3p
Még nincs vége a katalánok kálváriájának.

Ezrek vonultak utcára Barcelonában vasárnap, hogy követeljék a katalán köztársaság megvalósítását a Katalán Nemzetgyűlés nevű politikai civil szervezet felhívására.

„Köztársaság, most!" - ez a felirat állt azon az óriási molinón, amely mögött a tüntető tömeg halad a belvárosban katalán függetlenségi zászlókat lengetve, és egyebek mellett azt skandálva: „Puigdemont, elnök!”, „Egy lépést se hátra!”.

Agustí Alcoberro, az ANC alelnöke az egybegyűltekhez szólva hangsúlyozta: világos módon kell haladni előre a köztársaság megvalósítása felé. Mi a katalán köztársaság polgárainak érezzük magunkat, és követeljük azt, azonnal! - jelentette ki.

Komoly vádak az elnökjelölt ellen

A rendezvényen felszólalók követelték a katalán törvényhozás függetlenségpárti politikusaitól a kormány megalakítását, és a köztársaság megvalósítását.

Katalónia jelenlegi elnökjelöltje Jordi Sánchez, aki egyben az ANC elnöke is. Október 16-a óta van előzetes letartóztatásban egy szeptember végén tartott tüntetés miatt, ahol a tiltakozó tömeg gyakorlatilag órákra foglyul ejtett spanyol csendőröket, akik házkutatást tartottak egy katalán kormányzati épületben. Az ügyészség szerint a szervezők, köztük Sánchez, meg sem próbálták leállítani mindezt. Az elnökjelöltet ezért zendüléssel gyanúsítják.

A katalán parlament hétfőre hívta össze elnökválasztó ülését, ám Sánchez nem lesz jelen, mivel a spanyol legfelsőbb bíróság nem engedélyezte szabadlábra helyezését.

Az alkotmánybíróság viszont korábban kimondta: a jelölt személyes megjelenése elengedhetetlen az elnökválasztáson. A barcelonai megmozdulással egyszerre, Londonban szimpátiatüntetést tartottak Clara Ponsatí, az október 27-én leváltott katalán kormány oktatási tanácsosának részvételével.

Éljen a köztársaság - Belgiumból?

Belgiumból építené a köztársaságot a két legnagyobb függetlenségi párt. Az Együtt Katalóniáért (Junts pel Catalunya) és Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) pártok 46 oldalas megállapodása háromszintű politikai struktúra létrehozását tartalmazza, ezek a Köztársaság Képviselőinek Közgyűlése, a Köztársaság Tanácsa és a Köztársaság Tanácsának elnöksége lennének Carles Puigdemont leváltott katalán elnök vezetésével.

A felvázolt elképzelések szerint a közgyűlés pedig egy "parlament" lenne, és legalább kétszer ülésezne egy évben. Az első ülését Brüsszelben tartaná, ahol elfogadnák a Felhívás a világ népeihez elnevezésű kiáltványt, amelyben elítélnék a spanyol állam beavatkozását Katalóniában. Részletek a Privátbankár.hu korábbi cikkeiben. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 12:36
Tavaly 11 hónap alatt sem adódott össze akkora államháztartási hiány, mint az idei év első három hónapja során. Csak a márciusi, egy hónapos hiány 1313,6 milliárd forint volt. 
Makro / Külgazdaság Elhalasztja az orosz olaj tilalmáról szóló rendelet bemutatását az Európai Unió
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 11:16
A jogszabály-tervezetnek most nincs elég politikai támogatása, ezért nem április közepén mutatja be az Európai Bizottság az orosz olaj importtilalmáról szóló uniós rendelettervet. Ez egyértelműen Magyarország és Szlovákia pozícióját erősíti.
Makro / Külgazdaság Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 10:52
Bruttó 25 forinttal csökken a dízel literenkénti piaci ára szombaton, de pénteken még 810 forintos átlagáron tankolhat, akinek nincs magyar rendszáma. A benzin ára is lefelé mozog.
Makro / Külgazdaság Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:38
Az utolsó hetekben nagyon sokan indultak meg a várható győztes irányába – értékelte az eredményeket Pulai András, a Publicus vezetője.
Makro / Külgazdaság Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 08:01
Épphogy kettesre értékelték az Orbán-kormány teljesítményét a válaszolók a 21 Kutatóközpont felmérésében. Többen mondták azt, hogy rosszabbul élnek, mint négy éve, mint azt, hogy nem változtak az életkörülményeik.
Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG