A Biden-kormány vezetői a napokban két fontos beszédet tartottak az Egyesült Államok gazdaságpolitikájáról. Először is Janet Yellen pénzügyminiszter meghatározta az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatok paramétereit, megkísérelve világossá tenni, hogy Washingtont már nem a költségekkel kapcsolatos versengés logikája vezérli Pekinggel való kapcsolataiban.
Ezt egyesek úgy értelmezték, mint a „gazdasági béke feltételeinek” lefektetését, amellyel Washington kész együtt élni. Miközben a verseny nyelvén beszélt, Yellen jelezte, hogy együtt kíván működni, ahol csak lehetséges, és elkerülni a világ két legfontosabb gazdaságának jelentős szétválását.
Aztán két hete Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó felszólalt a Brookings Institutionnál „Az amerikai gazdasági vezetés megújításáról” címmel. Miközben Yellenhez hasonló hangnemet használt, Sullivan felvázolt egy tervezetet az amerikai nemzetközi szerepvállaláshoz, amely ha megvalósulna, a poszt-neoliberális kurzust képviselné Amerika hozzáállásában a globális gazdasághoz.
Miért vált szükségessé a kurzusváltás?
Az USA évtizedeken át a nemzetközi gazdasági kapcsolatok liberális modelljét támasztotta alá, és rendíthetetlenül kiállt a piacok erejéért, az árjelzésekért és a profitmotivációért, mint az optimális gazdasági keretrendszer kritikus elemei. Sullivan azonban most olyan víziót fogalmazott meg, amelyben a gazdasági kérdések állami irányítása kap elsőbbséget.
Sullivan azzal érvelt, hogy a kormányzati irányváltásnak négy oka van. Először: az állam által nem szabályozott piaci erők kiüresítették Amerika ipari bázisát. Másodszor: a geopolitika brutális erővel tért vissza, és a neoliberális ortodoxia kritikus korszakokban meggyengítette az Egyesült Államokat, feltárva sebezhetőségeit olyan területeken, mint a félvezetőgyártás.
Harmadszor: az éghajlati válságot egy klasszikus piaci kudarc idézte elő, és végül: a korlátlan piacok elviselhetetlen mértékű gazdasági egyenlőtlenséget hoztak létre.
Célok és eszközök
Ahhoz, hogy a Sullivan által megfelelően korszakos módon megfogalmazott kihívásokat kezelni lehessen, az állami hatalmat be kell vonni a piacok működésébe. A beszéd inkább elvi kérdésekre, mint gyakorlati részletekre irányult, de világossá tette, hogy a Biden-kormányzat eszközök széles skáláját készíti elő annak érdekében, hogy előmozdítsa Amerika ipari bázisának újjáépítésére irányuló ambícióit, jobban felkészítse gazdaságát a nagy kihívásokkal való megbirkózásra, a hatalmi versenyre Kínával, az éghajlatváltozással kapcsolatos küzdelemre, és az egyenlőtlenségek mérséklésére.
Az eszközök közé tartoznak a köz- és magánszféra közötti partnerségek, a gazdasági szabályok átírása, valamint a gazdasági ösztönzők és támogatások biztosítása a vállalati magatartás és a befektetési döntések megváltoztatására, valamint a kissé homályos „gazdasági partnerségek” létrehozása. Úgy tűnik, hogy ezek célja eloszlatni az USA szövetségeseinek aggodalmait.
Kína mindenek fölött
A nagyívű retorikát lehántva itt nem csak az amerikai önellátás növeléséről van szó a félvezetők és a zöld technológia terén, hanem Kína növekedésének lelassítása is kulcsfontosságú területeken. Noha a Sullivan által leírt négy kihívás önmagában is jelentős, az a tény, hogy a nemzetbiztonsági tanácsadó volt az, aki felvázolta ennek az új gazdasági környezetnek a körvonalait, világossá teszi, hogy ennek a változásnak a legfőbb mozgatórugója a Kínával kapcsolatos biztonsági aggályok.
Ennek ellenére, tekintettel a töredezett amerikai belpolitikai helyzetre, a Kínából származó fenyegetés az egyetlen dolog, amiben az amerikai politika mindkét oldala egyetért. Elképzelhető, hogy ezekben a kérdésekben úgy lehet előre haladni, ha a kínai kihívás kezelésének eszközeként határozza ezt meg a Fehér Ház.
A Biden-adminisztráció megpróbálja korlátok közé szorítani a piacokat, és az iparpolitikáját egy olyan sokrétű játszma keretében használja, amely alapjaiban rendezheti át a világgazdaságot. Bizonyos tekintetben a Biden-adminisztráció már elindult ezen az úton a 2022-től hatályos Inflációcsökkentési Törvénnyel és a Chips Törvénnyel. Rengeteg támogatást, adókedvezményt és kölcsönt biztosítanak, hogy ösztönözzék az amerikai félvezetőgyártásba és a zöld technológiai gyártási bázisba történő befektetést.
Úgy tűnik, hogy ezek a szakpolitikák vonzzák a befektetéseket. De azt is szemléltetik, hogy a piacok átformálása milyen összetett. Például sok elektromos jármű, amelyet az Egyesült Államok „barátságos” országainak cégei szereltek össze, nem jogosultak az adókedvezményekre, mivel sok ország, ahonnan az alkatrészeket beszerzik, kizárja őket a jelenlegi szabályozásból.
Felháborodott szövetségesek
Egyesek – köztük az EU vezetői - attól tartanak, hogy az USA megpróbálja visszaszerezni azokat a piacokat és iparágakat, amelyeket elveszített. Ezen aggodalmak enyhítése érdekében a Biden-kormányzat egy sor olyan mechanizmust javasolt, amelyek lehetővé teszik az országoknak, hogy összehangolják politikai döntéseiket az „ösztönzők összehangolása” érdekében, hogy a piaci torzulásokat minimálisra lehessen csökkenteni.
Ezek közé tartozik az „Indo-csendes-óceáni gazdasági keret” (IPEF) és az USA-EU Kereskedelmi és Technológiai Tanács. De mindkettő meglehetősen ködös javaslat. Még ha rendeltetés-szerűen működnek is – és különösen az IPEF a mai napig nem ad nagy megnyugvást ezen a téren –, zavarba ejtő torzulások sorozatát hozzák létre a piacokon, amelyek következményei rendkívül nehezen beláthatóak, növelik a költségeket és csökkentik a hatékonyságot.
Sullivan arról beszél, hogy megvédik Amerika technológiai előnyét, fenntartva a Trump-korszak politikáját, amely aláássa a vezető kínai távközlési cégeket. Szándékosan vagy sem, ez megerősíti Pekingben azt az érzést, hogy Washington fékezni kívánja Kína növekedését, és a korlátokat szab potenciális jólétének. Ez pedig tovább szítja a kölcsönös gyanakvást és rosszindulatot.
A szélesebb tendencia egyértelmű: a geopolitikai aggályok figyelembevétele ma már alapvető szükséglet a piacok működésének befolyásolásában. A hidegháború vége a liberális optimizmus korszakát nyitotta meg, amelyben az államok közötti versenyt a piac logikájának rendelték alá.
Biden lépése az Egyesült Államok gazdaságpolitikájának átirányítására azt mutatja, hogy most egy olyan korszakba érkeztünk, amelyben a piacok alárendelődnek a geopolitikai verseny logikájának. És ez az, ahol a növekedés alacsonyabb lesz, a költségek magasabbak, és a háború kockázata sokkal nagyobb, mint korábban.
