal, hogy újabb és újabb mélypontokra csökkentek a kincstárjegyhozamok is. Ahogy írják, a BMÁK kötvények kamatbázisai megegyeznek a kamat-meghatározás időpontját megelőző négy 12 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción kialakult átlaghozamok súlyozott számtani átlagával. Az új sorozatnál ehhez a bázishoz a négyéves kötvény esetében 1,25 százalékos, a hatéves futamidejűnél 2 százalékos kamatprémium adódik. Ez eddig 1,75, illetve 2,5 százalék volt.

 

A 2018/P és a 2020/Q megnevezésű új papíroknál az éves kamat 3,49, illetve 4,24 százalék. A korábbi négy és hat éves sorozatoké az első évben 4,89-4,89 százalék volt. A kötvények évente egyszer fizetnek kamatot.

 

Amint a közleményből kiderül, a másodlagos forgalomban intézményi befektetők is vásárolhatták nagyobb mennyiségben a Bónuszokat, ezért volt szükség a változtatásra (lásd a keretes írást). Ez nagymértékben hozzájárulhatott a kiugró eladási adatokhoz.

Intézményekhez is kerülhetett bőven a Bónuszból

„Az értékesítés során továbbra is elsődleges cél, hogy ezeket a kötvényeket a lakosság vásárolja meg. Az idén márciusban indított, egy forintos alapcímlettel megvásárolható négy,- és hatéves BMÁK államkötvénycsalád kibocsátásnak elsődleges célja a lakosság kezében lévő állampapír állomány futamidejének növelése. Ennek megfelelően az elsődleges piaci vásárlói kört úgy határozta meg a kibocsátó, hogy belföldi és külföldi természetes személyek valamint belföldi non-profit jogi személyek és szervezetek vásárolhassák azt meg, de meghatározott intézményi befektetői kört elzárt ettől a lehetőségtől” – írja az ÁKK.

„Az eddigi tapasztalatok szerint az adósságkezelő szándéka – miszerint elsősorban a lakosság számára értékesíti a kötvényt – a forgalmazók által megvalósított árjegyzési rendszerben és másodpiaci forgalomban kialakult gyakorlat alapján csak részben tudott megvalósulni, ezért a kibocsátó úgy döntött, hogy a mai nappal leállítja az eddigi két sorozat értékesítését, és módosít az értékesítés feltételein. Az ÁKK e mellett szükség esetén a forgalmazók körét is felülvizsgálja” – teszik hozzá.

A BMÁK kamatai a pénzpiaci kamatok változását követik, míg a PMÁK kamatbázisát az infláció adja. A négy,- és hatéves kötvény így jól kiegészíti a lakossági állampapír portfóliót.

