7p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Olyan eszközt tesztelt a brit haderő, amely egy csapásra át tudná írni a front erőviszonyait – de van még mit reszelgetni rajta.

Annak, aki kicsit is figyeli az orosz-ukrán háború eseményeit, nem kell magyarázni, hogy a drónok mekkora szerepet játszanak az eseményekben. De talán még így is kevesen vannak a fronton harcolókon kívül, akik látják, valójában mennyire átvették az uralmat a drónok a hadszíntéren.

Roman Kosztyenko, az ukrán parlament védelmi és hírszerzési bizottságának elnöke szerint a teljes háborút tekintve a harctéri veszteségek 80 százalékát, azaz négyötödét drónok okozták, vagy közvetlenül, vagy „asszisztálva”, tehát például a tüzérségnek biztosított célzási koordinátákat biztosítva.

Nincs természetes ellenségük

Ez az elképesztően magas szám azonban csak részben írható a hihetetlen ütemben fejlődő drónok egyébként valóban lenyűgöző képességeinek számlájára. A másik ok az, hogy ugyan a drónok térhódításáról régóta beszélnek, igazából most, a háború valós körülményei között derült ki, mire is képesek valójában, és ezt látva mindkét harcoló fél gőzerővel kezdte gyártani és fejleszteni saját drónjait. A hagyományos haderők azonban nem voltak felkészülve erre a helyzetre, és miközben az akár egy garázsban, internetről összevásárolható alkatrészekből összerakható drónok milliószámra készülnek, valódi ellenfelük egyelőre nincs a harctéren.

Nincs mit szépíteni, a stratégák és mérnökök egyszerűen bealudtak. A létező, legmodernebb légvédelmi rendszerek csúcstechnológiás, méregdrága – akár sokmillió dollárba is kerülő – rakétákra, illetve az ezeket célravezető, szintén méregdrága, csúcstechnológiás radarrendszerekre épülnek. Csakhogy ilyenekkel nem lehet telerakni egy mondjuk Ukrajna méretű országot, és még ha tele is lehetne, nem igazán lenne fenntartható millió dolláros rakétákat lődözni néhány ezer, legfeljebb néhány százezer dollárt érő drónokra.

Az ukrán fronton sem a Patriot vagy az S-400-as légvédelmi rakétarendszerek bizonyultak igazán hatékonynak a drónok ellen, hanem az elektronikus zavarás mellett évtizedes, sőt néha inkább évszázados technológiák: vadászpuskák, légvédelmi gépágyúk (lásd a hatvanas évekből származó német Gepard sikerét), helikopterekre és repülőgépekre szerelt gépágyúk, illetve néha egyenesen a hálók, ketrecek és páncéllemezek.

Irányított energia

Nem csoda, hogy gőzerővel zajlanak a nyilvános, és persze minden bizonnyal a kevésbé nyilvános fejlesztések is valamilyen hatékony drónellenes fegyver előállításának érdekében. Az bizonyosnak tűnik, hogy a megoldást az irányított energiájú fegyverek területén érdemes keresgélni, azaz a jövőben a drónok ellen lézereket és mikrohullámú sugárzásra képes eszközöket fognak használni – a kérdés az, hogy mikor és hogyan.

Ezeknek nagy előnye, hogy egy-egy lövés gyakorlatilag csak a felhasznált energia árába kerül, nincs újratöltés, drága muníció, maximum a túlhevülés kényszerítheti megállásra az ilyen fegyvereket.

„Egy megfelelő energiájú lézer néhány másodpercenként képes lenne megsemmisíteni egy ilyen egyszerűbb drónt vagy barkácsolt rakétát, de elvben még akár tüzérségi lövedékeket is „le tudna szedni” a levegőből, mindezt úgy, hogy egy-egy lövés költsége a felhasznált energia ára, illetve az eszköz amortizációja lenne, összességében legfeljebb pár tucat dollár.

Egy nagy energiájú mikrohullámokat használó fegyver pedig elvben arra lenne képes, hogy akár egyszerre több tucat, esetleg több száz beérkező ellenséges eszköz (mondjuk egy mikrodrónokból álló „raj”) elektronikáját „megsütve” tegye azokat harcképtelenné, mivel a lézerrel szemben nem egy pontban, hanem egy széles sávban képes energiáját átadni, így akár az égbolt egy egész szegmensét is meg tudná tisztítani egyetlen „lövéssel” – foglaltuk össze egy korábbi írásunkban a lehetőségeket.

Korábban pedig arról is beszámoltunk, hogy Izrael élesben is tesztelhette a saját lézeres légvédelmi rendszerét, amelyet csak Vassugár néven szokás emlegetni.

Ígéretes eredmény

A másik, mikrohullámos irányból április végén Nagy-Britanniából érkezett egy figyelemre méltó hír. A Thales francia hadiipari óriáscég vezette konzorcium ugyanis itt tesztelte a RapidDestroyer névre elkeresztelt prototípusát, amely nagyenergiájú rádióhullámokkal végez a támadó drónokkal.

A brit védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a teszt során két, egyenként nyolc drónból álló hullámot semlegesített a RapidDestroyer, míg a projekt folyamán már

„több mint száz drónt mért be, vett célba és semlegesített a fegyver az összes teszt során”.

A rendszer nagy erejű elektromágneses sugárzást bocsát ki egy széles tölcsér alakban, így akár több, a tölcsérbe bekerülő drónt is képes egyszerre semlegesíteni, így különlegesen jól alkalmazható lenne „rajokban” támadó drónok ellen. Egy-egy „lövés” ráadásul csak az elhasznált energia költségébe kerül, a Thales tájékoztatása szerint jelen esetben 10 penny, azaz jelen árfolyamon szűk 45 forintba. A fegyver pedig elméletben addig képes folyamatosan tüzelni, amíg elegendő energiát kap.

A RapidDestroyer jelenlegi formájában - így még azért nem küldenénk a frontra
A RapidDestroyer jelenlegi formájában - így még azért nem küldenénk a frontra
Fotó: Thales

Azonban a RapidDestroyer jelenlegi hatótávolsága csupán egy kilométer, és ehhez is relatíve sok energiára van szükség, jelenlegi formájában tehát harci értéke egyelőre csekély. Továbbfejlesztése esetén is korlátozott egy ilyen rendszer bevethetősége, hiszen a széles sávban minden elektronikai eszközt „megfőző” sugárzás nem válogatna ellenséges és baráti rendszerek között, tehát mondjuk egy repülőtér védelmében, a fronton saját eszközöket is bevető csapatok támogatására nem igazán lenne használható.

A RapidDestroyer előnye viszont más, hasonló megoldásokhoz, például az amerikai THOR rendszerhez képest, hogy annak szállítókonténernyi méretéhez képest elfér egy teherautó platóján, bár a mostani elhelyezésnél természetesen valamilyen strapabíróbb kialakítást is kéne tervezni a számára, mielőtt az éles bevetés lehetősége felmerülne.

Beindul a verseny?

A kísérlet sikere mindenképpen azt mutatja, hogy van realitása egy ilyen megoldásnak, és bizonyos helyzetekben különösen ki lehetne használni előnyeit.

„Egyes körülmények között, például egy sivatagi bázis, vagy egy olyan, főként kinetikus eszközöket használó frontvonalszakasz esetén, ahol nem aggódunk túlságosan az ellenség irányába tartó dolgok miatt, esetleg a nyílt tengeren tartózkodó hadihajók esetén, igen, mindenképpen szignifikánsan javítaná a drónellenes képességeket”

fogalmazott Justin Bronk, a Financial Timesnak nyilatkozó szakértő, a Royal United Service Institute munkatársa, aki azt is kiemelte, hogy egy ilyen rendszer potenciálisan nemcsak drónok, hanem például robotrepülőgépek ellen is bevethető lehet.

Kérdés persze, hogy amennyiben a RapidDestroyer vagy más hasonló eszközök megjelennek a harctéren, mi lesz a drónépítők válasza erre. Az elektronikai alkatrészeket ugyanis például el lehet látni olyan burkolattal, amelyek blokkolják a külső elektromos mezőket – igaz, ebben az esetben például a távirányítás vagy a jelek, adatok visszaküldése is nehezebb feladat lenne.

Mindenesetre egy-egy ilyen eszköz némi fejlesztéssel már most is hatalmas előnyt jelentene az ukrán hadszíntéren, az eszközök fejlesztői pedig felbecsülhetetlen értékű, valós harci körülmények között szerzett tapasztalatokat szerezhetnének. Így nem nehéz elképzelni, hogy a közeljövőben megjelenhet a front egyik vagy másik oldalán egy-egy ilyen kísérleti drónellenes „csodafegyver”.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jó hír jött Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 17:16
A munkaerőpiacot érinti.
Makro / Külgazdaság Sokkal több a kalóztámadás, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:36
A Malaka-szoros veszélyes környék.
Makro / Külgazdaság Barátjáért is vámmal áll bosszút Donald Trump, a rézimportőrök már augusztustól sírhatnak
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 11:08
A Brazíliára kivetendő magas vámokat a Jair Bolsonaro elleni eljárással és egy hazugsággal indokolta az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Elbúcsúzhatunk a 600 forint alatti benzintől?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:46
Péntektől megint áremelés jön.
Makro / Külgazdaság Tényeg akkora az infláció, mint amekkorát a statisztikai hivatal kimutat?
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 10:02
Nemcsak nálunk, máshol is nagyobbnak érzékelik a fogyasztóiár-indexet a valóságosnál. Mi lehet ennek az oka? Ennek járt utána a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Makro / Külgazdaság Erről álmodhat a magyar kormány: itt a német adat
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 09:32
Tavaly október óta nem volt ilyen alacsony az infláció.
Makro / Külgazdaság Az utolsó pillanatban alkut kötött Ursula von der Leyen, váratlan eredmény születhet az EP-ben
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:49
Úgy tűnik, sikerül a bizottsági elnöknek megvásárolnia a baloldali képviselők szavazatait.
Makro / Külgazdaság Mi történik Kínában? Pörögnek az eladások
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:24
Még májushoz képest is tovább gyorsult a növekedés üteme.
Makro / Külgazdaság Eszméletlen számok jöttek a chipek piacáról
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 08:11
Rekordot rekordra halmoznak.
Makro / Külgazdaság Lemondott Elon Musk X közösségi oldalának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:35
Linda Yaccarino, Elon Musk X közösségi oldalának vezetője bejelentette lemondását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG