Európa óriási összegeken ül, például az úgynevezett Covid-alap fel nem használt forrásából, amit a zöldtechnológiák terjedésének gyorsítására fordíthatná. Legalábbis így látja William Todts, az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) igazgatója. A szakértő szerint, hála a technológiai fejlődésnek, a klímaválság elhárítása ma már csak azon múlik, hogy sikerül-e gyorsan felskálázni az ezt szolgáló eszközöket.
Fotó: Depositphotos
Elsősorban a zöldeneriga berendezéseire vagy az elektromos meghajtásra gondol. A globális felmelegedés megállítása egy befektetési kihívássá vált, amelynek költségét 2030-ig évi 620 milliárd dollárra teszik világszinten. Ez nem kis probléma, miután a fejlett országok költségvetései az elmúlt évek inflációja miatt feszessé váltak.
Sokan azzal érvelnek, hogy az Európai Uniónak új közös kötvényt kellene kibocsátania egy klímaváltozás elleni alap létrehozására. A minta ehhez az lehetne, ahogy a koronavírus-járvány kezelése idején tette. Ismerve azonban a németek eladósodásfóbiáját, egy ilyen lépés valószínűtlen a belátható jövőben.
Kreatívan kellene a pénzforrásokhoz viszonyulni
A cikkíró szerint szerencsére van néhány egérút ezen a téren. Az egyik a Covid-alap, amelynek 640 milliárd eurós keretéből 2024 áprilisáig csak 240 milliárdot költöttek el a tagállamok. Ez nem trezorban lévő pénz, hanem egy olyan keret, amelyen belül az EU-s vezető szervezetek hiteleket vehetnek fel a közösen elfogadott törlesztési feltételekkel. A tagállamoknak ki kellene terjeszteniük e hitel felhasználásának lehetőségét a Covid kezelésén túl a klímavédelmet szolgáló beruházásokra is.
Hasonló a helyzet az európai szén-dioxid-kereskedési kvótákból (ETS) a tagállamokhoz befolyó pénzekkel. Ez csak 2023-ban 43,5 milliárd dollárt hozott. Végül rendelkezésre áll az EU Innovációs Alapja (IF), amiben szintén lapul 40 milliárd euró. A pénz tehát megvan, legalábbis úgy néz ki, hogy van tartalék.
Az igazi kérdés a T&E cikkírója szerint inkább az, milyen rendszerben költsük el a forrásokat. Az EU innovációs alapjára kellene építeni. Példa lehet az Egyesült Államok inflációcsökkentési törvénye (IRA). Ez főként adókedvezményekkel igyekszik olyan fejlesztések irányába terelni a vállalatokat, amelyek a klímaváltozás elkerülését is szolgálják.
Egyebek mellett adóleírási lehetőséget ad a túlnyomó részben helyben gyártott elektromos autók vásárlóinak. Az IRA pontosan meghatározza a támogatások feltételeit, miközben nem foglalkozik azzal, hogy a fejlesztések hol valósulnak meg az országon belül. Ennek tükörképe lehetne az innovációs alap. Ez aukciókkal operál adókedvezmények helyett, ám ugyanúgy célzott hátszelet adhat az elvárt fejlesztéseknek. Az IF nagy előnye az IRA-val szemben, hogy a tagállamok az aukciókhoz csatlakozva saját támogatást is adhatnak, úgy, hogy a közös pénz segítségével elért fejlesztések a nemzeti környezetvédelmi vállalásaik teljesítésének szintjén jelentkeznek.
Ráadásul ezekre a kifizetésekre nem vonatkoznak az állami támogatásokat korlátozó uniós szabályok és nem növelik az államadósságot. A T&E cikkírója fordulatot hozó lehetőségnek (game changer) látja ezt a klímaváltozás elkerülését szolgáló technológiai innovációban.
