5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Felét a szövetségi kormány, felét a tartományi kormányok állják, de ehhez az adózási rendszeren is változtatni kell.

Németországban állami forrásokból harmincmilliárd eurós (10 650 milliárd forint) alapot állítanak fel a júliusi árvizek utáni helyreállítás finanszírozására - jelentették be kedden Berlinben.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozásán kötött megállapodás szerint az alapot fele-fele arányban a szövetségi kormány és a tartományi kormányok töltik fel. Ehhez változtatni kell az adóbevételek elosztásán. A szövetségi kormány vállalta, hogy augusztus 18-ra elkészíti és a szövetségi parlament (Bundestag) elé terjeszti a szükséges jogszabály-módosításokat.

A Bundestag várhatóan szeptember elején, rendkívüli ülésen tárgyalja az ügyet, néhány héttel a szeptember 26-i parlamenti választás előtt.

Angela Merkel kancellár (b2) és Malu Dreyer, Rajna-vidék-Pfalz miniszterelnöke (j2) látogatást tesz az árvíz sújtotta Schuldban (Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach )
Angela Merkel kancellár (b2) és Malu Dreyer, Rajna-vidék-Pfalz miniszterelnöke (j2) látogatást tesz az árvíz sújtotta Schuldban (Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach )

A pénzből az újjáépítés mellett telepítenek egy új katasztrófavédelmi riasztó rendszert is, amely külön alkalmazás nélkül, automatikusan továbbít a veszélyre figyelmeztető üzeneteket a természeti csapással fenyegetett területeken működtetett mobiltelefonokra. Felújítják a hagyományos, szirénás riasztó rendszert is.

Július közepén Németország nyugati részén, főleg Rajna-vidék-Pfalz és Észak-Rajna-Vesztfália tartományban pusztított árvíz. A halálos áldozatok száma 190 körül van, végleges adatok még nincsenek, mert sok embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Az ítéletidőben számos településen súlyos károk keletkeztek, lakóépületek százai semmisültek meg, tönkrementek az utak, hidak és a közművek.

Túl lassan oltanak

Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott berlini megbeszélése után kedd este azt mondta, fel kell gyorsítani a koronavírus elleni oltási kampányt Németországban, hogy a delta variáns terjedése miatt ne terhelődjék túl az egészségügyi ellátórendszer.

A kancellár kiemelte: igen örvendetes, hogy a hatvan éven felülieknél elérte a 80 százalékot az átoltottság, viszont "rossz hír", hogy az utóbbi hetekben nagymértékben lassult az oltási kampány. Oltóanyagból van elég, és nemcsak saját magát, hanem az egész közösséget védi, aki beadatja a vakcinát - mondta Angela Merkel, aláhúzva, hogy a teljes lakosság körében a jelenlegi 55,1 százalékról jóval 70 százalék fölé kell emelni a teljes oltással rendelkezők arányát.

Kifejtette: a korábbiaknál fertőzőképesebb delta vírusváltozat terjedése mellett is arra kell törekedni, hogy a lehető legkisebb nehézséggel, korlátozással járó szabályokkal fékezzék a kórokozó terjedését. Így továbbra is érvényben maradnak a tavaly tavaszi első hullám idején bevezetett alapvető fertőzéshigiéniai óvintézkedések, vagyis a közösségi maszkviselés, a gyakori kézmosás és a távolságtartás hármasából összeálló úgynevezett AHA-szabály (Alltagsmaske, Hygiene, Abstand).

Szabad a tánc, de nincs több ingyenteszt

Az értekezleten a többi között megállapodtak arról, hogy ismét szabad tömegrendezvényeket tartani, de csak legfeljebb 25 ezer résztvevővel. Döntöttek arról is, hogy augusztus 23-tól bevezetnek egy újabb hármas előírást, az úgynevezett 3G-szabályt, amelynek elnevezését a "beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek" (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték. A szabály előírja, hogy a teljes oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül vehetnek részt zárt térben tartott rendezvényeken, és kereshetnek fel egyebek mellett vendéglőt, edzőtermet és kórházat, a többiek viszont csak friss negatív SARS-CoV-2 teszttel tehetik ezt.

Döntöttek arról is, hogy október 11-től megszüntetik a gyorstesztszolgáltatás ingyenességét az oltástól elzárkózóknak. Az oltás továbbra is önkéntes, és aki nem él a lehetőséggel, annak felelősséget kell vállalnia döntéséért, ami azt is jelenti, hogy nem háríthatja tartósan az adófizetőkre a tesztelés költségét - hangsúlyozta Markus Söder bajor miniszterelnök, a tartományi kormányfők egyeztető testületének (MPK) soros alelnöke.

Ugyanakkor a teljes oltással rendelkezők érvényesíthetik az alaptörvényben garantált jogaikat, és őket nem sújthatják többé olyan korlátozások, amelyek a járvány első három hullámában az oltóanyag hiánya vagy szűkössége miatt mindenkire vonatkoztak - fejtette ki Markus Söder.

A szövetségi kormány vezetői és az MPK tagjai abban is egyetértettek, hogy a szövetségi parlamentnek (Bundestag) ismét meg kell hosszabbítania a járványügyi védekezés megszervezésére a szövetségi kormánynak adott különleges felhatalmazást, amely új döntés nélkül szeptember végén megszűnne.

A szövetségi kormány keddi adatai szerint a 228. napja tartó kampányban legalább egy adag védőoltást a lakosság 62,5 százaléka - 52 010 167 ember - kapott. Teljes oltással a lakosság 55,1 százaléka - 45 842 065 ember - rendelkezik. Az utóbbi hét napon átlagosan 360 ezer adag oltást adtak be naponta. Egy hónappal korábban még 700 ezer körül volt ez a szám.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG