2p

Van kiút az értékválságból? Megállítható az akkugyárak terjedése itthon?
Van még jövőnk az EU-ban?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Donáth Annával, a Momentum EP-képviselőjével - vegyen részt és kérdezzen Ön is!

2023. október 4. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Erőt demonstrálnak a Koreai-félszigetnél.

Dél-Koreába érkezett egy nukleáris meghajtású amerikai repülőgép-hordozó pénteken, a tervek szerint más hajókkal együtt részt vesz a két ország szeptember végére tervezett, Dél-Korea keleti partjainál rendezendő közös hadgyakorlatán.

A Japán-tenger partján fekvő, Szöultól 390 kilométerre található Puszanban három hordozóhajóval lehorgonyzott, 2003-ban üzembe helyezett, 97 ezer tonna vízkiszorítású és 333 méter hosszú USS Ronald Reagan 2018 óta az első amerikai nukleáris repülőgép-hordozó az ázsiai országban. A dél-koreai védelmi minisztérium egyik tisztségviselője szerint a repülőgép-hordozó megjelenésével

"bizonyítékát akarják adni a Szöul és Washington közötti együttműködésnek, s ellensúlyozni akarják az észak-koreai nukleáris fenyegetést".

Michael Donnelly ellentengernagy, a repülőgép-hordozó parancsnoka megerősítette, hogy Washington elkötelezett térségbeli szövetségesei felé. Hozzátette, hogy Szöul és Washington egyaránt fontosnak tartja a szabad és nyitott indiai- és csendes-óceáni térség megvalósítására irányuló erőfeszítéseket.

Kiemelte: a két ország biztonsági érdekei közösek, és kiállnak egymásért "bármikor, ha szükséges".

Arra a kérdésre, hogy értelmezhető-e a hajó érkezése Phenjannak szánt üzenetként, Donnelly csupán azt felelte, az üzengetést meghagyja a diplomatáknak. Elzárkózott a Tajvant érintő kérdések elől is.

A hónap végén tartandó hadgyakorlaton a tervek szerint részt vesz egy másik amerikai nukleáris repülőgép-hordozó, a USS Annapolis is.

Dél-Koreában jelenleg mintegy 28 500 amerikai katona állomásozik.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Zavar az Erőben – erősödő kritikák az ukrán elnökkel szemben
Káncz Csaba | 2023. szeptember 28. 09:37
A Zelenszkij elleni kritikák erősödését a háború menetével, költségeivel és a tisztázatlan befejezéssel kapcsolatos növekvő nyugati nyugtalanság váltotta ki. Varsó és Kijev összeütközése már egyéb akadályokat is előrevetít Ukrajna EU-tagságához vezető útján. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Kevesebb magyar gyerek született, mint tavaly - nagyot esett a házasságkötések száma
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 28. 08:55
A friss számokból sem látszik a demográfiai fordulat Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Exportra olcsóbban, belföldre jóval drágábban termel a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 28. 08:30
Összességében csökkentek tavalyhoz képest az ipari árak, de ez csak az exportértékesítésnek köszönhető. Havi szinten pedig ismét növekedést látunk minden fronton.
Makro / Külgazdaság Meg akarták puccsolni a puccsistát Burkina Fasóban
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 28. 07:48
Aki egyébként szintén egy puccsistától szerezte meg a hatalmat.
Makro / Külgazdaság Tovább támadja Ukrajna Szevasztopolt - mi történik igazából a zaporizzsjai atomerőműben?
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 28. 06:48
A Greenpeace szerint nem lehet ellenőrizni az orosz kézen lévő atomerőművet a mostani feltételek mellett. Szevasztopolban beindult a légiriadó, leállították a forgalmat a krími hídon - összefoglaló az ukrajnai orosz invázió 582. napjának elején.
Makro / Külgazdaság Súlyos váddal illették a NATO-t, Stoltenberg növelné a Kijevnek szánt támogatást
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 27. 20:01
Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.
Makro / Külgazdaság Bődületes összegért vesz amerikai vadászgépeket egy uniós ország
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 27. 19:16
Jóváhagyta F-35 típusú amerikai vadászgépek vásárlását szerdán a cseh kormány - jelentette be Petr Fiala cseh miniszterelnök a kormányülést követő sajtótájékoztatón.
Makro / Külgazdaság Már az EP-választásra gyúr Orbán Viktor: nacionalista vezér járt a Karmelitában
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 27. 18:01
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szerdán délután a Karmelita kolostorban megbeszélést folytatott Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Tömörülés nemzetgyűlési frakcióvezetőjével – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Makro / Külgazdaság Ismét Wagner-zsoldosok harcolnak Kelet-Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2023. szeptember 27. 16:46
Ezt közölte legalábbis az ukrán hadsereg.  
Makro / Külgazdaság Furcsa eltűnések rázzák meg Kínát, és ez egy vészjósló üzenet a világ számára is
Kollár Dóra | 2023. szeptember 27. 15:57
A védelmi tárca vezetőjének eltűnése nemcsak a nemzetközi megfigyelőket tartja lázban, hiszen ez már nem az első alkalom.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG