Makro / Külgazdaság
A rovat támogatója a 4iG
Makro / Külgazdaság A várakozásokhoz képest kevésbé csökkent az első negyedév GDP-je 
MTI | 2021. június 1. 10:29
2,3 százalékos visszaesést várt a KSH, 2,1 százalékos lett belőle.
Makro / Külgazdaság Több mint kétszer annyi korona-áldozat van Peruban, mint amiről eddig tudtak 
Privátbankár.hu | 2021. június 1. 08:59
Felülvizsgálták a számokat. Így már nem Magyarországon van népességarányosan a legtöbb koronavírus-halott.
Makro / Külgazdaság Hivatalos, hogy ki lesz a hadsereg új parancsnoka 
Privátbankár.hu | 2021. június 1. 07:58
A múlt héten távozott a magyar hadsereg vezetője, a Magyar Közlöny legfrissebb számából kiderült, hogy ki lesz az utód.
Makro / Külgazdaság Milliárdokat buktak a budapesti taxisok is, több segítségre számítottak 
Vég Márton | 2021. május 31. 19:13
A taxisok az elsők között érezték meg tavaly a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait. Ez a számokon is látszik: a forgalom a felére csökkent, a legnagyobb cégnél a 300 millió forintos nyereség 200 millió forintos veszteségbe fordult. A kormánytól és az önkormányzatoktól is több támogatást reméltek.
Makro / Külgazdaság A véreskezű jelölt az elnökválasztás befutója 
Káncz Csaba | 2021. május 31. 16:17
A nép körében Raiszi gyűlölt figurának számít, mivel 1988-ban Teherán főügyészeként több ezer politikai fogoly kivégzésének volt a felelőse. Raiszi lehet a betegeskedő Hámenei legfőbb vezető utódja is. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság 4,6 százalékos magyar GDP-növekedéssel számol az OECD 
MTI | 2021. május 31. 14:51
 Javították az idei évre vonatkozó előrejelzésüket. 
Makro / Külgazdaság Az állami költések húzták a beruházásokat 
Privátbankár.hu | 2021. május 31. 09:43
Miközben a vállalatok továbbra is óvatosak, az állami költéseknek köszönhetően biztatóan növekedett a beruházások volumene, derül ki a KSH adataiból.
Makro / Külgazdaság Koronavírus: szeptember eleji alacsony szintre csökkent az áldozatok száma 
Privátbankár.hu | 2021. május 31. 09:14
Örvendetesen javul a járványhelyzet, az új fertőzöttek száma mérsékelt szinten maradt, míg az áldozatoké tovább csökkent.
Makro / Külgazdaság Negyedére zsugorodott Tiborcz István nyeresége, de még ez is milliárd felett van 
Vég Márton | 2021. május 31. 07:59
Ezúttal 1,2 milliárd forintos osztalékot vett ki a BDPST Zrt. nevű cégéből Tiborcz István, a miniszterelnök veje. Volt ez már több is.
Makro / Külgazdaság Nagyot gyarapodott a nyugdíjkasszáknál kezelt vagyon 
MTI | 2021. május 31. 07:48
Dinamikusan növekedett az önkéntes és a magánnyugdíjpénztáraknál kezelt vagyon a március végéig számolt egy év alatt, ehhez a tőkepiaci optimizmus is hozzájárult – írta a Világgazdaság hétfői számában a Magyar Nemzeti Bank adataira hivatkozva.
Makro / Külgazdaság Újabb könnyítésről döntöttek a horvátok 
MTI | 2021. május 30. 17:23
Horvátország további engedményeket tesz a nyári turisztikai szezon megmentésére, a csehek a jövő héttől már egy oltással is beutazhatnak az országba, és Zágráb további országokkal is tárgyalásokat kezdeményez az ügyben - írta a helyi sajtó vasárnap.
Makro / Külgazdaság Kína Bhután határain belül terjeszkedik, a lassú invázió valódi célpontja India 
Tiszai Balázs | 2021. május 30. 11:42
Évtizedes határvita feszül Kína és Bhután között, Peking pedig végül úgy döntött, hogy további tárgyalások helyett inkább egyszerűen elkezd építkezni déli szomszédja határain belül, hogy befolyása alá vonja a kérdéses területeket. Így néhány év alatt több falut, utat és kisebb katonai létesítményt is felhúztak a határvonal túloldalán - a nyomasztás célja a régiós rivális és Bhután szövetségese, India gyengítése. Kína persze tagadja, hogy határsértést követett volna el, szerintük minden létesítményt a saját területükön húztak fel, minden ezzel ellentétes híresztelés pedig hazugság.
Makro / Külgazdaság Fontos adat érkezik a magyar gazdaságról 
MTI | 2021. május 30. 11:13
Több fontos statisztikai jelentés várható a jövő héten, köztük a GDP első negyedévi adatának második becslése, az első negyedéves beruházási adatok, valamint az ipari termelői árak áprilisi adata is.
Makro / Külgazdaság Putyin és Biden feszült csúcstalálkozója - lesz áttörés? 
Káncz Csaba | 2021. május 30. 05:49
Biden és Putyin június 16-i csúcstalálkozójának Genfben komoly világpolitikai tétjei vannak.  Milyen forgatókönyvvel érkezik Moszkva és milyennel Washington a tárgyalásokra? Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Diákélet a Covid után - mintha lenne egy régi és egy új időszak 
Kovács Gábor | 2021. május 29. 21:51
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint minden intézményben iskolapszichológusra lenne szükség a járvány okozta traumák miatt. Kovács Gábor iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus arról ír, hogy mennyire tértek vissza rossz bőrben a gyerekek a jelenléti oktatásba.
Makro / Külgazdaság Hibrid koronavírus variáns terjed Vietnamban 
Privátbankár.hu | 2021. május 29. 12:01
Egy indiai variánsról van szó, olyan mutációkkal, amik eredetileg a brit variánsnál voltak megfigyelhetők
Makro / Külgazdaság Okozhat-e gondot az erősödő forint? 
Király Béla | 2021. május 29. 10:48
Míg néhány hete még attól kellett tartani, hogy történelmi mélypont csúszik a forint az euróval szemben, az utóbbi két hétben sokkal stabilabb lett a magyar fizetőeszköz. Ennek többségében örülhetünk, hiszen az import termékek elvileg így olcsóbbak lesznek. De vajon van-e a magyar gazdaság szempontjából árnyoldala a forint erősödésének?
Makro / Külgazdaság Miért akar kamatot emelni az MNB? - A hét videója 
Izsó Márton - Csabai Károly | 2021. május 28. 19:04
A héten összeült Monetáris Tanács gyakorlatilag megerősítette, amit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke már nyolc nappal korábban kilátásba helyezett: június végén kamatot emelnek. De miért is van szükség erre? Ezt járta körül kollégánk az e heti videónkban. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogyan jött létre az Orbán-Johnson találkozó 
Privátbankár.hu | 2021. május 28. 17:44
Boris Johnson és Orbán Viktor londoni tárgyalásán energiaipari és a védelmi ipari együttműködés került szóba különös ígéretes területként. Brit sajtóértesülések szerint a londoni találkozót Orbán Viktor kérte.
Makro / Külgazdaság Amerika ütközőpályára állt az arktikus térségben 
Káncz Csaba | 2021. május 28. 17:34
Moszkva a hamarosan befejezésre kerülő Északi Áramlat II. gázvezetéket Zirkon hiperszonikus rakétákkal felszerelt tengeralattjárókkal akarja védelmezni. A Pentagon jelentősen megerősítette jelenlétét Alaszkában: növelte szárazföldi erőinek a számát, és már több ötödik generációs vadászgépet állomásoztat ott, „mint a Föld bármelyik más részén”. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Össztűzben fogadja Boris Johnson Orbán Viktort 
Wéber Balázs | 2021. május 28. 13:51
A magyar kormányfő a második uniós vezető a brit uniós kilépés óta, akit fogad a brit miniszterelnök. A Downing Street szerint a találkozó fontos az ország prosperitása és biztonsága szempontjából. A helyi ellenzék ugyanakkor azt követeli, hogy Johnson – ha már meghívta – vonja kérdőre Orbánt néhány kérdésben.
Makro / Külgazdaság Két magyar betegnél kimutatták az indiai mutánst 
Privátbankár.hu | 2021. május 28. 12:40
Az Operatív Törzs mai tájékoztatóján megtudtuk, hogy két magyar embernél diagnosztizálták ezen a héten az indiai vírust, s hogy a szennyvízadatok kifejezetten jó tendenciát mutatnak a következő hetekre.
Makro / Külgazdaság 40 950 adag Pfizert adunk kölcsön Csehországnak 
Privátbankár.hu | 2021. május 28. 09:18
Azonnal.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: A rezsiharc folytatódik 
Privátbankár.hu | 2021. május 28. 08:42
A nagyvállalatokkal fizettetné meg Orbán Viktor a magyar energetikai korszerűsítéseket - derült ki a miniszterelnök péntek reggeli rádiós megszólalásakor. A kormányfő közölte, hogy Nagy-Britanniával új együttműködési területeket keres, erről tárgyal a nap folyamán Londonban a kollégájával.
Makro / Külgazdaság Az újabb mediterrán migránsválság – politikai póker nagy tétekkel 
Káncz Csaba | 2021. május 27. 19:10
Marokkó a migráns-játszmával egyrészt politikai támogatást akar szerezni az EU-tól a nyugat-szaharai konfliktusához, másrészt Törökországhoz hasonlóan még több pénzügyi támogatást bezsebelni. Brüsszel nem akarja megrontani diplomáciai viszonyát Marokkóval, de egyidejűleg nem akarja megsérteni vállalását a jelenleg is folyó ENSZ békefolyamat irányába. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Ausztriában is jöhet a védettségi igazolvány 
Privátbankár.hu / MTI | 2021. május 27. 17:32
Az osztrák parlament törvényjavaslatot fogadott el a védettségi igazolvány bevezetéséről, amelynek birtokában éttermekbe, szállodákba és kulturális létesítményekbe látogathatnak el azok az osztrák állampolgárok, akiket beoltottak, koronavírus-fertőzésen estek át vagy negatív teszteredménnyel rendelkeznek.
Makro / Külgazdaság Megszenvedheti a Néppárt a Fidesz kiválását 
Wéber Balázs | 2021. május 27. 17:09
Ha ma lennének az EP-választások, a jobbközép pártcsalád már csak jóval kisebb előnnyel nyerne, mint két évvel ezelőtt – derül ki egy aktuális felmérésből. Ebben jelentős szerepe van a Fidesz távozásának.
Makro / Külgazdaság Évi 20 millió turistában reménykedik az Orbán-kormány 
MTI | 2021. május 27. 16:17
Elfogadta a kormány a megújult Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiát, amely erős és biztos alapot jelent a turizmus újjáépítéséhez - jelentette be Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Makro / Külgazdaság 2022 júliusától vége a többi magán meddőségi centrumnak is? 
Kormos Olga | 2021. május 27. 14:33
2022. július 1-jétől kizárólag állami meddőségi klinikákon kezelhetők Magyarországon az erre jogosult nők – ez áll a parlamenthez benyújtott egyes vagyongazdálkodási kérdésekről szóló törvényjavaslat módosításai között. Így a maradék három magánkézben lévő meddőségi centrum, - ahol még lombikprogram folyik,- is állami kézbe kerülhet..
Makro / Külgazdaság Magyarország 100 ezer adag AstraZeneca vakcinát ad a Zöld-foki Köztársaságnak 
Privátbankár.hu / MTI | 2021. május 27. 13:44
Magyarország 100 ezer adag koronavírus elleni oltóanyagot ad a Zöld-foki Köztársaságnak, ezzel segítve a járvány elleni küzdelmet, valamint azt, hogy a rossz egészségügyi helyzet miatt ne induljon meg onnan újabb migrációs hullám Európa felé - közölte Szijjártó Péter csütörtökön Lisszabonban.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály: a magyar hiány- és adósságmutató európai viszonylatban nem lóg ki a sorból 
MTI | 2021. május 27. 12:56
Megalapozottnak tűnik a második negyedévre előrejelzett kétszámjegyű, 12-14 százalék körülire tehető gazdasági növekedés a minisztérium által heti rendszerességgel követett adatok szerint - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség éves tisztújító közgyűlésén csütörtökön Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kedden nagy meglepetésben lesz részük az ügyeiket intéző állampolgároknak 
Privátbankár.hu | 2021. május 27. 11:45
Nem azt fogják találni a megszokott helyen, amit keresnek.
