Jössz vagy nem?

– szegezte nekem a kérdést a háziorvosom négy napja. Melyik oltóanyag és miért én?  Néhány tétova, inkább magamban mormolt kérdés után igennel válaszoltam. Sietett, nem volt ideje velem filozofálgatni a miérteken. Szerencsére kialakult véleményem volt arról, hogy bármelyik oltóanyaggal is, de beoltatom magam, ha alkalmam adódik rá. Utoljára 18 éves koromban örültem éveim számának, amikor nagykorú lettem – nem gondoltam, hogy lesz még ilyen élményem. Az AstraZeneca-oltóanyaggal ugyanis sorrendben visszafelé csak a 60 év alattiakat oltják, az oltóanyag idősebb korban gyakorolt hatására vonatkozó tapasztalatok hiányában.  Némi vérnyomásprobléma pedig vélhetően előretolt a sorban.

Meglepetésként ért a hívás, oltásra legkorábban június-augusztusra számítottam, azzal pedig végképp nem számoltam, hogy bárki felhív. Előzetesen regisztráltam a vakcinainfo.gov.hu oldalon, amely regisztrációs felület olyan faék-egyszerűségű és egyben használhatatlan, hogy bennem semmi bizalmat nem gerjesztett, de félretettem a fanyalgásomat, kezeljék nyugodtan az adataimat. Sorra meg is érkeztek a semmitmondó üzenetek arról, hogy kézben tartják a dolgokat. Na ekkor regisztráltam egy magánvállalkozásnál is, amely pénzért árulja a regisztrációs lehetőséget arra az esetre, ha engedélyeznék az oltóanyagok magánforgalmát – tették ezt visszafizetési ígérettel, ha időközben beoltanának. Jól ismertem őket, mert indiai utam előtt hozzájuk zarándokoltam el tanácsért, hogy mivel oltakozzak.  A hepatitis A-B, veszettség, diftéria, tetanusz, gyermekbénulás, meningitis, tífusz, malária mind felmerültek, majd kiderült, hogy Indiába utazáskor nincs kötelező oltás, amelyiket szeretném, azt beadják, döntsek én – csak az ár más. Szóval tudtam, hogy tiszta üzleti logikával működnek, ami néha nagy előny. 

A vakcinainfót fejlesztők lelkiismeretlenségéhez adalék, hogy 88 éves édesapám udvariasságból először 86 éves édesanyámat regisztrálta, majd szembesült azzal a ténnyel, hogy saját magát már nem tudja regisztrálni ugyanazzal az emailcímmel. Egy 8 évesnek ugyan nem okoz gondot, egy 88 évesnek viszont igenis gond újabb emailcímet létrehozni, ezért saját regisztrációját feladta postán. A regisztrációs levelek feldolgozása felteszem nehézségekbe ütközhetett, mert édesanyám felkerült a háziorvos listájára, ő viszont nem. Hála a háziorvos rugalmasságának, telefonhívásra apám is listázódott, sőt azóta megkapta az oltást is. Mostantól nem kell irigykedve néznie a már beoltott 90 éves szomszédjára.

Sejtjük, mi lesz azokkal, akik nem járnak utána, csak simán bíznak a rendszerben.

A hívás másnapján boldogan megjelentem a rendelőnél, ahol a bejárat előtt már volt némi csoportosulás: 15-20 fő várakozott odakint, az üvegajtóra pedig annyi felirat volt kiragasztva, hogy belátni nem lehetett. Különböző korok emlékei, amelyek többnyire valami cselekvést tiltanak meg: ne csengess, ne kopogj, várjál ameddig szólítanak, most igazán rossz időben jöttél, mert ekkor és ekkor van/vagy egyáltalán nincs rendelés, csak telefonon stb. – ami boldog iskolai éveimet juttatta eszembe. Hamar kiderült, hogy mind oltásra várunk és kiválasztottaknak éreztük magunkat, a jó hangulat érezhető volt. Idővel kinyílt a teleragasztott üvegajtó és egyszerre beinvitálták a kint várakozókat. Kitöltöttük a kitöltendőket és nagyon hamar végigoltották a vidám csapatot. Várnunk kellett félórát az anafilaxiás sokkra, aztán mivel senkinél nem jött el, hazaindultunk, legközelebb egy hónap múlva látjuk egymást újra.     

A karom nem fájt, az oltást annyira sem éreztem, mint a hepa B vagy a tífusz elleni oltást, egy kicsit felmerült bennem, hogy az egész egy nagy átverés, meg sem kaptam. Válaszként másnap  hőemelkedésem lett, majd lázam, ami nem igazán akart elmúlni. Ekkor fordultam Google-doktorhoz, és mindenfélét olvasgatni kezdtem. Többek között a FAZ február 18-i száma interjút közölt Karl-Dieter Hellerrel, aki arról számolt be, hogy az AstraZeneca oltóanyagával való oltást követően egy braunschweigi klinikán a 88 munkatárs közül 37 beteget jelentett. “Az érintettek hidegrázásról, végtagi fájdalmakról, izomfájásról, hasmenésről és akár 41 fokos lázról számoltak be.” Legalább nem vagyok egyedül, a 41 fok kivételével a többi bejött, a sorrend egy kicsit más volt és egy egész napos fejfájás is kijutott nekem bónuszként.  „Ennek ellenére a klinika orvos-igazgatója mégis azt javasolja, hogy adassák be ezt az oltóanyagot. A mellékhatások erőssége ugyan meglepte.” Nem csak őt. Barátaim azzal vigasztaltak, hogy a heves reakciókat nagyon jó jelnek kell tekinteni, mert jól reagált a szerveztem.

Svájc azt fontolgatja, hogy továbbadja AstraZeneca-oltóanyag készletét.

Ebben a pillanatban már én is azt gondoltam, ha lenne, eladnám – de aztán jobban lettem és egy kiadós alvás után tiszta fejjel másként látom a kérdést.

Szerencsésnek érzem magam, hogy eddig nem kaptam el a vírust, bele sem akarok gondolni, ha ezt nem kontrollált, vagyis oltás formájában kapom (el), akkor miként alakul.

Azért elgondolkoztató, hogy mennyire nem ismerjük/nem ismerhetjük még a vírus és az oltások hosszútávú hatását: milyen gyakran kell ismételni az oltást? Évi két alkalommal több napot lázasan küzdünk vagy egy idő után hozzászokunk és nem lesz olyan heves a reakciónk? Érdemben fertőzhetünk-e, ha be vagyunk oltva vagy kicsi ennek az esélye? Mikor és miként tudjuk tesztelni magunkat, hogy megvan-e még a védettségünk, mikor kell újraoltatni magunkat? Meddig kell még némi fatalizmus ahhoz, hogy meglátogassuk a szüleinket, családtagjainkat, felszálljunk egy repülőre, elmenjünk egy rendezvényre vagy átlépjük az országhatárt? És valóban végleg megváltoznak a szokásaink?