3p
Egy német gazdasági kutatóintézet havonta kiosztja a legpocsékabb statisztikának járó díjat. Júliusban az a statisztika kapta, amely arról szól, mennyire félnek az emberek a terrorizmusról, de nem mintha rossz lenne, csak nagyon hiányzik belőle valami.

Az esseni német RWI gazdasági kutatóintézet néhány kutatója évek óta minden hónapban kioszt egy citromdíjat a hónap legszörnyűbb statisztikájának („Unstatistik des Monats”). Ebbe általában olyan kimutatások kerülnek, amelyek különösen tévesek vagy félrevezetők. Ebben a hónapban az emberek terrorizmustól való félelméről készült kutatás kapta, amely önmagában nem téves ugyan, de kiegészítésre szorul.

Júliusban az a körkérdés került a német lapok címoldalára, amely szerint a terrorcselekményektől a megkérdezettek 73 százaléka félt Németországban. Ez Európában a magyar és lengyel érték után a harmadik legnagyobb.

A terror is relatív

A közvélemény-kutatás eredményei önmagában nem tévesek, meglepő azonban, hogy senki sem próbálta a terrorveszélyt az élet többi veszélyével összehasonlítani – írja a kutatóintézet. Így az utóbbi években nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy valakit Németországban villámcsapás érjen, mint hogy terrorcselekmény áldozatává váljon.

Azt a Privátbankár teszi hozzá, ebből nem következik, hogy ez a jövőben is így lesz. A Focus.de egy cikke szerint évente átlagosan 225 embert ér villámcsapás Németországban (adatok 2007-től 2014-ig), amiből nagy átlagban csak öten haltak meg, 130-an megsérülnek, 90-en épségben maradnak. A franciaországi terrorcselekmények halottainak és sérültjeinek száma azonban az utóbbi egy évben már valószínűleg megközelíti vagy meghaladja a 225 főt. A valamivel nagyobb lakosságú Németországban is nőhet még a terror.

Cél a félelem maga

Az RWI kutatói azt is hozzáteszik, hogy az USA-ban nagyobb a valószínűsége, hogy egy kisgyerek a szüleitől elcsent pisztollyal játszadozva lő le valakit, mint hogy egy terrorista. (És ha beleszámoljuk 2001. szeptember 11-e közel 3000 halottját, vajon akkor is? - a szerk.) A nyaralásnál bekövetkező súlyos közlekedési balesetek valószínűsége pedig sokszorosa a nyaralóhelyeken bekövetkező terrorcselekményének. A hasonló információkkal az RWI szerint csökkenthető lenne a lakosság félelme a terrorizmustól, ami a terrorizmus ellen hat. Annak célja ugyanis a félelem terjesztése.

Miután Magyarországon még egyáltalán nem történt terrorcselekmény a menekültválság óta, és nem is tudni arról, hogy kiemelt célpont lennénk, különösen meglepő, miért a magyarok félnek leginkább ettől. Valószínűleg az a magyarázat, hogy a média jelentős része különösen erősen sulykolja az emberekbe a félelmet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Zárt csoportból szivárgott ki: meghosszabbítják az árrésstopot
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 11:52
Egyelőre nem tudni, meddig lesz érvényben az intézkedés.
Közérdekű Ők nem magyar állampolgárok – Sulyok Tamás lépett, amíg ön aludt
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 22. 09:41
A közlönyben jelentek meg erről a határozatok.
Közérdekű 10 százalék: újabb közvélemény-kutatás, újabb Tisza-előny
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 08:01
Ezúttal a Publicus Intézet mért.
Közérdekű Így hatol be a mikroműanyag az emberi szervezetbe
Bózsó Péter | 2025. augusztus 9. 17:03
Nem is gondolnánk, hogy honnan indul egy-egy mikroműanyagszál története a természetbeni körforgásban. Gyakorlatilag nem bomlik le, csak még kisebb darabokra, nanoműanyag részecskékre töredezik. Ezek számos módon hatolhatnak be az emberi szervezetbe.
Közérdekű Fontos figyelmeztetést adott ki a Nébih
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 9. 13:25
A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt vasárnap ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton a honlapján.
Közérdekű Koronavírus: emelkedhet az esetszám
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 9. 11:25
A múlt héten stagnált a koronavírus örökítőanyagának országos átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton a honlapján.  
Közérdekű Már megint szembe megy a fejlett világgal a kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 11:43
A fejlett világban mindenhol leszerelik az ATM-eket, itt telepíteni kell, pedig a magyarok is egyre inkább elfordulnak a készpénztől – írja laptársunk, az Mfor. 
Közérdekű Itt az új 20 ezer forintos, nagyon mutatós lett
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 06:52
Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét bocsát ki. A 20 000 forint névértékű ezüst és 3 000 forint névértékű színesfém emlékérmék 2025. július 28-tól megvásárolhatók.
Közérdekű Amíg ön aludt, Szijjártó Péter felmondóleveleket írt alá
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 06:39
Fontos posztokon történik változás a magyar diplomáciában.
Közérdekű Mit mond majd Magyar Péter Paks 2-ről?
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 16:20
Az oroszok újabb beruházásáról a 21 Kutatóközpont készített felmérést Tordai Bence képviselő kérésére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG