Sok szó esik arról az utóbbi időben, hogy valójában mekkora hatása volt és van a nyugati szankcióknak az orosz, illetve az uniós gazdaságra. A magyar kormány kommunikációjában rendszeresen elhangzik, hogy az Európai Unió lábon, esetleg egyenesen tüdőn lőtte magát a szankciókkal. Ez persze bonyolult kérdés, és így ebben a formában biztosan nem is igaz, de ha már gazdasági önsorsrontásról beszélünk, nem lehet elmenni amellett, hogy milyen hatásai is lehetnek az orosz gazdaságra nem a szankcióknak, hanem a szeptember végén elrendelt részleges mozgósításnak.
Ez ugyanis már egy hónap alatt komoly negatív hatással volt az orosz gazdaságra, még az Orosz Központi Bank elemzői szerint is. Egy október közepén megjelent jelentésük szerint szeptemberben a „gazdasági tevékenység helyreállása megállt, a hónap végére pedig a trend romlásnak is indult”. A jelentés szerint a részleges mozgósítás tovább rontott a már korábban is „akut” munkaerőhiányon, illetve „negatívan befolyásolta a fogyasztói és vállalkozói bizalmat”. Az orosz elemzők szerint a bizonytalanság „ideiglenesen” visszafoghatja a fogyasztás korábbi szintekre való visszakapaszkodását a negyedik negyedévben, a munkaerőhiány pedig megnehezítheti a cégek dolgát abban, hogy megoldják a kínálati oldal szűkösségéből adódó problémákat.
Ez azonban még így is egy igen optimista helyzetértékelés lehet. Vlagyiszlav Inozemcev orosz közgazdász, a moszkvai Poszt-indusztriális Társadalmi Kutatások Központja elnevezésű kutatóközpont igazgatója ennél sokkal súlyosabb következményeket vizionál:
„Az elmúlt években okkal vagy ok nélkül többször előkerült az a megfogalmazás, hogy ’egy másik országban ébredtünk fel’. […] A mozgósítás szeptember 21-i bejelentése viszont tényleg egy olyan mérföldkő, amely ’előtte’ és ’utána’ szakaszokra bontja a modern orosz történelmet, ez az az esemény ugyanis, amely elindítja a Putyin-korszak végső visszaszámlálását. […] A mozgósítás körülményei valóban katasztrofális következményekkel járhatnak a gazdaságra nézve.”
– írta Inozemcev egy szeptember végén megjelent írásában.
Külső és belős emigráció
De miért is? Tudomásunk szerint Oroszország 300 ezer embert tervez mozgósítani, ennek nem kéne különösebben megráznia egy a 2021-es adatok szerint nagyjából 144 millió lakossal rendelkező országot. Csakhogy ennél jóval több ember tűnt már el eddig is az orosz munkaerőpiacról, és a hiányuk még annál is fájóbb lehet, mint ahogy azt önmagában a számok alapján gondolhatnánk.
Nézzük először csak a számokat. Bár egészen pontos adatokat nem ismerünk, a becslések szerint a háború kitörése és a mozgósítás bejelentése között is már nagyjából 500 ezer ember hagyta el Oroszországot, és próbált meg új életet kezdeni külföldön. A mozgósítás bejelentésekor pedig egy újabb emigrációs hullám indult meg, emlékezhetünk a nyitva lévő szárazföldi határokon készült felvételekre a kilométeres kocsisorokról, a még működő külföldi repülőgépjáratokra sokszoros áron is elkapkodott jegyekről szóló hírekre. Összességében a becslések szerint e hullámban újabb nagyjából 700 ezer ember hagyta el Oroszországot.
Ha összeadjuk e számokat, akkor az elmenekült 1,2 millió emberhez jön hozzá a 300 ezer mozgósított, így az orosz munkaerőpiacról nagyjából 1,5 millió ember esett ki nyolc hónap alatt, és közel egymillió az elmúlt bő egy hónapban. Az orosz adatok szerint februárban összesen mintegy 71,7 millió ember dolgozott Oroszországban, augusztusra ez 72,6-ra emelkedett – 1,5 millió ember ennek a nagyjából 2 százaléka.
Nagyon konzervatív számítással ez nagyjából ugyanekkora visszaesést mindenképp hozhat az orosz gazdaság teljesítményében, ám ennél jóval nagyobb lehet a hatás. Ugyanis mind a háború első szakaszában elmenekülők, mind a sorozás hírére távozók átlagosan a jobban képzett, mobilisabb, jobb anyagi körülmények között élők közül kerültek ki – tehát minden bizonnyal ezek az emberek jóval produktívabbak is voltak, mint az átlag. Nehéz számszerűsíteni eltűnésük hatását, de Inozemcev fentebb idézett cikkében kétszámjegyű, akár 20-30 százalékos visszaesést is el tudott képzelni az orosz cégek termelékenységében.
És ez még mindig nem minden. Ugyanis csak a munkavállalók egy része menekült külföldre. Mások országon belül igyekeztek elkerülni a katonai behívót, és ezért elhagyták regisztrált lakhelyüket, és ismeretlen helyekre távoztak. Csakhogy dolgozni azért még dolgoztak, hiszen pénzre továbbra is szükségük volt, emiatt aztán az orosz hatóságok elkezdték nem a lakásokon, hanem a munkahelyeken kézbesíteni a behívókat. Ennek hatására viszont rengetegen a munkahelyükről is inkább eltűntek, arra játszva, hogy előbb véget ér a háború vagy legalább a mozgósítás, mint hogy megtalálnák őket vagy elfogyna a pénzük. Megint csak Inozemcev becslése szerint ez akár 3-4 millió újabb munkavállaló eltűnését is hozhatja, újabb mélyütésként az orosz gazdaságnak.
Ha még azt is hozzávesszük, hogy ezek az átlagosan jobban képzett, produktívabb munkavállalók pont akkor hagyják ott az orosz cégeket, amikor a szankciók miatt amúgy is még nagyobb szükség lenne kreativitásra, innovációra, új megoldásokra, új piacok meghódítására, akkor a károk megint csak jóval nagyobbak lehetnek, mint az pusztán a számokból következne.
A másik oldalon pedig ott vannak azok az orosz peremterületeken lévő, szegény, főként különböző kisebbségek által lakott területek, ahonnan az orosz hatóságok arányaiban jóval több embert igyekeztek besorozni, mint a nagyvárosokból. Vannak olyan közösségek például Burját- vagy Jakutföldön és hasonló területeken, ahol a fiatal férfiak felét már elvitték katonának. Ezeken a vidékeken családok ezrei maradtak kenyérkereső nélkül, a kereslet hiányában pedig a helyi kisvállalkozások is tönkremehetnek – arról nem is beszélve, hogy a munkás kezek hiányában a főként önellátásra termelő mezőgazdaság is összeomolhat, éhínségeket is előidézve e közösségekben.
Hiányzó korosztályok
Mindennek hatására Inozemcev most úgy látja, hogy az orosz GDP visszaesésére tett korábbi, 4-5 százalékos becslések helyett már a szankciók bevezetésekor tippelt 10 százalékos visszaesés is optimista becslés lehet. De a GDP megzuhanása csak az egyik súlyos következménye a mozgósítás elrendelésének. Ez volt az első alkalom, amikor az orosz társadalom legszélesebb rétegei a maguk bőrén érzékelhették, hogy országuk valóban háborúban áll, és ráadásul ez a háború nem is megy a legjobban, hiszen különben mi szükség lenne a mozgósításra. Ilyesmire Oroszországban a második világháború óta nem volt szükség, érthető tehát, ha hatalmas megrázkódtatást okozott, és növelte a gazdasági teljesítményt tovább és hosszabb távon is csökkentő bizonytalanságot.
A határok mind belső, mind külső szigorúbb ellenőrzése (gondoljunk csak az orosz állampolgárok uniós országokba történő beutazásának számos helyen szigorított feltételeire) megnehezítheti azt is, hogy az orosz civil és hadiipari cégek magánszemélyek által bonyolított szürkeimporttal igyekezzenek pótolni a szankciók miatt kiesett nyugati termékeket.
Ha azonban mindezen még valahogy túl is jutna teljes összeomlás nélkül az orosz gazdaság és a putyini rezsim, a következő években, évtizedekben is súlyos teherként fog a mozgósítás elrendelése ránehezedni Oroszországra. Ha megnézzük az orosz népesség korfáját, azt láthatjuk, hogy a fejlett, stagnáló vagy kicsit csökkenő népességű országokra jellemző, felül elvékonyodó téglalapra emlékeztető korfa helyett az oroszban van egy elvékonyodó rész a 15 és 29 év közötti korosztálynál. Ez az 1990-es évek mély válságának a következménye, amikor a születésszámok visszaestek, a halálozás viszont megugrott. (Az ábrán egyébként az is jól látható, hogy az idősebb korosztályok között hatalmas többségben vannak a nők a férfiakhoz képest, ez is problémákat okozhat, mivel Oroszországban bizonyos munkakörökbe szinte kizárólag csak férfi dolgozókat vesznek fel.)
Oroszországban tehát már a háború előtt is hiány volt a legfiatalabb, a munkaerőpiacra belépni készülő vagy pályakezdő fiatalokban, és ez a következő években mindenképpen problémákat okozott volna a gazdaságban. Csakhogy ez a hiány most még ennél is jóval súlyosabb lesz, hiszen a háború, majd a mozgósítás miatti tömeges kivándorlásban is elsősorban a 20 és 40 év közötti, tehát a katonai behívó veszélyének leginkább kitett korosztály volt messze felülreprezentálva. Még ha sikerülne is valahogy talpon tartani az orosz gazdaságot, akkor is komoly gondokat okozhat a következő 5-10-20 évben, hogy a kiöregedő munkavállalók helyére nem fog, mert nem tud, elegendő fiatal belépni a munkaerőpiacra.
Inozemcev összességében arra a következtetésre jut, hogy
„az orosz gazdaság télre meghal”.
Kérdés persze egyrészt, hogy igaza lesz-e, másrészt hogy ez miben fog megnyilvánulni. Az biztosnak látszik, hogy az orosz gazdaság a nyári várakozásokhoz képest sokkal komolyabb visszaesést fog elszenvedni az idei évben és hosszabb távon is, és ebben nagy szerepe lesz a mozgósítás elrendelésének és végrehajtásának módjának. A másik oldalon persze a mozgósított tartalékosok nélkül még a mostaninál is sokkal súlyosabb lenne az orosz csapatok helyzete az ukrán frontokon.
Leegyszerűsítve tehát Putyin választhatott az ukrajnai front összeomlása és a gazdaság összeomlása között, és az utóbbit választotta, nyilván abban a reményben, hogy a gazdaságot valamiféleképpen életben tarthatja addig, amíg a harctéren sikerül valamilyen győzelemnek eladható eredményt elérni. Kérdés persze, hogy meddig tudja majd az orosz gazdaság fenntartani az orosz háborús erőfeszítéseket, illetve hogy mire elég a most behívott 300 ezer tartalékos. Egyes hírek szerint már most is összesen 1,2 millió ember mozgósítását tervezik Oroszországban, tehát újabb 900 ezer behívó réme fenyegetheti a megmaradt harc- és munkaképes orosz férfiakat. A fentiek alapján láthatjuk, hogy ez minden bizonnyal tényleg az orosz gazdaság rövid- és hosszabb távú kilátásait is meglehetősen sötétre festené.
