10p

Bob Dylan az elmúlt években leginkább arról híresült el, hogy az irodalmi Nobel-díj   stockholmi átadójára se ment el, hanem maga helyett mást küldött. De ki is ez a különc énekes, aki politikai-társadalmi kérdésekben oly sokszor – és legtöbbször zavarba ejtően – hallatta a hangját? És mit tudunk meg róla a decemberben bemutatandó filmből, amely Sehol se otthon címmel kerül majd a magyar mozikba?

Újabban nagy üzlet – többnyire biztos kasszasiker – világhírű énekesek életét megfilmesíteni, akár élnek, akár már a temetőben nyugszanak. Jó példa erre Elvis, Amy Winehouse, Janis Joplin vagy Freddie Mercury. A még élő legendákkal nehezebb a helyzet, hiszen az ő engedélyük nélkül aligha készülhet róluk film.

Bob Dylan 83 éves. A világ összes létező rangos díját elnyerte, az Oscartól és a Golden Globe-tól a Grammyig és a francia Becsületrendig. Nem utolsó sorban a Nobel-díjig – ez utóbbi mindenkit meglepett, főleg azokat, akik a világhírű kortárs írókat többre becsülik, mint az ő szövegeit. A mai magyar Z generáció bizonyára kevéssé ismeri a nevét. Dylan fénykorában is több és más volt, mint popsztár, már a hatvanas években ikonnak tekintették az állítólag nehéz természetű, olykor az alkohollal és a drogokkal küzdő fiatalembert, de ez utóbbi ebben a szakmában nem meglepő.

Bob Dylan élete nem mindennapi - nem csoda, hogy filmre viszik
Bob Dylan élete nem mindennapi - nem csoda, hogy filmre viszik
Fotó: Depositphotos

Protestáló politikai balladákkal indult

Számára bizonyára meghasonlást okozott, hogy egy szegény fiúból, aki oly sok dalában tiltakozott a vietnami háború és még oly sok más amerikai jelenség ellen, dúsgazdag, a világ legrangosabb kitüntetéseivel elhalmozott sztár lett. Pedig, ez a cingár, göndör hajú, énekelni alig tudó, egy kisvárosból, Duluth-ból induló huszonéves eredetileg nem ezt akarta, csupán jelen akart lenni ebben a műfajban, elsősorban balladai hangvételű, politikai tárgyú, szinte minden amerikai jelenség ellen tiltakozó, lírai szövegeivel. Ezért is volt anno ismert a volt szocialista országokban, főleg a vietnami háború elleni tiltakozás miatt.

 De ha egy üzlet beindul, a siker velejárója – és ezt lehet, hogy nem jól mérte fel – New Yorkban, vagy éppen Hollywoodban, a rajongók őrjöngése, az autó szélvédőjének ütögetése, a lányok extrém kívánságai, a kemény menedzserek, a hotelek hátsó kijáratán való napszemüveges kiosonás, a testőrök, a gazdagság. Mindezt furcsa módon, nehéz elviselni és közben észben, értelemben józannak maradni, főleg, ha valaki nem tehetős családból származik.

Költő volt és maradt

Dylanről már több könyv megjelent – magyarul is: Barna Imréé alapmű – számos filmet forgattak róla és ő is több alkotásban játszott, holott színésznek soha nem volt kiemelkedő, igaz, hogy az énekhangja sem ért fel Bocelli-ig. Inkább költő volt és maradt. A múlt idő persze indokolatlan, hiszen Dylan ma is él, és engedélyt adott arra, hogy a hollywoodi álomgyár megfilmesítse életének néhány fiatal évét.

A Complete Unknown című film – melyben az énekest Timothée Chalamet, az új generáció legnépszerűbb és legjobban fizetett színésze alakítja – az 1960-as évek elején játszódik, amikor egy 17 éves srác, akinek 16 dollár van a zsebében, stoppal jut el New Yorkba, hogy találkozzon Woody Guthrie-val, a legendás énekes-dalszerzővel. A film forgatásáról már 2020-ban felröppentek pletykák, de előbb a Covid, majd pedig a sztrájkok miatt várni kellett arra, hogy elkezdhessék a forgatást.

Dylan maga készített jegyzeteket a filmhez

Timothée Chalamet maga fog énekelni a filmben, mint az előzetesekből megtudhatjuk, és ugyanazokkal a zenei trénerekkel dolgozik, akik Austin Butlert oktatták az Elvis című önéletrajzi alkotásban. A filmet Bob Dylan is támogatta, részletes jegyzeteket adott a forgatókönyvhöz James Mangold rendezőnek. Mangold, aki már több sikeres filmet mondhat magáénak, Timothée Chalamet-ban látta meg a fiatalkori Bob Dylant. Bár egyesek szerint a sztár egyáltalán nem hasonlít az énekesre, ezen azért a fodrászok, stylistok és sminkesek sokat tudnak javítani. A színész hónapokig tanulta a jellegzetes dünnyögő énekstílust, amiért talán még a Grammy-díjat is elnyeri, és az Oscarban is reménykedik.

Nem a Complete Unknown az első film, amely megpróbálja ezt a különleges pályafutást bemutatni. A 2007-es, I’m not there – Bob Dylan életei című filmben például hat színészt választottak ki Dylan különböző személyiségeinek megformálására. Martin Scorsese pedig 2019-ben készített koncertfilmet Rolling Thunder Revue címmel, amely 1975-ös turnéját mutatja be. Ezek közül kevés került magyarországi bemutatásra.

Megszületett a polgárjogi mozgalmak himnusza

Akik csúcskorszakában ismerték a nevét Magyarországon, azok közül is kevesen értették a szövegeit. Egy, az amerikai-angolon belül is sajátos akcentussal énekelt Dylan, és ahhoz, hogy valaki pontosan megértse mondandóját, a Manhattan-i szleng, és az akkori aktuálpolitikai utalások ismerete kellett.

Bob Dylan – Robert Allen Zimmerman – 1941. május 24-én született a Minnesota állam-beli Duluthban. Nagyszülei LitvániábólOroszországból és a mai Ukrajnából vándoroltak ki. Fiatalkorában először a bluesért és a countryért volt oda, később a rock and rollért, máskor a jazzért. Legkorábbi ismert felvételét 1956 karácsonyán készítette. Már a középiskolában több zenekart is alapított.

Van egy álmom – egy színpadon Martin Luther Kinggel

Legismertebb dalai az 1960-as években születtek, melyek közül a Blowin’ in the Wind és a The Times They Are A-Changin’ a háborúellenes és polgárjogi mozgalmak himnuszává vált. A Like a Rolling Stone című szerzeményével 1965-ben radikálisan megváltoztatta a popzenét – állítják róla a szakemberek. Elsősorban a rasszizmus, a filozófia és az irodalom témaköre foglalkoztatta, mindezt különféle zenei műfajokba öltöztetve énekelte el.

A mostani film nem biztos, hogy visszaadja Dylan karrierjének minden állomását, például, hogy az egyik leghíresebb dala a Blowin’ in the Wind dallama a No More Auction Block című régi rabszolgadalból eredt, erősen kritikus szövegét természetesen Dylan írta. Ma már politikai-zenei legenda, amikor Joan Baez-zel fellépett egy washingtoni szabadtéri tüntetésen, ahol Martin Luther King tartotta a Van egy álmom kezdetű, híres beszédét.

Szélhámosság és botrányok

Dylan mestere volt az őrültségeknek, a szürreális helyzeteknek és a szélhámos kijelentéseknek. Ilyen eset volt, amikor egy lányt leszólított az utcán, és úgy mutatkozott be, hogy „Danny vagyok, cigányzenész és hajóval jöttem Magyarországról” – a lányka persze honnan tudhatta volna, hogy Magyarországnak nincs is tengere. Botrányairól is elhíresült. A Wikipedia is megemlíti, hogy amikor átvette a rangos Tom Paine-díjat, nem sokkal Kennedy elnök meggyilkolása után, részegen és tántorogva kijelentette, hogy „Lee Harvey Oswaldban valamennyire látni véli magát és mindenki mást is”.

Dalszövegeire hatással volt a politika, a szociális helyzet, a filozófia és az irodalom. Gitáron, billentyűs hangszereken és szájharmonikán játszott. Állandóan változó összetételű zenekarával rendszeresen turnézott. Alkalmanként más zenészekkel is együtt játszott, például Paul Simonnal és Eric Claptonnal. Bár pályájának középpontjában előadói munkássága és albumai állnak, általában mégis dalszerzői tehetségéért rajonganak.

Miért választotta a Bob Dylan nevet? 1959-ben rövid turnén vett részt Bobby Vee – népszerű amerikai énekes – társaságában. Ebben az időben Bob Dylannek (vagy Dillonnak) – is – kezdte nevezni magát. Krónikák című önéletrajzában azt írja: „Mihelyt eljöttem otthonról, a Robert Allen nevet kezdtem használni…Úgy hangzott, mint egy skót király neve, igazán szerettem.”

A közönség kifütyülte az elektronikus erősítők miatt

Aztán rábukkant egy szaxofonosra, akit David Allynnek hívtak. Tetszett neki, ahogy Allyn a vezetéknevét írta. Később olvasott Dylan Thomas művei közül néhányat, és azon gondolkodott, hogy Robert Allyn vagy Robert Dylan legyen. Végül a Bob mellett döntött, mert az akkori könnyűzenében számos énekes Bobby néven futott. Végül elment a New York-i Legfelsőbb Bíróságra, és nevét Robert Dylanre változtatta. 

Szövegei olyan témákat érintettek, mint a polgárjogi harcos Medgar Evers meggyilkolása, a hagyományos állattenyésztés és bányászat ellehetetlenítése vagy, hogy egy tehetős fiatalember megölt egy felszolgálót. A szövegből sejthető, hogy a tettes fehér, az áldozat pedig fekete. Dylan 1965július 25-én  rocktörténeti jelentőségű koncertet adott a Newport-i folkfesztiválon. Ő volt az első művész, aki elektromos erősítésű zenei hangzással lépett a közönség elé. De a közönség egyik fele kifütyülte, mert a folkrajongók valóságos szentségtörésnek tartották az elektromos hangszereket egy olyan rendezvényen, ahol addig csak akusztikus hangszereket használhattak.

A Like a Rolling Stone Amerikában és az Egyesült Királyságban is ikonikus sláger lett, végleg megerősítve Dylan szövegírói hírnevét. 2004-ben a Rolling Stone magazin Minden idők 500 legjobb dalának listáján az első helyen szerepelt. 1966. július 29-én, Dylan motoros balesetet szenvedett Triumph 500-asával. Ezután hosszú szünet következett a karrierjében, de lehet, hogy csak felhasználta a lehetőséget, hogy elmeneküljön egy időre a sztárvilágból.

Mitől lehet egy önéletrajzi film kasszasiker? A rendező szerepe persze kulcskérdés, de legalább ennyire a főszereplőé. Chalamet neve ma már garancia arra, hogy világszerte milliók fogják megnézni a filmet. Ráadásul – és ez is egyfajta rang – nem a streamingcsatornákon mutatják majd be, legalábbis eleinte, hanem moziban, magyar címe az lesz: Sehol se otthon. Amint az a közösségi médiából kitűnik, pár nap alatt milliók kattintottak az előzetesre. A történet Dylan 1961 és 1965 közötti életszakaszát mutatja be, a New Yorkba költözésétől egészen a Newport-i folkfesztiválon adott, nagy vihart kavart koncertjéig.

Whiskyben is utazik

Dylan a mai napig aktív. Pár évvel ezelőtt jelent meg 39. albuma, a Rough and Rowdy Ways amely 34 ezer eladott példánnyal tört a slágerlisták élére. A most 83 éves sztár Paul Simon amerikai zenészt előzte meg ezzel, aki 74 éves volt, amikor Stranger to Stranger című lemeze 2016-ban az eladási lista első helyét foglalhatta el

A zenész legenda a bizniszben is aktív: Heaven’s Door néven nemrég saját whisky márkát indított. Az énekes, dalszerző Marc Bushala vállalkozóval közösen vágott bele a projektbe, és egy Tennessee-ben található régi templomot alakítottak át lepárlóvá, ahonnan már kigördültek – nem a kövek, lásd a Like a Rolling Stone című legendás dalt – hanem az első Heaven’s Door whiskys palackok. És bizonyára a filmforgatást sem ingyen engedélyezte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Hatalmas kasszasiker a Tisza név
Kenessei András | 2024. december 14. 19:18
Ahogy tavaly, úgy az idén is a BÁV kezdte a legkorábban a karácsonyi árverések sorozatát  – már ami a legnagyobb árverőházakat illeti.
Kultúra Lehet, hogy Önnél is rejtőzködik egy milliókat érő Zsolnay-kerámia?
Kenessei András | 2024. november 24. 17:46
November közepén negyedik alkalommal tartott árverést a Virág Judit Galéria (VJG). Ezen csak és kizárólag Zsolnay kerámiákat vittek kalapács alá, két, külföldi tulajdonos gyűjteményéből. Azonban nemcsak ez volt újdonság, hanem az árverés helyszíne és egy megváltozott árverési szabály is. Ezek ellenére (vagy talán éppen ezért) az aukció nagy sikerrel zárult.
Kultúra Megfejtették a 27-esek Klubjának misztikus titkát?
Kormos Olga | 2024. november 9. 14:49
Nyáron került a mozikba az Amy Winehouse életét bemutató film, amitől újra erőre kapott az a gondolat, miszerint a világ legfényesebb csillagai 27 évesen kihunynak. Az úgynevezett 27-es Klub fél évszázada foglalkoztatja a közvélemény fantáziáját. Amy mellett tagjai között olyan legendás zenészeket találunk, mint Jimi Hendrix, Janis Joplin, Jim Morisson és Kurt Cobain.
Kultúra Ismét Halloweenről posztolt a szigetszentmiklósi református óvoda
Privátbankár.hu | 2024. október 30. 17:15
A múlt heti Halloweent démoni ünnepként leíró posztot tett ki a szigetszentmiklósi Hajnalcsillag Református Óvoda. Bár a bejegyzés azóta eltűnt, ma újabb posztot tettek ki ezzel kapcsolatban. 
Kultúra Dél-koreai író kapta az irodalmi Nobel-díjat
Privátbankár.hu | 2024. október 10. 13:27
Intenzív, költői prózájáért.
Kultúra Nem a kétezer forintos sétálójegy a legnagyobb probléma az Operaházban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 19. 15:49
Az Operaház szerint van létjogosultsága a múlt héten tesztelt, kétezer forintos sétálójegynek, ezért a jövőben is terveznek vele. A jegy végleges bevezetéséről kérdeztük az intézményt, a körülményekről pedig az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének elnökét. 
Kultúra Egy rejtély vár megfejtésre a BÁV legújabb kiállításán
Kenessei András | 2024. szeptember 14. 14:12
Csütörtöktől október 5-éig tekinthető meg Vinkler László (1912-1980) festő- és grafikusművész kiállítása a BÁV Szent István körúti kiállítótermének emeleti részén. 
Kultúra Miért ugrik a világ J. K. Rowling minden transzneműekkel foglalkozó megnyilvánulására? 
László Éva Lilla | 2024. szeptember 8. 15:31
J. K. Rowling sikerkönyvszerző nemcsak kultikus Harry Potter-sorozatával írta be magát be a köztudatba, hanem kíméletlenül őszinte, egyesek szerint bántó megnyilvánulásaival is, amelyek egyebek mellett a transzneműek társadalmi megítélésére vonatkoznak.
Kultúra Nyerj páros belépőt - 2 perc, és mehetsz a Budapest Borfesztiválra!
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 21. 06:40
Szánj ránk 2 percet és nyerj páros belépőt a 33. Budapest Borfesztiválra!
Kultúra Pofátlan csaló akarta elárvereztetni Elvis Presley birtokát
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 17. 14:24
Elvis Presley családja elleni csalás miatt tartóztattak le egy nőt pénteken a hatóságok, aki a néhai énekes sztár családi birtokára, Gracelandre akart kényszer-árverést elrendeltetni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG