3p

A 65 év felettiek körében is a szokásos szinten maradt a halálozások száma a koronavírus-járvány kitörése óta az osztrák fővárosban. Ausztria március közepén vezetett be szigorú korlátozásokat a vírus lassítására. Idén a legtöbb heti halálesetet az influenza idején jegyezték fel.

Sem a 65 év alattiak, sem a 65 év felettiek körében nem ugrott meg a halálesetek száma az osztrák fővárosban a koronavírus-járvány kitörése óta, derül ki a Bécsi Statisztikai Hivatal adataiból.

Kutyasétáltató hölgy a bécsi Grabenen 2020. április 16-án.  EPA/CHRISTIAN BRUNA
Kutyasétáltató hölgy a bécsi Grabenen 2020. április 16-án. EPA/CHRISTIAN BRUNA

Bécsben eddig nem tapasztaltunk a szokásosnál magasabb halálozást. Az adatok azt mutatják, hogy a város eddig nagyon jól jött ki a válságból

– mondta Klemens Himpele, az intézet vezetője az osztrák állami hírügynökségnek.

Korábban voltak kiugró értékek

Az intézet nem csak a heti halálesetek abszolút számát veszi figyelembe, hanem a szezonális ingadozásokat, valamint a lakosság számának és átlagéletkorának változását is. Ez alapján minden időszakra előre meghatároz egy sávot, amelyen belül a halálozások száma szokásosnak tekinthető.

Az elmúlt öt évben több esetben is előfordult, hogy a halálesetek száma meghaladta a sáv felső értékét.

Az extrém hőséget hozó 2015-ös nyáron például voltak olyan hetek, amikor 315, illetve 317 65 év feletti vesztette életét, miközben az intézet 200-280 halálesetet prognosztizált.

2017 első hetében, az influenzajárvány idején pedig 393-an hunytak el ebben a korosztályban, miközben a szokásos érték 235 és 320 között lett volna.

Az alábbi ábrán jól látszanak a kiugró értékek:

 

A heti halálesetek száma az osztrák fővárosban 2015 és 2020 április vége között. Forrás: Bécsi Statisztikai Hivatal
A heti halálesetek száma az osztrák fővárosban 2015 és 2020 április vége között. Forrás: Bécsi Statisztikai Hivatal

Most nincs megugrás

Idén azonban április 26-ig bezárólag egyetlen hét mutatója sem lógott ki az intézet által meghatározott sávból – sem a 65 évnél fiatalabbakat, sem az annál idősebbeket tekintve.

Tehát a halálesetek száma a koronavírus-járvány ellenére is a szokásos értékek között maradt.

Ez az alábbi ábrán is látható:

A heti halálesetek száma az osztrák fővárosban az idei évben. Forrás: Bécsi Statisztikai Hivatal
A heti halálesetek száma az osztrák fővárosban az idei évben. Forrás: Bécsi Statisztikai Hivatal

 

Az adatokból kiderül az is, hogy idén a legtöbb heti halálesetet, több mint 300-at az év eleji influenzajárvány idején jegyezték fel a 65 év felettiek körében.

Márciusban ugyan meredeken emelkedni kezdett a halálesetek száma – Bécsben az első koronavírusos halálesetet március 12-én regisztrálták –,

de körülbelül egy héttel azután, hogy a kormány szigorú kijárási és egyéb korlátozásokat vezetett be a járvány lelassítására, jelentősen csökkenni kezdett ez a mutató. (A következő hetekben pedig ingadozott.) 

Április 20-26. között 238-an vesztették életüket, miközben a sáv felső határa 296 volt.

Az intézet vezetője szerint a heti halálozási szám azért fontos, mert jelezte volna, ha valamit nem vettek volna észre – például a nem diagnosztizált koronavírusos haláleseteket, valamint a vírus elleni küzdelem járulékos kárait (az elmaradt kezelések okozta egyéb haláleseteket).

Az osztrák kormány fokozatosan lazít a kijárási és egyéb korlátozásokon, miután az aktív regisztrált fertőzöttek száma jelentősen csökkent.

Ausztriában eddig mintegy 16 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak, az aktív fertőzöttek száma jelenleg mindössze 1200.

A vírussal összefüggésben 620-an vesztették életüket, több mint 14 ezren meggyógyultak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a nyíregyházi állatkert igazgatója
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:47
Gajdos Lászlónak úgy tűnik, bejön a karrierváltás.
Makro / Külgazdaság Nagyon vesztésre áll Navracsics Tibor Veszprém vármegyében
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:46
A területfejlesztési miniszter előtt jelentősen vezet a Tisza Párt jelöltje.
Makro / Külgazdaság A Tisza valószínűleg megnyerte a választásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:39
Ez már a 21,54 százalékos feldolgozottságnál is kijelenthető. Csak a kétharmad elérése a kérdés.
Makro / Külgazdaság Radnai Márk nagy előnyre tett szert Komárom-Esztergom vármegyében
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:38
Jócskán vezet a fideszes képviselő előtt. 
Makro / Külgazdaság Hatalmas előnyben Nagy Ervin, durván vezet
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:30
Úgy tűnik, a színész eléggé belehúzott, jócskán a mezőny élén áll. 
Makro / Külgazdaság Fejérben elég jelentősen vezet a tiszás Csiszár Béla
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:18
Csiszár Béla, a Tisza Fejér vármegyei 1. választókerület képviselője jelentősen vezet vetélytársa előtt.
Makro / Külgazdaság A legkeletibb megyében is sokan szavaztak – de így is a lista vége felé maradtak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:18
Csak 2022-höz viszonyítva néznek ki nagyon erősnek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye részvételi adatai.
Makro / Külgazdaság Már özönlenek a választási eredmények
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:14
Még csak alacsony a feldolgozottság.
Makro / Külgazdaság Nagyon odatette magát Veszprém vármegye – őrületes részvételi adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:14
A négy ottani választókerület közül kettőben már fél hétkor meghaladta a részvétel a 80 százalékot a mai országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Kudarcot emlegetett a Mi Hazánk alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:00
Így éreznék, ha nem jutnának be a parlamentbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG