5p

Magyar Péter február 15-i évértékelőjében komoly szerepet kaptak az egészségügyi programpontok. Dr. Rékassy Balázs orvossal, egészségügyi szakmenedzserrel vettük számba a javaslatokat sorozatunk következő részében. 

Az egészségügy Magyar Péter egyik kiemelt területe, tavaly nyáron a hőségben több kórházban is járt bemutatva a klímahelyzetet, aminek kapcsán vitába is keveredett Takács Péter egészségügyi államtitkárral. 

„Üdvözlöm, hogy egy dinamikusan növekvő politikai erő ennyire fontosnak tartja az egészségügyet és más fontos, az állam által biztosítandó területeket. Megérezték, hogy ezzel foglalkozni kell, mert nemcsak közvetlenül érinti, hanem foglalkoztatja is az embereket, hogy ennyire elmaradott és hátrányos helyzetű az egészségügy. Tudtommal egyébként készül egy részletesebb elképzelése is a Tisza Pártnak, és örülnék, ha egy idő után szélesebb körű szakmai majd társadalmi vita lenne belőle” – jelentette ki elöljáróban Rékassy Balázs a Klasszis Médiához tartozó Mfor-nak, aki a lapnak kommentálta az egészségügyi javaslatcsomag pontjait.

  1. Minden évben minimum 500 milliárd forinttal növelnék az állami egészségügy költségvetését

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) már jelezte, hogy 2500 milliárd forinttal kevesebbet költ a kormány az egészségügyre, ami az ország fejlettségétől, és más európai országok egészségügyi kiadásaihoz mérten elvárható lenne. Az 500 milliárd egy hozzávetőleges, de nagyságrendileg nagyobb összeg, mint a jelenlegi ráfordítás, és azt vetíti előre, hogy a Tisza Párt célja, a magyar GDP legalább 7-8 százalékát kéne költeni az egészségügyre állami forrásból. Ezzel szemben most talán, ha 5 százalékot fordítódik e célra.

Rékasssy Balázs szerint már készül egy részletes egészségügyi tervezet is
Rékasssy Balázs szerint már készül egy részletes egészségügyi tervezet is
Fotó: ATV

A szakértő hozzáteszi: minden egyes forint jól jön, de nem elég pénzt tenni bele, kell egy komoly rövid- és hosszútávú stratégia, ami kormányzati ciklusokon átívelő és minden politikai párt számára független és elfogadott, és természetesen kell egy szakmai partnerség, együttműködés. A hazai egészségügyi rendberakása, csak közösen, egy egészségtudatos társadalom, partnerként tekintett szakmabeliek, és elkötelezett jó menedzsment által valósítható csak meg.  

  1. Egészségügyi Minisztériumot hoznának létre, és megszüntetnék a parancsuralmi, rendőri irányítást

„Az egész Európai Unióban nem tudok arra példát, hogy a Belügyminisztérium alá tartozzon az egészségügy, és ez jól működjön. Egyetértek, szüksége van az ágazatnak, hogy miniszteriális szinten képviselve legyen egy kormányban” – jelenti ki a szakértő. 

Emellett igen fontosnak tartja, hogy valódi biztosítóvá kell fejleszteni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőt (NEAK), hiszen míg más országokban az állami biztosítók elköltik a bevételük 2 százalékát a saját valódi biztosítói működésükre, addig Magyarországon valahol a 0,2-0,3 százalék körül mozog a NEAK működésére fordítható összeg. Ez nem biztosít rendes ellenőrző és finanszírozó funkciót. Ugyanígy vissza kell állítani az egészségbiztosítási felügyeletet is, ahogy a NEAK igazi biztosítói, szolgáltatás-vásárlói szerepét meg kell erősíteni.

  1. Meghallgatnák, és beépítenék a kormányprogramba a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és az egészségügyi érdekvédelmi szervezetek javaslatait

Rékassy ezzel is egyetért, szerinte is a szakma ismeri és tudja legjobban a belső viszonyokat. Más európai országokban is az orvosi kamarák is foglalkoznak egészségügyi stratégiákkal, szakmai irányelvek kialakításával, amit meg kell, hogy hallgasson a kormányzat. A MOK februárban elstartolt kampánya egyébként épp ezt is erősíti, kár, hogy az elmúlt időben nem igazán találtak nyitott fülekre a javaslataik.