Az adósságkezelő számára kiemelt cél a pénzügyi tudatosság erősítése a lakossági befektetők körében: ezért többek között igyekszik a több éves lejáratú állampapírok felé orientálni a megtakarítással rendelkezőket. Így nem véletlen, hogy a kötvény futamideje jól illeszkedik a Tartós Befektetési Számlák futamidejéhez is, mely lehetőséget ad a befektetéseken elért hozamok adózásának optimalizálására – írja az ÁKK.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21700 21550 21810 +0,42% 0 0 4 053 878 930 HUF 2024-12-18 17:05:01
MOL 2692 2644 2702 +1,13% 0 0 2 171 209 664 HUF 2024-12-18 17:07:08
MTELEKOM 1276 1276 1292 -0,78% 0 0 219 509 812 HUF 2024-12-18 17:05:10
RICHTER 10510 10420 10590 +1,06% 0 0 965 770 820 HUF 2024-12-18 17:12:34
OPUS 502 501 509 -1,38% 0 0 79 116 081 HUF 2024-12-18 17:05:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzekkel? Meddig mehet a bitcoin?
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:35
Nemsokára lejár sok lakossági állampapír, mások jelentős összegű kamatot fizetnek ki. Milyen befektetésekben érdemes gondolkodni annak, aki a pénzek újrabefektetését tervezi? Meddig mehet még vajon a bitcoin árfolyama? Erről kérdezték a TrendFM reggeli műsorában Eidenpenz Józsefet, az Mfor.hu és a Privatbankár.hu főmunkatársát.
Állampapír / Kötvény Üti a bankokat a kormány, de tőlük is várja a lestoppolt brüsszeli pénzek kiváltását
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 11:46
Ez is kiderül az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervéből, amelyet a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertetett.
Állampapír / Kötvény Pénzeső hull az állampapír-tulajdonosokra
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 10:38
A lakossági állampapírok után jövőre kifizetendő 3000 milliárd forint rekordnak számít.
Állampapír / Kötvény Rekordot döntött az OTP
Privátbankár.hu | 2024. november 14. 19:21
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,32 százalékkal 20 800 forintra, történelmi csúcsra nőtt.
Állampapír / Kötvény Orbán Viktorék örülhetnek, milliárdokat adnak az állam kezébe a magyarok
Privátbankár.hu | 2024. október 7. 14:09
Csaknem 330 milliárd forintot tettek félre a háztartások bankbetétben és értékpapírban augusztusban is. A kedvenc az állampapír volt, amelynek állománya immár egy éve meghaladja a teljes banki betétállományt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk az inflációkövető kötvénytől?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 15:31
Nehéz most választani, hogy melyik a legkedvezőbb állampapír a kisbefektetők számára. Az inflációkövető kötvénytől nemsokára alacsony kamat várható, de több másik lakossági állampapír várhatóan meghaladja majd a következő egy év inflációját. Többféle módja van annak, hogy kriptovalutákkal pénzt lehessen keresni. Erről is beszélt Eidenpenz József kollégánk a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Állampapír / Kötvény Vitték ezeket a banki papírokat, mint a cukrot!
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 10. 14:28
Erősödő befektetői igény és kiegyensúlyozott kockázati étvágy mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása. Az aukción csaknem 14 milliárd forintos igény mutatkozott, amelyből a hitelintézet végül a maximálisan elfogadható 9 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
Állampapír / Kötvény Siessen, már nem sokáig lehet hét százalékos kamattal megvenni ezt az állampapírt!
Eidenpenz József | 2024. augusztus 13. 16:35
Új hároméves lakossági államkötvényt hoznak forgalomba a következő napokban a régi helyett, amelynek kamata alacsonyabb lesz. A különbség azonban nem igazán jelentős, és annyit estek mostanában az állampapírhozamok, hogy a változás akár nagyobb is lehetne. Az értékpapírt egyébként meglehetősen kedvelik a magánbefektetők, ez is lehet az oka annak, hogy visszafogták a kamatát.
Állampapír / Kötvény Ne törje a kobakját, melyik állampapírt válassza – gyűjtse őket!
Eidenpenz József | 2024. július 22. 05:40
Megállni látszik az idő, a forint sávozik, a kamatok és az infláció stagnál, az irányok nem világosak. Az egyik állampapír a magas inflációra, a másik a csökkenő kamatokra és alacsonyabb inflációra, a harmadik a forintgyengülésre, a negyedik a kamatemelkedésre gyógyír. De semmi akadálya, hogy többet is vásároljunk egyszerre.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapír most a legjobb?
Privátbankár.hu | 2024. július 15. 14:16
Az állampapírok várható kamata, hozama között jelenleg eléggé csekély a különbség, az inflációtól, kamatoktól és a forint árfolyamától is függ a megtérülés. Így egyes esetekben az egyik, máskor a másik előnyösebb. A kisbefektetők leginkább használt kriptovalutája pedig nem a bitcoin, nem is az ether, hanem a solana. Erről beszélt a Trend FM rádió reggeli műsorában Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az Mfor.hu főmunkatársa.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG