Dupla vagy semmi
Al-Abadi iraki miniszterelnök számára dupla vagy semmi a falludzsai ostrom. Ha sikerül elfoglalnia a várost, egyrészt megroppan az Iszlám Állam, és megnyílik az út megmaradt iraki nagyvárosuk, Moszul előtt, másrészt megerősödik politikai pozíciója. A miniszterelnök helyzete nem egyszerű: két oldal felé kell megtalálnia a kényes egyensúlyt. Mint mérsékelt síita, jó esélye van arra, hogy szót értsen a szunnitákkal, ugyanakkor a fanatikusabb síitákat is féken kell tartania. Irak felszabadítójaként mindkettőre lenne esélye.
Sok áldozat lehet
A Falludzsáért indított csatát május 23-án rendelte el a miniszterelnök, de a város elérésekor egy erős ellentámadással kellett szembenézniük, utána pedig a civilek védelmére hivatkozva helyezkedtek várakozó álláspontra. A várost mindössze legfeljebb 1-2 ezer fanatikus dzsihádista tartja megszállva, ennyi emberrel egy jól felszerelt hadseregnek illik elbírnia, főleg erős amerikai támogatással. Egy gond van csak, hogy a városban több tízezer civil lakos van még, akit a védők élő pajzsként használnak.
Az ostromlók abban reménykedtek, hogy a civileknek nagy számban sikerül kimenekülni, de ezek a várakozások eddig nem igazolódtak. Így óhatatlanul megmarad élő pajzs szerepük, ami ugyan rossz fényt vet a dzsihádistákra, de azoknak eleve olyan rossz a hírneve és nagy a bűnlajstroma, hogy azon már nehéz rontani. A demokratikusan választott iraki kormánynak és az őt támogató amerikaiaknak viszont mindenképpen igen kínos, ha komoly civil áldozatokkal jár a város elfoglalása. Márpedig egyre nagyobb a valószínűsége, hogy ez elkerülhetetlen lesz.
Színes csapat
A Reuters szerint ha az ostrom elhúzódik, akkor Moszul felszabadítása is a távol ködébe vész, ezesetben pedig szektaharc alakulhat ki a síita csoportok között. Amikor 2014-ben összeomlott az iraki hadsereg, Al-Abadi csak a síita milíciákra tudott hagyatkozni, őket pedig Irán képzi ki és befolyásolja, így a síiták radikálisabb irányzatát képviselik. Tavaly viszont sikerült újra ütőképes kormányhadsereget felállítani, amely sikeresen felszabadította Ramadi városát és más területeket. A milíciák szerepe eközben visszaszorult.
A falludzsai csatát úgy tervezték, hogy az elit erők vonulnak be a városba, őket szunnita harcosok követnék, a síita milíciák pedig a külvárosokat szállnák meg, elvágva a meglógni próbáló dzsihádisták útját. A miniszterelnök nagyon vigyáz arra, hogy a különböző csoportok között ne alakuljanak ki villongások, a városban pedig ne legyenek civilek elleni atrocitások a felszabadítók részéről. Az ENSZ olyan aggasztó, és sajnos hitelesnek tűnő riportokról számolt be, mely szerint néhány, a városból kimenekült férfit a kormányerők által ellenőrzött területeken kivégeztek.
Az iraki miniszterelnök nemcsak saját országának szunnitáival, hanem a környező szunnita arab államokkal is megpróbál jó kapcsolatokat építeni, és megelőzni, hogy Bagdad legyen a hegemóniáért folytatott szunnita szaúdi és síita iráni vetélkedés színtere.
Ez a „gig economy.” 
