Európát váratlanul érte, hogy az újabb migránsválság egy olyan helyen jelentkezett, ahol ilyen típusú konfliktusra senki nem számított. Ma már nyilvánvaló, hogy a Lengyelország határaihoz a fehérorosz titkosszolgálat szervezte a migráns áradatot. De miért pont oda, milyen a viszony a lengyelek és a belaruszok között?
Hagyományosan nagyon jó. A történelem során többször fordult elő, hogy a két nép ugyanahhoz az államhoz tartozott, említhetjük a cári birodalmat vagy a Litván Nagyfejedelemséget. A viszony a sztálini időkben romlott meg, illetve a rendszerváltást követően a 90-es években. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ennek a kapcsolatnak több szintje van. A belarusz ellenzéknek például Lengyelország ma úgy jelenik meg, mint 1956-ban a magyaroknak Ausztria, vagyis egy menekülési lehetőségként.
A két ország kapcsolatában a két mélypont között komoly különbség van.
Így van. Az I. világháborút követően a lengyelek, a „vörös veszélytől” tartva, meghódították Belarusz felét. Ez a helyzet egészen 1939-ig tartott, a Molotov–Ribbentrop-paktum megkötéséig. Sztálin akkor kegyetlen bosszút állt a Belaruszban rekedt lengyeleken, sokukat kivégezték, sokukat munkatáborokba küldték. A második törés 1996-ban Lukasenka hatalomra kerülése után történt, aminek fő oka az volt, hogy az új vezető maga alá gyűrte a demokratikus intézményeket. Az Egyesült Államok ezért már a 90-es évek végén kivetett szankciókat, aztán az Európai Unió a 2000-es évek elején. Lengyelország pedig minden esetben támogatta ezeket az intézkedéseket, sőt néha tovább is ment azoknál. Például befogadta Lukasenka ellenzékét, olyannyira, hogy jelenleg a fehérorosz ellenzék főtámaszpontja Lengyelország és Litvánia. Ebbe a két országba migrálnak a legszívesebben az ellenzékiek, ide települt a médiájuk, sőt egész egyetem költözött Vilniusba, Litvánia fővárosába.
Így már érthető, hogy Lukasenka miért pont a lengyel határhoz küldte a migránsokat.
Persze, sőt volt még egy fontos előzmény a Karta Polaka (Lengyel Kártya). Ha valaki bizonyítani tudta, hogy családjában vannak lengyel szálak, akkor megkaphatta ezt a dokumentumot. Hát ezt pont Belaruszban nem volt nehéz senkinek bizonyítani. Ezek a személyek ettől kezdve vízummentesen beutazhattak Lengyelországba, átlépve a schengeni határt. Ingyen tanulhattak egyetemeken, ingyen bérletet kaptak a tömegközlekedési eszközökhöz. A belarusz hatóságok próbáltak fellépni a Karta Polaka ellen, de végül kudarcot vallottak.
Érdekes, hogy a két országnak ez az ellentéte eddig nem került reflektorfénybe.
Igen, mert Lukasenka hintapolitikájának köszönhetően 2014 után volt egy kis enyhülés, nem véletlen, hogy a kelet Ukrajnáról szóló béketárgyalások Minszkben voltak. Lukasenka helyesen ismerte fel akkor, hogy Ukrajnában, ahogy Belaruszban is van orosz kisebbség, ami veszélyt jelenthet rá. Ez a hintázás olyan jól sikerült, hogy európai vezetők jelentek meg Minszkben, ami korábban elképzelhetetlen volt. Lengyelországnak, Litvániának és az Európai Uniónak, akkor az volt a később hibásnak bizonyult feltevése, hogy talán magukhoz tudják édesgetni Lukasenkát, és elnézték neki antidemokratikus módszereit. A fő gondolat az volt, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy Belaruszt távol tartsák Oroszországtól. 2020 az újabb fordulat időpontja, az elcsalt elnökválasztás. Akkor mindenkinek világossá vált, hogy ez a politika nem tartható. Azóta kibékíthetetlen az ellentét.
A migránsválság egyébként Lukasenka második bosszúja a szomszédai ellen, az első az év elején történt, amikor Belarusz olajszállítmányainak útját megváltoztatta. A korábbi litván és lett kikötők helyett oroszokat választott és nem zavarta a nagy kerülőből fakadó költségtöbblet. Ez Litvániát például gazdaságilag sokkolta, mert az ország GDP-jének több mint 10 százalékát a tengeri kikötők termelik, ebből az egyik legkomolyabb részt jelentette a fehérorosz export. A migránsválság pedig inkább a Ryanair gép eltérítésével függ össze. Az Európai Unió ezt az incidenst annyira komolyan vette, hogy az addigiaknál sokkal keményebb szankciókat vezetett be Lukasenkával szemben, aki a migránsokkal vágott vissza.
Hogyan élnek a fehérorosz emberek?
Egyfajta buborékban. Az elmúlt évtizedekben a gazdaság nagyon szépen fejlődött. Információ technológiában a világ élvonalához tartoztak. A legnagyobb IT cégek dolgoztak Belaruszban, innovációs parkok épültek. Jó volt a közösségi élet, pezsgett minden, a kávézók, éttermek teltházzal működtek.
Minszk úgy nézett ki, mint akármelyik európai nagyváros, sőt szolgáltatásait tekintve néhol előrébb tartott. Egy kereskedelmi bódét nem lehetett találni Minszkben, ahol ne tudtak volna elfogadni bankkártyát.
Több gazdasági világranglistán elöl szerepelt az ország. Korrupció tekintetében is jóval jobb helyen szerepeltek, mint Ukrajna vagy Oroszország. Gazdaságilag bőven megelőzték a többi posztszovjet országot.
Mit jelent a buborék?
Ezt úgy értem, hogy egy viszonylag jól működő gazdaságot körbe vett egy teljesen becsontosodott politikai rendszer. Ott élt egymás mellett két modell, egy szabad gazdasági légkör, egy hihetetlen fejlődés, ami egyszerűen nem volt összhangban a politikai állapottal, egy Lukasenkával, aki KGB-t működtet. Ezt a teljesen skizofrén helyzetet, úgy próbálták az emberek túlélni, hogy egyszerűen nem vettek tudomást a politikáról, próbáltak úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Lukasenka már idős, úgysem él sokáig. Volt egy várakozás, hogy ez a rendszer mindjárt véget ér.
Kicsit hasonlít, amit mond Chiléhez, a rossz hír ebben az, hogy Augusto Pinochet 91 éves koráig élt.
Ráadásul Lukasenkának ott vannak a fiai. Egyik épp a belarusz KGB-t vezeti, a legfiatalabb fiát pedig az elmúlt 10 évben rendszeresen úgy mutatta be, mint az utódját. Aztán a gazdasági helyzet 2015-16 környékén elromlott. Meggyőződésem, hogy az elcsalt elnökválasztás utáni tüntetések egyik kiváltó oka éppen a csökkenő életszínvonallal függött össze. Ennek fő oka pedig, a krími válságot követő uniós szankciók. Ezek ugyan Oroszországnak szóltak, de Moszkva és Minszk gazdasága szinte együtt lélegzik. Belarusz legfontosabb kereskedelmi partnere Oroszország, így egy orosz válságot azonnal megéreznek az országban. És most ott van a koronavírus.
Jelentősen visszaesett az életszínvonal. Az elnökválasztást követő tüntetések idején az is kiderült, hogy már nincs többség Lukasenka mögött, sőt sokkal kevesebb ember támogatja, mint amit korábban hittek. Nem véletlen, hogy 4-5 éve betiltották a közvéleménykutatásokat.
A csúcstechnológiát képviselő cégek tömegével hagyták el az országot és sajnos a környező országok jártak jól, a lengyelek, a litvánok, az ukránok, akik befogadták őket. Az értelmiség, a diákok elmenekültek, a pezsgő élet eltűnt. Lukasenka először a politikai aktivistákkal számolt le, aztán a belső ellenzékkel, majd azokkal, akik politikai véleményt formáltak, de nem voltak aktívak. Szórakozóhelyeket, éttermeket, galériákat, vállalatokat zártak be, különböző mondvacsinált indokokkal csak azért, mert tulajdonosaiknak eltérő politikai véleményük volt.
Vádat emeltek a merénylővel szemben. 
