3p
Az olcsó olaj okozta áresés világszintű növekedést okozhat a gazdaságban, ennek haszonélvezői pedig a fogyasztók lesznek. Azok az országok viszont, amelyek függnek az olajexporttól, komoly problémákkal nézhetnek szembe.

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-üzleti elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) minden év első napján összeállítja a következő tizenkét hónapra szóló, átfogó világgazdasági prognózisát. Pénteken ismertetett, 2016-ra vonatkozó előrejelzésükben a CEBR londoni elemzői azt jósolták, hogy az olcsó élelmiszer, az olcsó üzemanyag és a zuhanó energiaszámlák "új életre kelthetik a globális fogyasztót", és az év végére a világgazdaság növekedése megközelítheti a "boom" kifejezéssel jellemezhető ütemet.

Rosszul járnak

A ház kiemeli ugyanakkor, hogy a világgazdaság várhatóan az idén is "negatív lendületet" kap olyan nagy feltörekvő gazdaságoktól, mint Kína és Oroszország.A CEBR a kínai gazdaság növekedési ütemének váratlanul meredek tavalyi lassulására hivatkozva a minap, egy erről összeállított külön elemzésben már módosította azt az előrejelzését is, hogy Kína mikor cserélhet helyet az Egyesült Államokkal világ legnagyobb gazdaságainak sorrendjében. A cég most már azzal számol, hogy Kína csak 2029-ben lesz a világ legnagyobb gazdasága a dollárban számolt nominális hazai össztermék (GDP) alapján. Egy évvel korábbi hasonló prognózisában a CEBR ezt 2025-re valószínűsítette.

A kínai gazdaság növekedési kilátásait terhelő kockázatokra más nagy londoni házak is felhívták már a figyelmet. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) európai, amerikai és japán intézményi befektetők körében elvégzett év végi felmérése azt mutatta ki, hogy a vizsgálatba bevont, hosszú távra tervező intézményi végbefektetői kör legnagyobb egyéni csoportja - 28 százalék - a kínai gazdaság esetleges kemény landolását sorolta a 2016-ra szóló globális kockázati lista első helyére. Utána az amerikai gazdaság növekedésének lassulása (22 százalék), az egyes befektetési eszközök árfolyambuborékának kialakulása (12 százalék), az európai menekültválság politikai következményei (10 százalék), valamint a szíriai és/vagy az ukrajnai válság eszkalálódása (9 százalék) következett az alapkezelők által érzékelt idei fő világgazdasági kockázatok sorrendjében.

Kell a segítség

Egyes citybeli elemzői vélemények szerint ugyanakkor más nagy feltörekvő gazdaságok is komoly válságkockázati forrássá váltak, elsősorban a zuhanó nyersanyagárak miatt. Martin Wolf, a Financial Times vezető gazdasági kommentátora a londoni üzleti napilap online kiadásának pénteken ismertetett videoelemzésében kijelentette: 2016-ra szóló előrejelzésének egyik fő eleme az, hogy a világ húsz legnagyobb gazdaságának csoportjából (G20) legalább egy feltörekvő gazdaság az IMF-től lesz kénytelen pénzügyi mentőcsomagot kérni az év során.

Wolf szerint a nagy feltörekvő gazdaságok széles körében meglehetősen súlyos recessziós kockázatok halmozódnak, és ebben a környezetben fennáll annak a rizikója is, hogy a térség legalább egy, de akár több gazdaságában is súlyos pénzügyi és fizetésimérleg-válság alakul ki. A Financial Times vezető elemzője szerint "meglepő lenne", ha közülük legalább egy nem kényszerülne rá a valutaalap segélycsomagjának igénybevételére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Most érdemes újépítésű lakást venni Kínában
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:49
A világ második legnépesebb országában 11 hónapja a legmeredekebben esett az új lakások ára áprilisban.
Makro / Külgazdaság Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 15:51
Kedden délután landolnak Krakkóban, onnan vonattal érkeznek Varsóba. Szerdán jönnek a csúcstalálkozók.
Makro / Külgazdaság Csökkenti az állampapírok kamatait az ÁKK
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:43
Lezárja a fix kamarozású állampapírok futó sorozatait az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), és péntektől újakat indít azok helyett. A kamatokat is csökkentik 0,5 százalékkal.
Makro / Külgazdaság Ilyen nagyot még soha nem kaszált a Ryanair
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 11:46
2,26 milliárd euró adózott eredménnyel zártak.
Makro / Külgazdaság Ha nem lenne védett, akor még drágább lenne a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 10:50
A piaci ár emelkedik, a védett ár marad.
Makro / Külgazdaság Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:51
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye 4964 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG