Ha megvizsgáljuk az ügyleteket, akkor valóban lényeges különbségek vannak. A Buda-Cashnél és a Hungáriánál hozzányúltak az ügyfelek befektetéseihez, tehát ott nem abból adódott a kár, hogy a befektető egy rossz döntés hozott és magas kockázatú papírt vett, hanem arról, hogy befektetéseit ellopták.
Elvileg vállalati
A Quaestor ezzel szemben kibocsátott egy vállalati kötvényt, erről egy igen kiadós tájékoztatót írt, melyben felsorolta a lehetséges kockázatokat, és így értékesítette a kötvényt. És végül is a kötvény nem tűnt el, csak éppen kifizetni nem tudják. Miért is tűnt volna el, amikor nem ér semmit? Az érte kapott pénzt használta fel Tarsoly Csaba és csapata egyrészt bizonytalan megtérülésű vállalkozásokhoz, másrészt a már lejáró kötvények és kamataik kifizetéséhez (utóbbi a klasszikus pilótajáték).
Csak hogy több probléma is felmerül ezzel kapcsolatban. Ha a Quaestornak nem lett volna brókercége, hanem egy akármilyen vállalatként bocsátja ki kötvényeit (mondjuk vízumközpont kötvény, vagy Rába ETO kötvény, de mondhatnánk azt is, hogy tekerőlant-gyári kötvény), akkor a dolog teljesen rendben van. Akkor a befektető tényleg tudja, hogy valami kockázatos dolgot vesz.
Brókercég a csoportban
Csakhogy a Quaestornak volt egy brókercége is, ráadásul annak irodájában árulták a kötvényeket. Ugyan a kötvény kibocsátója egy másik cég, a fura nevű Quaestor Hrurira volt, de mégiscsak ugyanaz a cégcsoport, ugyanúgy Tarsoly Csaba birodalma. Jogilag így ugyan nem a brókercégé a kötvény, a gyakorlatban azonban a befektetők tudatában a kettő összemosódott, ők úgy élték ezt meg, hogy bemennek egy befektetési szolgáltatóhoz, és megveszik annak kötvényét.
A tájékoztatóban ugyan le volt írva minden, de minden egyes magánügyféltől nehezen várható el egy hosszú tájékoztató végigolvasása, ellenben a felügyeleti szervtől sokkal inkább elvárható lenne, hogy ilyen nagy összegű, lakosságnak szánt befektetésnél kicsit utána nézzen a dolgoknak. Például annak, hogy a kibocsátott kötvény volumenéhez képest a cégcsoport árbevétele, EBITDA-ja (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény), meglehetősen szerény volt. Ebből már adódhatott a gyanú, hogy csak újabb kötvénykibocsátással lehet a magas kamatot és a kötvények tőkéjét kifizetni. Ebben az esetben viszont az újabb kötvénykibocsátás engedélyezésénél kellett volna jobban kérdőre vonni a céget, legutóbb tavaly ősszel.
Rekordösszegű csalás
És most jön a leglényegesebb, ami miatt minden idők legnagyobb hazai csalása a dolog: a 150 milliárdos engedély nélküli kötvénykibocsátás. Ha ezt egy tekerőlant-gyár teszi, valóban semmi köze a brókercégekhez, de hát itt megint csak összemosódnak a dolgok, ha nem is jogilag, a befektetők számára mindenképp. A befektetőknek a végtelen kötvény pakett megvásárlásához az irreálisan magas kamaton kívül az adta a bíztatást, hogy az ugyanolyan nevű pénzügyi szolgáltatónál vették a kötvényt.
Hogy lehet kikerülni?
Így tehát a dolog jogilag nem brókerbotrány, befektetői megítélés szempontjából azonban mégiscsak az. A jövőben tehát nem csak arra kell figyelni a befektetőnek, hogy milyen pénzügyi szolgáltatóval lép kapcsolatba, hanem arra is, hogy az adott értékpapír kibocsátója pontosan kicsoda, mit ígér, milyen kockázatokat említ, és ami a legfontosabb: védett-e a BEVA által? Ha nem, vagy ha igen, de 20 ezer euró fölött fektetnénk be, kerüljük az ilyen befektetést, hagyjuk meg az intézményeknek. A hazai vállalati kötvény piacot a Quaestor most jól elintézte.
Van azért egy-két kiváló, banki, ill. nagyvállalati kötvény, amivel lehet foglalkozni. Ilyenek a Mol Magnolia kötvények, vagy az OTP Opus ill. Perpetual kötvények. Ezekhez ugyan nagyobb befektetendő összeg szükséges, de a BEVA méretet meghaladó befektetők számára megfelelő instrumentumok lehetnek.
Hadihajók és Kalibr-hordozók kerültek célkeresztbe. 
