A lassan egy hónapja véget ért tokiói olimpiáról Szalay-Berzeviczy Attila kettős érzéssel tért haza, mint mondta, az elért sikerek miatt fantasztikus élmény volt magyarnak lenni, másrészt komoly kérdőjelek maradtak benne az esemény megrendezésével kapcsolatban.
A japánok komplikálttá tették az életünket
„Én nem tartozom ahhoz a kórushoz, amely azt mondja, hogy szegény japánok” – fogalmazott, utalva a pandémiás időszak okozta kihívásokra. Szerinte ugyanis az ázsiai ország 7 éve (vagyis a rendezés jogának elnyerése óta) tudta, hogy náluk lesznek a nyári játékok, de a pandémia 2019-es első hulláma óta a járvány veszélyeivel is tisztában kellett legyenek.
Különösen a labdarugó Eb teltházas mérkőzéseinek fényében váltak még szembetűnőbbé a tokiói rendezés hiányosságai.
Az országban az átoltottsági arány 10 százalék körül mozgott az olimpia idején, a japánok pedig nem fogadták el azt, ha valaki be volt oltva, azaz az országba védettséggel érkező sok-sok európai sportoló és sportdiplomata az állandó ellenőrzések, tesztelések és a legkülönfélébb bürokratikus rendszabályok között volt kénytelen megélni a kint lét két hetét.
Szalay-Berzeviczy Attila ezt a helyzetet úgy írta le, hogy „a japánok komplikálttá tették az életünket, ráadásul konfliktusba kerültek a saját népükkel is”, amit mi sem mutatott jobban, minthogy a játékok előtt esett az országban az esemény támogatottsága.
A magyar sportdiplomata számára egyszerűen talány még most is, hogy a szervezőkészségükről híres japánok miként nem voltak képesek a helyén kezelni ezt a többé, kevésbé előre látható krízishelyzetet.
Ehhez Szalay-Berzeviczy hozzátette, hogy Ázsia általában sem tekinthető a legjobb rendezőnek, ugyanis az érintett országok híján vannak az úgynevezett autonóm döntéshozói gondolkodásnak, így a nem várt, vagy kevésbé előre kalkulálható helyzetek spontán kezelésében sem jeleskednek. Pedig egy olimpián számtalan ilyen eset előfordul.
Az edddigi legdrágább olimpia
A rendezés költségeiről szólva elhangzott az előadásban, hogy az 15 és 20 milliárd dollár között mozgott, és így Tokió volt a legdrágább a nyári olimpiai játékok eddigi története során. Persze ehhez hozzá kell venni, hogy milyen az árszínvonal az országban (erre egy hevenyészett példa: a taxi a városból a reptérig 90 ezer magyar forintnak megfelelő jenbe kerül).
Szalay-Berzeviczy megjegyezte, hogy Budapest, az itteni árszínvonalat tekintve a leginkább költséghatékony olimpiát rendezhetné meg.
Az olimpia megrendezésének költségei két részből tevődnek össze, a kisebb tétel, ami közvetlenül a játékok megrendezésével függ össze (és amely az olimpia nélkül nem is lenne) a helyi szervező bizottság hatáskörébe tartozik, míg a nagyobb tétel, melyet általában az állam, a kandidáló város, ritkábban pedig az üzleti szféra (Los Angeles esetében például ez utóbbi történt) finanszíroz, nagyrészt az infrastrukturális fejlesztéseket érinti.
Pénzbeli nyereségről (vagy veszteségről) ugyanakkor csak az első esetben beszélhetünk egyáltalán (érdekes, de kevesek által ismert tény, hogy a 2004-es athéni olimpia 160 millió eurós többlettel zárt), míg az utóbbi esetben a nyereség pénzben csak ritkán mérhető, áttételes, és csak hosszabb időtávban realizálódik.
Klaszterek kellenek
A bizottság elnöke arról is beszélt, hogy olimpiát csak koncentrált módon, városoknak, maximum egy országnak érdemes rendeznie, a sporteseményeket, helyszíneket pedig a klasztergondolkodás mentén kell elrendezni, ezt kívánja mind a gazdasági észszerűség, mind pedig a sportolók, a nézők és az olimpiát működtetők elemi érdeke.
Baka F. Zoltán, a lapcsalád főszerkesztője, a rendezvény moderátora ezután a 2036-os olimpia budapesti megrendezésének esélyeit firtatta, mivel beszélgetőpartnere a Budapesti Olimpia Bizottság (BOB) elnöke, és ebben a minőségében ő maga és a szervezet is arra kapott mandátumot a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB), hogy készítsen egy olyan tanulmányt, mely azt vizsgálja 15-19 éves időtávlatban, hogy az ország gazdasága, annak állapota mennyire lesz alkalmas egy ’36-os, vagy egy ’40-es olimpia megrendezésére.
Új pályázási metódus
A válaszból kiderült, hogy Budapest, és az ország (egy meg nem rendezett népszavazás árnyékában) 2017-ben lemondott a 2024-es olimpiára való jelentkezésről, s ennek komoly hatása volt: gyakorlatilag gyökeresen „megreformálta” az egész pályázási rendszert.
Ennek lényege, hogy a jelentkező országok nem konkrét időpontra kandidálnak, hanem a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal, annak egy szűkebb grémiumával folyamatosan konzultálva, egyeztetve a testület tudomására hozzák, hol is tartanak a felkészülésben, milyen erőforrásokat képesek mozgósítani, miket valósítottak meg éppen, és a testület ezen tények függvényében dönt, hogy kinek, melyik városnak ad lehetőséget arra, hogy olimpiát rendezzen.
Ez egy folyamatos egyezkedési mechanizmus, mely egyértelműen a kisebb erőforrással rendelkező, a felkészülést csak folyamatában teljesíteni képes kandidáló városoknak kedvez. (Az ausztráliai Brisbane már az új pályázási metódus alapján kapta meg az olimpia rendezési jogát 2032-re.)
A BOB készülő tanulmánya is gyakorlatilag erre az új mechanizmusra rímel, hiszen azt veszi számba, hogy mire leszünk képesek gazdaságilag, felkészülésben, egyebekben 2036-ra, vagy éppen 2040-re, hogy egyáltalán szóba jöhessen egy budapesti olimpia megrendezése.
Menni fog népszavazás nélkül?
A beszélgetésnek ezen a pontján került szóba a referendum kérdése, hogy vajon minden esetben szükség van-e a társadalom megszondázására, a támogatás mérésére az olimpiával kapcsolatban. Szalay-Berzeviczy szerint az egyértelmű társadalmi támogatás, vagy éppen elutasítás egy népszavazás nélkül is általában érzékelhető ilyen esetekben (de a közvélemény kutatások is segítenek felmérni a közhangulatot), és ennek ismerete nélkül nem is érdemes belevágni egy ilyen vállalkozásba, ráadásul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sem támogat már olyan kandidálókat, ahol ez a társadalmi háttér kétséges. Megítélése szerint 60-70 százalékos támogatás már megfelelő lehet egy megalapozott kandidáláshoz.
Megjegyezte, hogy a Momentum 2017-es népszavazási kezdeményezése sem a sport ellen irányult, csupán arra akartak biztosítékot az aláírásgyűjtők, hogy a folyamat korrupciómentes módon történjen.
Arra az újságírói felvetésre, hogy a ’36-os, vagy a ’40-es olimpiáig még hátralevő 15, illetve 19 év mennyire sok, vagy éppen kevés egy normális felkészüléshez, Szalay-Berzeviczy úgy reagált, hogy „minél távolabbi a dátum, az az esélyek szempontjából annál kedvezőbb, hiszen így a rövidtávú politikai szempontok helyett inkább előtérbe kerülhetnek a szakmai megfontolások". Márpedig hosszabb időtávban a nagypolitika is sokkal kompromisszumkészebbnek szokott mutatkozni.
Miből mennyi van?
Mint mondta a tanulmány elkészítésének most még csak a kezdeti fázisánál tartanak, a feladat, hogy felmérjék, mi áll rendelkezésre, és mi hiányzik sportlétesítményekben, infrastruktúrában, és minden egyébben. A leltár célja, hogy pontos képet kapjunk arról, hol is tartunk ma.
Véleménye szerint a leggyengébb pont - és ez már a 2024-es olimpiára való jelentkezésünk során is kiderült - az elégtelen szállodai kapacitás.
Mindenesetre ahhoz, hogy egy igényes tanulmány összeálljon, rengeteg anyagra, információra van szükség a fővárostól és egyéb állami intézménytől, gazdasági szereplőtől.
A kérdésre, hogy vajon nagyságrendileg mekkora költséget jelentene egy budapesti olimpia megrendezése (a 2024-re vonatkozó tervekben a felkért tanácsadó cég 700 és 1000 milliárd forint közöttire saccolta ezt a tétlet), de Szalay-Berzeviczy nem kívánt találgatásokba belemenni. Csupán annyit jegyzett meg, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a (szponzori pénzekből, közvetítési díjakból) 1,3 milliárd dollárt folyósított Tokiónak; márpedig ez az 500 milliárd forintnak megfelelő összeg, akárha csak egy egyszeri tőkeinjekciónak fogjuk is fel, nem egy elhanyagolható tétel.
Budapest, Balaton és a megyei jogú városok
A bizottsági elnök szerint, amennyiben Magyarország olimpiát rendezne, úgy versenyhelyszínként a főváros mellett szóba jöhetne még természetesen a Balaton, és a megyei jogú városok közül Debrecen, Fehérvár, Veszprém, Győr és Szeged is - vagyis azok a helyszínek, amelyek már a 2024-es tervekben is szerepeltek.
Budapesten az észak-csepeli helyszín, a Puskás stadion és a Duna Aréna, mint csomóponti központ jöhet számításba; a klaszteres gondolkodás minden esetben fontos a helyszínek kiválasztásakor.
Mi történik a világban 2036-ig?!
A beszélgetés végén nem, mint sportszakembert, hanem mint befektetési szakembert kérdeztük vendégünket. Azt tudakoltuk, hogy az elkövetkező 10-15 évben (vagyis egy esetleges magyar olimpiai készülődés időszakában), milyen folyamatok várhatók a világban, amelyek áttételesen befolyással lehetnek a felkészülésünkre.
Szalay-Berzeviczy két dolgot emelt ki. Szerinte a világ jegybankjainak meg kell találniuk azokat az eszközöket, melyekkel kezelni tudják a (2008 és 2021-óta) folyamatosan kumulálódó válságjelenségeket, inflációs nyomást, másrészt fel kell készülni arra a technológia fejlődésre, melyet a digitalizáció eredményez, és amely mindenre, ami gazdaság, hatással lesz.
Szalay-Berzeviczy Attila szerint alapvetően változatlan marad a jelenlegi világrend: az Egyesült Államok megőrzi vezető szerepét, Kína ugyan próbál felzárkozni, de ott még sok a korlát, Oroszország pedig szeret "jelen" lenni. A nagy kérdés az Európai Unió, ahol is az integrációs folyamatot egyre nagyobb kihívások érik. Szalay úgy látja, hogy mindenki nagyon akarja az EU-t, a gondok mindig a részletek kialakításánál adódnak. Ezeket eddig az EU vagy a szőnyeg alá söpörte, vagy időt nyert, de mindezek ellenére Szalay vallja: Magyarországnak nincs keresnivalója az Unión kívül, nincs jövőnk az Unión kívül. "Én elkötelezett Európai Unió hívő vagyok" - mondta.
Arra a felvetésre, hogy a klímaváltozás mennyire szólhat közbe a nyári olimpiai játékok megrendezésébe, úgy reagált, hogy a fenntarthatóságot ma már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elsőrendű szempontként kezeli. Felvetésünkre, hogy a felmelegedés hatására érdemes-e elgondolkodni a játékok idejének későbbre - őszre -tolásáról, a jövő évi katari futball világbajnokságot is hasonló okokból rendezik a téli időszakban, de arra emlékeztetett, hogy az olimpiát nyári játékokként tartják nyilván.
A beszélgetést itt tudja megtekinteni:
A német kormány alaposan megvizsgálja a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és volt védelmi főnöke ellen adott, de nem tesz további lépéseket addig, amíg ők nemterveznek németországi látogatást. 