  1. Mindent megtennének a kórházi várólisták radikális csökkentéséért

„Ezt csak pluszforrásból lehet megoldani. Személyes véleményem, hogy ennek érdekében (is) rendezni kell a magán- és a közfinanszírozott szolgáltató viszonyát. Jelen pillanatban a várólisták egyik oka, hogy engedtük a magánszolgáltatók ilyen mértékű korlátlan növekedését. Ők érthető módon elcsábították magukhoz a kellő tapasztalattal, beteg-anyaggal rendelkező középkorú orvosokat, akik a legjobb teljesítményt nyújtják. A fiatal, tapasztalatlan, saját pacientúra nélküli generáció, illetve az idősebb, nyugdíj körüli orvosok pedig maradtak a közfinanszírozott egészségügyben. A közegészségügy teljesítőképességét ez is csökkenti. Plusz az állam a rendelkezésre álló keretekből beszabályozza az elvégezhető vizsgálatok, beavatkozások számát. Ha valaki túlteljesít, azaz túl sok beteget lát el, azt nem fizeti ki a biztosító az intézménynek. Az államnak el kell döntenie, hogy ha több pénzt tesz bele, akkor szolgáltatást kell vásárolnia a magánszektortól a lakosság részére, és legyen kiegészítő biztosítási lehetőség. 

Az egészségügyi javaslatpontok további elemezését az Mfor.hu cikkében lehet megnézni. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Az ELTE egykori dékánját jelöli új alkotmánybírónak a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 14:31
Sonnevend Pál egyetemi tanárt jelöli alkotmánybírónak a Tisza-frakció – jelentette be Facebook-oldalán Bujdosó Andrea, a képviselőcsoport vezetője szombaton.
Közérdekű Több mint 1000 milliárd forintos Eximbank-ügyek miatt tett feljelentést a gazdasági tárca
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:12
Négy nagy összegű finanszírozási ügyletben tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a Gazdasági és Energetikai Minisztérium, miután az állami tulajdonú Eximbank átvilágítása során gyanús körülményeket és gyenge biztosítékokat azonosítottak – közölte a szaktárca.
Közérdekű Kapitány István leváltotta Paks 2 vezérigazgatóját
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:45
Felmentette tisztségéből Jákli Gergelyt, a Paks II. Atomerőmű Zrt. vezérigazgatóját Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter. A tárcavezető délután be is mutatta utódját.
Közérdekű Csökken az állami cégvezetők bére, feljelentés az EXIM Bank gyanús ügyeiben – ez történt a kormányszóvivőin
Sipos Ildikó | 2026. július 23. 16:04
3,6 millió forint lesz a bérplafon, többek között ez is kiderült a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.  
Közérdekű Kiderült, mekkora megtakarítással lép le Sulyok Tamás a színről
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 12:30
Sulyok Tamás záró vagyonnyilatkozata szerint a volt köztársasági elnöknek továbbra sincs autója vagy nagy értékű ingósága, ugyanakkor öt ingatlanban rendelkezik tulajdonrésszel, valamint több mint 77 millió forintos megtakarítással állampapírban, kötvényekben, NYESZ-en és bankszámlán.
Közérdekű Magyar Péter áfamentességet jelentett be a vényköteles gyógyszerekre
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 09:55
Az intézkedés szeptemer 1-től lesz érvényes.
Közérdekű Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 08:35
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) üdvözölte a magyarországi sajtószabadság helyreállítására tett első lépéseket, ugyanakkor arra figyelmeztette a Magyar-kormányt: a valódi reform nem merülhet ki személycserékben és gyors intézkedésekben, és nem fordulhat elő, hogy az egyik párt médiakontrollját egyszerűen egy másiké váltsa fel.
Közérdekű Nemzetbiztonsági kérdések merültek fel Szijjártó Péter BYD-pozíciója miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:26
A volt külgazdasági és külügyminisztert is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.
Közérdekű Nem áll le a törvénygyár – ezekről szavazhatnak jövő héten
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:36
Jövő hétfőre és keddre az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány nevében a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 
Közérdekű Hamarosan nyílhatnak az ügynökakták?
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 20:28
A kormány benyújtotta a feltárásról szóló törvényjavaslatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG