A brit választások tétje: kihajítanak-e minket az angol munkaerő-piacról?

A brit gazdaságot erősen megviselte a 2008-as válság, csak tavaly tudta az ország GDP-je meghaladni a 2008. januári értéket. Tavaly viszont igen masszív, 2,5 százalékos volt a növekedés, bár ez az utolsó negyedévben visszaesett, és ez kisebb aggodalmat okoz a közelgő választások előtt. Mindazonáltal az ország továbbra is a világ egyik legnagyobb és legerősebb gazdasága.

Gazdag ország

Az, hogy kevesebbet foglalkoznak vele, leginkább annak köszönhető, hogy nem tagja az euró-övezetnek, és így az övezet problémái nem érintették. Állandóan Németországról van szó, amely eleve a kontinens legnagyobb gazdasága, de az utóbbi években szerepét különösen felerősítette, hogy jórészt rá hárult az eurózóna gatyába rázása, a renitenskedők helyretétele.

Na de kanyarodjunk vissza Angliához, amelyik végül is az első ipari ország volt, onnan indult az ipari forradalom. Jelenleg a világ 5-6. legnagyobb gazdasága, holtversenyben Franciaországgal. Az átlagos fizetés évi 26 ezer font, ami havonta nettó kb. 1700 fontot jelent (700 ezer forint, az itthoni négyszerese). Ez alapján logikus, hogy az ország a magyar munkavállalók egyik elsődleges célpontja.

Elsőként nyitottak

Nagy-Britannia 2004-ben rögtön eltörölte az akkor csatlakozott 10 ország munkavállalóival szembeni korlátozásokat, vagyis teljesen megnyitotta munkaerő-piacát. Akkor elsősorban lengyelek mentek, becslések szerint kb. 1 millióan. Az ország gazdasága dübörgött azokban az években, és a népszerű Tony Blair miniszterelnök ezt nem kis részben a kelet-európai munkaerőnek tulajdonította.

Blair amúgy is igen népszerű volt a britek körében, háromszor is megválasztották. 2007-ben azonban egy korábbi megállapodás alapján át kellett adnia a helyét Gordon Brown addigi pénzügyminiszternek, aki viszont népszerűtlen volt. Ehhez hozzáadódott a kibontakozó válság hatása is, így a 2010-es választásokon a toryk győztek, a miniszterelnök David Cameron lett. Ő elődjével szemben nem pártolta a kelet-európaiak munkavállalását, hanem ellenkezőleg, sokszor harciasan kikelt ellene.

Ennek két fő oka lehetett: az egyik, hogy a válság utáni visszaesésben bűnbakokat kellett találni. A másik, hogy az utánunk csatlakozó Románia és Bulgária 7 átmeneti évének tavalyi lejárta után újabb nagyarányú bevándorlásra számítottak. Ez végül nem lett olyan vészes, az utóbbi hónapokban el is csitult a hevesen bevándorló-ellenes hangnem. Ez valószínűleg a közelgő választásokkal függhet össze: a 2014-es év gazdasági növekedése után felmérhették, hogy nem érdemes ezzel kampányolni, már csak azért sem, mert az EU további bővítése hosszú ideig nem fenyeget (ráadásul a következő tagjelölt, Montenegró egy igen kicsiny lakosságú ország).

EU-ellenesség

Ami viszont aggasztóbb, hogy a politikai erők egy része egyenesen az EU-ból való kilépést szorgalmazza. Ez természetesen meglehetősen negatívan hatna az ország gazdaságára, de további következmények is lennének. Egyrészt a skótok, akik kis többséggel szavaztak a függetlenség ellen, ilyen helyzetben mégis távozni akarnának, különösen, ha az EU utalást tesz arra, hogy akár Nagy-Britannia örököseként azonnal felveszi őket, és ha megvan ennek az alapja, az angol fontot euróra cserélik. Márpedig a skót elszakadást nagyon nem akarja a jelek szerint egyetlen politikai erő sem. Másrészt, és minket ez érintene érzékenyen: a kilépéskor megszűnne a munkavállalási joga mindazoknak, akik még nem jogosultak állampolgárságra vagy letelepedési engedélyre. Sok magyar lenne kihajítva, és persze újonnan sem mehetne már senki dolgozni.

De hogy is jutott el oda az ország, hogy ilyen erősen felvetődjön ez a kérdés? Az ezredforduló körül megjelent egy új párt, aminek a neve hordozza a lényeget: UKIP, azaz United Kingdom Independence Party, vagyis az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja. Azt az érzést akarták felkelteni, hogy miután szigetországról van szó, amely valahogy mindig megvolt külön, meglesz majd újra külön is, integráció nélkül. Fő érvük pedig az, hogy nekik ne dirigáljanak Brüsszelből, vagyis a „kontinensről”.

A pártnak először alig volt szavazóbázisa, de ez most 10 százalék fölé nőtt. Feltehetően ez inspirálhatta arra Cameront, hogy EU ellenes kirohanások tegyen, sőt arra, hogy mostani győzelme esetére népszavazás kiírását tervezze 2017-ig az EU-tagságról. Ugyan hozzáteszi, úgy képzeli, hogy sok mindenben megegyezik addig az EU-val, nem lesz brüsszeli dirigálás, és akkor majd buzdít a maradásra. A lényeg: úgy próbál megfelelni az UKIP szavazóknak (akik leginkább tőle pártolnak el), mint a Fidesz a Jobbik szavazóknak.

Az esélyek

Nézzük ezek után, hogy állnak az esélyek. A két nagy párt fej-fej mellett, de a felmérések szerint a Munkáspárt egy kis előnyre tett szert az utóbbi időben. Még három érdemi párt van: a liberális demokraták, a UKIP és a Skót Nemzeti Párt. Szerencsére a választási rendszernek a még miénknél is torzabb mivolta miatt a UKIP kevés helyet fog szerezni a parlamentben (sehol nem nyernek egyéni körzetet), a libdemek és az SNP viszont lényegesen többet. Ha maradnak az arányok a mostani felmérések szintjén, akkor a Munkáspárt a libdemekkel koalícióban többséghez juthat, ugyanakkor előfordulhat az is, hogy a Toryk lepaktálnak a UKIP képviselőkkel, és akár az ő támogatásukkal kisebbségből is kormányozhatnak. Ugyanakkor a skótok is a mérleg nyelvét képezhetik, bár pont az EU ügy miatt kevéssé valószínű, hogy összeállnának a torykkal.

A brit választások történetében most először nagyon is nem mindegy nekünk, mi lesz az eredmény. Szorítsunk a kormányváltásért!