Az elmúlt hetekben Európa megijedt arra a lehetőségre, hogy a márciusi, patthelyzetet előidéző parlamenti választások eredményeképpen két szélsőségesnek tekinthető párt hozzon létre koalíciót, amely költekezéssel, lényegében az olaszországi euró aláásásával riogatott. A köztársasági elnök, Sergio Mattarella átlátta, hogy ez beláthatatlan következményekkel járna országa számára, ezért megtagadta, hogy kinevezzen egy olyan kormányt, melynek gazdasági minisztere a 81 éves Paolo Savona lenne, aki nyíltan az eurózóna elhagyását emlegette.

Végzetes

Hogy miért lenne ez végzetes Olaszország számára? Az ország egy adósság-hegyen ül, 2000 milliárd euró értékben, miközben a bérszínvonal igen magas: havi nettó 1750 euró (a német szint 2300, a magyar 730). Nos, ha egy ilyen ország önálló valutát választ, az már önmagában ebben a helyzetben is meredeken leértékelődik (mint a török líra az elmúlt időszakban), ezzel a bérszínvonal a német közeléből gyorsan le is csúszna a magyar közelébe, ugyanakkor a tényleges életszínvonal is gyorsan esne, mivel a gyors leértékelődés magas inflációt hozna.

Az egyensúly be is állhatna akár egy alacsony szinten, mindenki sokkal rosszabbul élne, mint eddig, persze akkor már bánhatnák, hogy otthagyták az eurózónát. Ha emellé még fedezetlenül költekezni is kezdene az új kormány, önálló valutában, akkor az maga lenne az argentin út, hiperinflációval, további gyors reálbércsökkenéssel, ráadásul az ország fizetésképtelenné is válna, mivel jelenlegi, euróban fennálló adóssága azonnal törleszthetetlenné válna.

A nyugodt erő

Nos, ha már az olasz nép most majdnem megválasztott vezetői nem látják ezt a veszélyt, legalább az elnök átlátja, és meg is tette, amit tudott, hogy megóvja ettől népét. Végül kijelölt egy átmeneti miniszterelnököt, Carlo Cottarellit, aki korábban az IMF-nél dolgozott. Egy biztos: ő nem vezeti szakadékba az országot, ugyanakkor megígérte, hogy ősszel, vagy legkésőbb jövő éve elején kiírják az előrehozott választásokat.

Átgondolhatják

Ezt sokan máris egy, az euró melletti vagy elleni népszavazásnak tekintik, de ha az is lesz, legalább lesz ideje felkészülni a józan erőknek arra, hogy hitelesen tájékoztassák a választókat arról, mire számíthatnak, ha elhagyják az eurózónát. Ha ezek fényében teszik, akkor az már az ő döntésük, akkor már a nép dönt arról, hogy rosszabbul akar élni, mégpedig sokkal, de legalább nem szól bele senki a gazdaságpolitikájukba, nem lesznek gyarmat, hogy egy korábbi, félresikerült szlogent alkalmazzunk.

Egy darabig nyugalom?

A válsághelyzet így most remélhetőleg elhárul egy időre, de az a fundamentális probléma továbbra is fennmarad, amit Matteo Renzi korábbi kormányfőnek nem sikerült a két évvel ezelőtti népszavazáson megváltoztatnia, miszerint a Mussolini után bevezetett, a hatalom gyakorlását ás így az effektív kormányzást túlzottan megnehezítő alkotmány van érvényben, és így nem tudnak olyan stabil kormányt alakítani, amely képes lenne a szükséges gazdasági reformokat megtenni.