Makro / Külgazdaság Áprilisban is sokan veszítették el a munkájukat 
MTI | 2021. május 27. 11:22
Áprilisban a munkanélküliek száma 211 ezer volt, ami az egy évvel korábbinál 24 ezerrel, a márciusinál pedig 17 ezerrel több. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal, 4,4 százalékra emelkedett egy év alatt és 0,4 százalékponttal nőtt márciushoz képest - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Áder János felmentette a honvédség parancsnokát 
MTI | 2021. május 27. 10:00
Korom Ferenc 2023-ig lehetett volna a Magyar Honvédség parancsnoka, de idén június 1-jei hatállyal felmentették.
Makro / Külgazdaság „Nem érzem ellenszélben magamat” – interjú a washingtoni magyar nagykövettel 
Wéber Balázs | 2021. május 27. 05:19
Bár már kapott jelzéseket Washingtontól a magyar demokrácia állapotát illetően, számos olyan terület van, ahol továbbra is jó az együttműködés Magyarország és az Egyesült Államok között – erről Takács Szabolcs washingtoni magyar nagykövet beszélt a Privátbankár.hu-nak adott interjúban. Ezeket a területeket tekintve sem magát, sem Magyarországot nem érzi ellenszélben. A nagykövet szerint a tengerentúlon ma nyílt kultúrharc zajlik, és természetes, hogy nézeteltérések vannak egy baloldali és egy jobboldali kormány között. Ugyanakkor nem tart attól, hogy ezeknek negatív hatása lesz a gazdasági kapcsolatokra. Az interjúból kiderül az is, hogy milyen volt belülről Joe Biden beiktatása, él-e még az amerikai álom, hogyan juthatnak be magyar cégek könnyebben az ottani piacra, és mit remélhetünk az amerikai LNG-szállítmányoktól. A legérdekesebb részeket videó formában is közzétesszük cikkünk végén.
Makro / Külgazdaság A nagy kórházi adósok mellett áprilisban is voltak nullszaldós intézmények 
Kormos Olga | 2021. május 26. 18:34
Nem meglepő módon, a Magyar Államkincstár legfrissebb adatai szerint a kórházak adóssága áprilisban tovább nőtt, így jelenleg 32,7 milliárd forintos adósságot húznak maguk után a következő hónapra.
Makro / Külgazdaság Ez a cég nyerte el az uniós normák szerint készülő sokmilliós zajtérkép-készítést  
Kormos Olga | 2021. május 26. 17:32
Megvan a cég, amely a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által kiírt közbeszerzés alapján 89 millió forintért európai uniós feltételeknek megfelelő zajtérképet készít Magyarországról. 
Makro / Külgazdaság Életveszélyben lehet az őrizetbe vett belorusz blogger 
Wéber Balázs | 2021. május 26. 16:19
Bár a belorusz elnök megvédte a Ryanair-járat feltartóztatását, minden jel arra utal, hogy az egy politikai leszámolás-sorozat része volt. A repülőgépen utazó, földet érés után őrizetbe vett kormányellenes bloggert, Roman Prataszevicset akár halálra is ítélhetik egy kollégája és édesanyja szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor árulkodó hallgatása a Lukasenka-botrányban 
Káncz Csaba | 2021. május 26. 15:25
Az orosz sajtó már az incidens pillanatában megkezdte a Minszkben letartóztatott fiatal belarusz ellenzéki aktivista lejáratását.  A hazai kormányzat és a biztonságpolitikai mélyállam az elmúlt években szorosan együttműködött a Lukasenka rezsimmel.  Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Két olyan város van az országban, ahol romolhat a vírushelyzet 
Privátbankár.hu | 2021. május 26. 14:34
Az egész országban alacsony vagy mérsékelt a szennyvíz átlagos koronavírus-koncentrációja, csak két, egymáshoz közeli városban mért emelkedést az NNK.
Makro / Külgazdaság Milliárdos veszteséghez minimális állami segítség társult az utazási irodáknál is 
Vég Márton | 2021. május 26. 13:49
Nagyobb csődhullám nem volt az utazási irodáknál, de ez nem az államon múlott, amely az egyes utazási irodáknál tapasztalható 8-16 milliárd forintos visszaesést sem segítette célzott támogatással.
Makro / Külgazdaság Árcsökkenés jön: sokkal olcsóbb lesz a tankolás 
Privátbankár.hu | 2021. május 26. 10:51
Péntektől a benzin literje átlagban bruttó 6, míg a gázolajé 5 forinttal kerül kevesebbe.
Makro / Külgazdaság 7 milliárddal nőtt a kórházak adóssága egy hónap alatt 
MTI | 2021. május 26. 06:23
Március végén megközelítette a harmincmilliárd forintot az egészségügyi intézmények adóssága, a február végi 22,8 milliárd forint után március 31-én 29,1 milliárd forint összegű kifizetetlen számla sorakozott náluk - írta a Világgazdaság szerdán, a Magyar Államkincstár (MÁK) legfrissebb adatait ismertetve.
Makro / Külgazdaság Budapesten milliárdos veszteséget, vidéken tízmilliós profitot hozott a járvány a szállodáknak 
Vég Márton | 2021. május 25. 19:01
Nem rászorultsági elvet követett az Orbán-kormány a koronavírus-járvány miatt padlóra került turizmus mentési kísérlete közben, amit jól mutat, hogy a 2020-ban milliárdos veszteségeket elszenvedő budapesti luxusszálloda nagyságrendileg ugyanannyi állami támogatást kapott, mint a mértékében sokkal kisebb visszaesést elkönyvelő, és végül nyereséggel záró vidéki társa.
Makro / Külgazdaság Kamatemelést valószínűsítő üzenet érkezett az MNB-től 
Csabai Károly | 2021. május 25. 15:53
Bár a márciusi inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) még 4-6 százalék közé tette a lehetséges idei gazdasági növekedés mértékét, az azóta beérkezett adatok alapján optimistább, ezért úgy ítéli meg, hogy a GDP közel 6 százalékkal bővülhet. Ugyanakkor a jegybank szerint az infláció emelkedésével kapcsolatos kockázatok erősödtek, ami miatt készen áll a monetáris szigorításra - olvasható a közleményben. Ez megerősíti Virág Barnabás MNB-alelnök múlt hétfői szavait, melyek szerint a következő, június végi ülésén a Monetáris Tanács már kamatot emelhet. 
Makro / Külgazdaság Kitálalt a maffiafőnök Erdogan narkóállamáról 
Káncz Csaba | 2021. május 25. 14:16
A török kormányzó párt által levédett nemzetközi kábítószer-csempész hálózat vezetője a korábbi miniszterelnök fia. A súlyos vádak miatt meredeken zuhan Erdogan elnök támogatottsága. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Matolcsy Györgyék ezúttal sem nyúltak az alapkamathoz 
Privátbankár.hu | 2021. május 25. 14:00
A piaci várakozásoknak megfelelően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a mai ülésén sem nyúlt a 0,6 százalékos jegybanki alapkamathoz. Az indoklást a 15 órakor megjelenő közleményben ismerhetjük meg.
Makro / Külgazdaság Biden: gyalázatos incidens a fehérorosz újságíró letartóztatása 
MTI | 2021. május 25. 09:34
Az Európai Unió nem tűri, hogy "orosz rulettet játszanak" ártatlan polgárok életével, ezért az uniós tagállamok vezetői újabb büntetőintézkedések meghozatalát sürgetik Fehéroroszországgal szemben - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben kedden hajnalban. Joe Biden amerikai elnök pedig hétfőn "a nemzetközi jogi normák nyílt megsértésének" és "gyalázatos incidensnek" nevezte Fehéroroszország azon akcióját, amelyben eltérítettek egy utasszállító repülőgépet azért, hogy letartóztathassanak egy ellenzéki újságírót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG