A várakozások szerint három szankciós hatás veti majd vissza leginkább az orosz kereskedelmi nyereséget. Ezek közül az egyik egy árkorlátozó mechanizmus. A G7-országok szeptember elején megállapodtak abban, hogy december elejétől egy meghatározott árnál magasabban nem vesznek át olajat Oroszországtól. A megállapodás célja kettős, egyfelől közvetlenül csökkenti az orosz olaj árát a legnagyobb vevők körében, másfelől növeli a feltörekvő gazdaságokba áramló orosz olaj mennyiségét, így Oroszország azt a kínálatnövekedés miatt várhatóan ott is csupán alacsonyabb áron lesz képes értékesíteni.
A második, Oroszország bevételei számára szintén nagyon nagy érvágást jelentő szankció az orosz olaj európai olajembargója, ami szintén december elején lép életbe. Ennek lényege, hogy megtiltja az unió országai számára, hogy Oroszországból nyersolajat és bizonyos kőolajtermékeket vásároljanak, importáljanak. A tilalom fokozatos, a nyersolaj esetében decembertől, a finomított kőolajtermékek esetében februártól érvényes. (Az unió átmeneti kivételt tett az olyan tagállamokba importált, csővezetéken érkező nyersolajokkal, amelyek földrajzi helyzete sajátos függőséget okoz az orosz energiaellátástól, és ennek megszüntetéséhez még nem rendelkeznek életképes alternatív lehetőségekkel – így hazánk számára is.) Mivel az EU-ba szállított orosz olaj nagy része tengeri úton érkezik, a tilalom az év végére az Európába irányuló orosz olajimport közel 90 százalékát lefedi.
Fontos azonban itt kiemelni, hogy Európa ezen a télen várhatóan sokkal több olajat fog elégetni az orosz gáz helyettesítésére, ezt viszont az orosz olaj embargója miatt kénytelen lesz más forrásokból beszerezni. Az említett szankciók céljával ellentétes, árfelhajtó hatású tehát, hogy a fizetőképesebb Európa nagyobb konkurenciát jelent majd a piacokon, ami éppen a feltörekvő gazdaságok számára jelent majd nehézséget. A nehézség annak függvényében lehet kisebb vagy nagyobb, hogy a G7-ek olajársapkája és az európai embargó miatt felszabaduló mennyiséget sikerül-e a feltörekvő piacokra irányítani, azaz Oroszország hajlandó-e – akár nyomott áron – értékesíteni más piacokon, vagy inkább visszafogja a termelést.
A harmadik, ez utóbbi szempontból fontos kérdés, hogy Oroszországnak lesz-e elég hajója az olaj szállítására. Az uniós jogszabályokat betartó biztosítási és kereskedelmi szolgáltatók (többségük londoni székhelyű) a világ olajkereskedelmének 95 százalékát biztosítják, ami azt jelenti, hogy az EU lépése az orosz export nagy részét leállíthatta volna. Az európai szankcióval párhuzamosan tehát az orosz olajat szállító hajóknak, ha nem kapnak biztosítást, jelentősen csökken az esélyük arra, hogy képesek legyenek más piacokon értékesíteni a megmaradt mennyiséget. Ez azonban az OPEC+ október elején elfogadott termeléscsökkentését követően már nem lehet célja a nyugati szövetségnek, mert az komoly ellátási zavarokat okozna.
Az újabb felmérések szerint azonban Oroszország kínai és indiai segítséggel elegendő tankerhajóhoz juthat hozzá, így ezek mellett a saját hajóival és szolgáltatásaival – az említett nyugati biztosítási, kereskedelmi és hajózási cégek nélkül – is képes lehet olaja nagy részét a G7-ek új árplafonjának hatókörén kívülre szállítani – mondták iparági szereplők és egy amerikai pénzügyminisztériumi tisztviselő a Reutersnek. Így, ha az OPEC+ döntése képes magasan tartani az olaj világpiaci árát, akkor a Moszkva háborús bevételeinek megfékezésére irányuló nyugati tervek hatása a vártnál sokkal szerényebb marad, azaz az Oroszországot szankcionáló országok túlbecsülték a globális olajkereskedelem feletti ellenőrzésüket.
Egyes becslések szerint az orosz olaj 80-90 százaléka továbbra is piacra kerül majd az árplafon mechanizmuson kívüli országokba. Ennek eredményeként az orosz nyersolaj és finomított termékek exportjából napi 1 millió hordó körüli mennyiség eshet ki, ha figyelembe vesszük, hogy Oroszország szeptemberben napi több mint 7 millió hordót exportált. A JP Morgan becslése szerint azonban ennél sokkal kisebb, csupán napi 600 ezer hordó lesz az orosz termeléscsökkenés. (Az OPEC+ döntésekor Oroszország 400 ezer hordós kvótacsökkentést vállalt be.)
Az OPEC+ döntését követően nem kivitelezhető az orosz tengeri olajkereskedelem nagymértékű blokkolása, hiszen az rendkívüli hiányt és az árak drasztikus emelkedését okozná, ami az egész világgazdaságot veszélyeztetné. Így a szankciók hatása nagyrészt arra redukálódik, hogy az orosz olajat más piacokra irányítja át, ami a nyugati országok számára érthetően kevésbé örömteli fejlemény.
Oroszországnak azonban mindenképpen növekednek a költségei azáltal, hogy hajókat kell vásárolnia, hosszabb utakat kellene tennie, és a biztosítás és a finanszírozás sem megfelelő, ezért a kereskedelmi nyereségei átmenetileg így is jelentősen visszaesnek. Azzal együtt is, hogy az orosz olaj vásárlói, a hajók, a biztosítások egyre inkább Ázsiából jönnek majd.
Az ÁKK kismértékben átalakította a 2025-re tervezett kibocsátás szerkezetét, a korábbinál nagyobb összegre számít az intézményi piacról, kevesebbre a lakosságtól. 
