4p
A német politika a választásokhoz közeledve durvul, a menekültkérdés a hétvégén új aktualitást kapott. Az egyik politikust egy lóhoz hasonlították, mások szerint még rosszabb, mert a ló legalább nem csinált kárt. Kíváncsian várják az új közvélemény-kutatási eredményeket.

Nem csak Magyarországon durvul el a politika a választásokhoz közeledve, Németországban is hemzsegnek a sajátos fordulatok. Ma még a bajor közszolgálati rádióban is bemondták, hogy Hubertus Heil, az SPD főtitkára mit twittelt (tett közzé Twitteren) a hétvégén. "Merkel és Seehofer Dobrindtot közelekdési miniszterré tették. Ez a legrosszabb személyválasztás, amióta Caligula a lovát kinevezte szenátornak.”

Ezzel lényegében lóhoz hasonlított egy minisztert (aki a CSU.hoz tartozik), és egy őrült uralkodóhoz a kormányzó koalíció (CDU/CSU/SPD) kereszténydemokrata vezetőit. Voltak, akik erre még rá is tromfoltak a követők közül, azt kommentálva, hogy a szóban forgó ló legalább nem okozott kárt az országának. De a sárdobáláson kívül itt a kampányban azért lényegi kérdésekről is szó esik. Most leginkább a menekültkérdésről.

Az a jó, ha nem beszélnek róla

Amint múlt héten beszámoltunk róla, legutóbb az SPD igyekezett előrángatni a menekültkérdést, amit Merkel tábora, a CDU régóta igyekezett levenni a napirendről. Minél kevesebb ugyanis a menekült, és a tóluk szóló hír, annál inkább nő vagy legalább stabil az ő népszerűségük. Az SPD ennek ellenére sem igazán került előre a közvélemény-kutatásokban az utóbbi időben, sokak szerint már a téma felemlegetése is inkább a szélsőséges AfD-nek használ.

Mi a realitás?

A hétvégén azután Hamburgban egy késsel támadó menekült ismét napirendre hozta a kérdést. Horst Seehofer, a bajor konzervatívok (CSU) vezére rögtön fel is ült a vonatra, és elővette a menekültkvóta kérdését. Pártja már régóta szorgalmazza, hogy határozzanak meg egy éves keretet, belekerült ez a választási programjukba is. Vasárnap ismét arról nyilatkozott, hogy a korlát „realitás lesz”, ha ismét bekerülnek a koalíciós kormányba.

Itt minden szó nagyon fontos, a CSU ugyanis ragaszkodik a korláthoz, a CSU vezére, Merkel asszony meg hallani sem akar róla. Így aztán amikor a CSU-t megkérdezik, hogy lesz-e koalíciós partner akkor is, ha nem lesz menekültszám-korlátozás, mindig valami remek kitérő választ találnak ki. Most valahol ott tartanak, a ZDF-nek adott vasárnapi interjú alapján, hogy koalíció esetén így vagy úgy, lesz valamiféle korlát.

Menekültek, akár az útdíj

A kérdést most a külföldi autókra bevezetett útdíjhoz (Maut) hasonlította, amelyet a CSU kezdeményezett hosszú évekkel ezelőtt, a másik két koalíciós partner ellenzett, és nagyon sokára sikerült megtalálni a kompromisszumot. De végül a CSU győzött, lett útdíj, még ha a mai napig vitatott is. A menekültekkel kapcsolatban a német kultúrába való integrációjukat is szorgalmazta Seehofer – írta az N-tv.de.

A hamburgi késes támadás, amelyet egy a hatóságok előtt iszlamistaként ismert személy követett el, ismét reflektorfénybe hozta Angela Merkel menekültpolitikáját – írta a Bloombeg is. Az AfD persze azonnal rárepült a témára, és az egész ország biztonságát kérdésesnek tartja.

Múlt héten csúcson voltak

Merkel népszerűsége a késes támadás előtt a legmagasabb szintre emelkedett két éve, a 2015-ös menekültválság óta. A vezető kereszténydemokrata pártok 40 százalék körül álltak, az AfD csak 9 százalékon – a menekültválság csúcsán ők annak idején 15 százalékig jutottak. A késes támadás utáni mutatók még nem ismertek.

A hamburgi, palesztin származású, elvileg Németországból kiutasított, de papírok nélkül kitoloncolhatatlan merénylő motivációi azonban nem teljesen világosak. Thomas de Maiziere (CDU) belügyminiszter erre azt mondta, sokak csak igazolásként használják a vallási ideológiát olyan tettekre, amelyek mozgatórugói teljesen mások. „A valódi okok a támadók személyiségében is meghúzódhatnak” – mondta a miniszter.

A választások szeptember 24-én lesznek Németországban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG