25 év után véget ért az egypólusú világ

A hidegháború végén, a Szovjetunió marginalizálódása, majd megszűnése után Amerika abban a helyzetben találta magát, hogy ő maradt az egyetlen szuperhatalom a világon, akinek érdekszférái lehetnek, bárhol beavatkozhat akár diplomáciailag, akár katonailag, legfeljebb néhányan csatlakoznak hozzá. Az ország így vezényelte le a boszniai béke megteremtését, később Koszovó kiszakítását Szerbiából, majd a szeptember 11-i terrortámadások után megdöntötte az afganisztáni tálib rendszert, végül Irak rettegett urát, Szaddam Husszeint kergette el.

Egyedül nehéz

Az egyedüliként ellátott világrendőri feladat azonban kezdett egyre problémásabb lenni. Kiderült, hogy egy-egy zűrös helyen sokkal nehezebb békét teremteni. Széleskörű, átfogó politikai rendezés, adott esetben a marakodó népek szétválasztása nélkül nem lehet eredményt elérni, legfeljebb nagylétszámú békefenntartó erők helyi állomásoztatásával, melyek minden szempontból jobb, ha soknemzetiségűek, nem egy szuperhatalom erői. Ráadásul Amerikának már Bush elnöksége alatt is megterhelő volt a feladat, katonái között sok volt az áldozat, szeretett volna kivonulni Afganisztánból ás Irakból.

Nem lehetett elvonulni

Az eleve jóval pacifistább Barack Obamára maradt a kivonulások befejezése, de hamar kiderült, hogy ez széleskörű rendezés nélkül káoszhoz vezet: Afganisztánban a Talibán visszatérése fenyegetett, Irak pedig a síita-szunnita belháború mocsarába süllyedt. és ha ez nem lett volna elég, 2011-ben jött az arab tavasz, ahol újabb rezsimek dőltek meg, köztük a legbrutálisabb, Kadhafié Líbiában, de hamar kiderült, hogy ott is az iraki helyzet áll elő. Éppen ezért Szíriában Obama már nem is mert teljes erővel beszállni Aszad diktatúrájának megdöntésébe, az eredmény ismert: polgárháború, Iszlám Állam, teljes káosz.

Darázsfészekbe nyúlt

Egy helyen viszont aktivizálta magát Obama, ahol talán a legkevésbé kellett volna: Ukrajnában. Segített megdönteni Janukovics rendszerét, ami önmagában jó dolog lenne, de az oroszokkal való valamiféle együttműködés, egyeztetés nélkül ezt nem volt célszerű megtenni. Oroszországnak Ukrajna már túl érzékeny pont volt, különös tekintettel az ott lakó orosz kisebbségre és az orosz flotta krími bázisára. Ukrajna olyan volt, mint a Trianon előtti Magyarország, amely soknemzetiségű állapotában csak a soknemzetiségű Monarchiában tudott fennmaradni. Nagy-Ukrajna, melynek határait Lenin, Sztálin és Hruscsov húzták meg, ugyanígy csak egy oroszbarát rendszerben maradhatott volna fenn.

Ezt figyelmen kívül hagyták a nyugati erők, így a megerősödött Oroszország a rendszer megdöntése után visszavette a Krímet, és támogatta a kelet-ukrajnai orosznyelvű területek kiszakadását. Mindezt Oroszország elleni szankciók követték, melyek semmit nem értek el, csak újra feszültté tették a hidegháború óta békés orosz-amerikai viszonyt. A tűzszünetet pedig végül Amerika mellőzésével, a francia elnök és a német kancellár hozta össze Ukrajna és Oroszország egyetértésével (bár a megállapodás sosem fog teljesen megvalósulni,  a harcok megszűntek).

Az orosz medve színre lép

Az újabb döntő esemény tavaly következett be, amikor az oroszok katonailag megtámogatták a szír diktátor, Aszad bukásra álló rendszerét. Az éve óta tartó szíriai polgárháborúba korábban senki nem avatkozott be döntő módon, így az orosz beavatkozás fordulópontot hozott. Aszad rendszere visszanyerte erejét, Oroszország pedig domináns hatalom lett a Közel-Keleten. Aleppó elfoglalása után immár a békefolyamatból és ki akarják hagyni Amerikát: Oroszország, Irán és Törökország vezetői összeültek, hogy a további szíriai folyamatokról tárgyaljanak. Mindezt azok után, hogy a civakodó közel-keleti OPEC tagországok között Oroszország hozta össze az olajkitermelés befagyasztásáról szóló egyezményt, így valamennyien bizonyos mértékig lekötelezettjei lettek, főleg Szaúd-Arábia és Irán.

Volt azért siker is

Az egyetlen komolyabb amerikai siker egy működőképes és a szunnita lakossággal is szót értő iraki kormány felállítása, és ezek után az Iszlám Állam Irak nagy részéről való kiűzése volt. Az utolsó város, Moszul visszavételéért még folynak a harcok. A távozó amerikai elnök még szépíthetne, ha hivatalának átadásáig sikerülne a várost elfoglalni.

Összességében talán azért nem sikerült Amerikának jól ellátni szuperhatalmi feladatát, mert rosszul azonosította az ellenséget. Oroszországot tekintette annak, pedig bajok igazi forrása a 100 évvel ezelőtti, az akkori európai nagyhatalmak által tűzfészek gyanánt hátrahagyott, népeket szétválasztó és ellenséges csoportokat összezáró országok, mint Líbia, Irak, Szíria stb. összetákolása volt. Tartós rendezés nehezen képzelhető el ezek átalakítása nélkül.