A jobboldal győzelme sokakat nem ért váratlanul Svédországban. A szavazatokat tekintve nem nagy a különbség, de ahhoz elég, hogy rendszerváltás legyen – no, nem magyar értelemben. A Sverigedemokrater, azaz a Demokrata Párt, ahogy az lenni szokott, éppen hogy nem demokrata, de hát ezen nem vagyunk meglepődve, előfordul ez más országokban is. Alapelvük a bűnözés elleni harc és a migráció elleni tiltakozás, amellyel persze könnyű sokaknak azonosulni, jóllehet, a bűncselekmények jelentős részét nem a bevándorlók követik el.
A migráció, a menekültek befogadása már a II. világháború alatt létezett – már akinek egyáltalán sikerült megszöknie a hadban álló országokból –, majd 45 után ismét felgyorsult. A szovjet megszállás idején sokan akarták átlépni a nyugati határt, de keveseknek volt rá alkalma.
A svédek befogadó készségében a humanitás mellett a munkaerőhiány játszott szerepet, és ma is ez a fő szempont. Ugyanakkor – ami a magyarokat illeti – többek szerint nem létezik egység, nincs összefogás a kintiek között, sokszor eltérő a politikai-társadalmi szemlélet. Ez főleg generációktól függ, meg attól, hogy „ki mikor ment ki.” A 45-ös magyarok nem értették meg az 56-osokat, az 56-osok meg a hetvenes-nyolcvanas években érkező „disszidenseket”.
A felemelkedés egyetlen módja a beilleszkedés
A rendszerváltás után a visszatelepülés is megindult, de legalább ennyien igyekeztek átjutni az immár szabad határon. Akik ma döntenek a letelepülés mellett, tisztában vannak vele, hogy bármikor hazamehetnek – ez is egy egészen más helyzet. Amint azt egy magyar ismerősöm mesélte, a magyar klubba nem szeret eljárni, mert szerinte jobboldali, nacionalista stílus uralkodik a hazaszeretet mezébe csomagolva, és ez attól igencsak távol áll, aki nem politikai okokból, hanem mondjuk egy házasság miatt döntött a kivándorlás mellett.
A szocialista országokból kivándorlók a hetvenes években jelentős segítséget kaptak a svéd államtól: lakást – no nem, tulajdonba, ajándékba, hanem amit bérelhettek, ez is nagy szó a svéd városokban. De ami a lényeg, hogy a bérleti díjat még egy pincérnői jövedelemből is ki lehetett fizetni. Plusz az állam többezer koronás pénzkeretet nyújtott a lakberendezéshez. De ez a korszak a szocializmus megszűnésével véget is ért.
Az évtizedek folyamán annyira felgyorsult a migráció, hogy egyes városrészekben már szinte csak külföldiek laknak, kialakítva a saját világukat, illetve folytatva az otthoni életüket, szabályrendszerüket, életfelfogásukat, de közben a svéd jóléti társadalom előnyeit élvezik. Hasonlóképpen működik ez a többi nyugat-európai országban is.
Törvény írja elő, hogy a bevándorlóknak joguk van a vallásukat gyakorolni, és külön órákon a saját nyelvükön is tanulni, miközben persze nyilvánvaló, hogy a felemelkedés egyetlen módja a beilleszkedés, a tökéletes nyelvtudás, a tanulás.
Afrikai nyomorból a svéd jóléti társadalomba
Az utóbbi 15 évben a jóléti svéd államba nemcsak és nem elsősorban a volt szocialista országokból érkeztek külföldiek, hanem sok ezren például az afrikai nyomorból, teljesen eltérő típusú társadalmakból. Új civilizációs körülményeket kellett megszokniuk és elsajátítaniuk egy olyan életmódot, amiről soha nem hallottak, és ebből aztán jócskán akadtak konfliktusok. Nemcsak bűncselekmények: az, hogy nem szabad az utcán szemetelni, a szemetet meg szelektíven kell gyűjteni, itt természetes, de aki egy hatalmas szomáliai menekülttáborban született, annak egy európai kisváros eleinte egy teljesen más, szokatlan világ.
Az iskolákban magától értetődő, hogy több különféle bőrszínű gyerek tanul együtt, de ne legyenek illúzióink: előfordul megkülönböztetés. Ahogy a Young Royals című hatalmas sikerű svéd streaming sorozatban láthatjuk, az egyik főszereplő korcsoknak nevezi a már régen betelepült, svédül anyanyelvi szinten beszélő, dolgozó szülők gyerekeit. Csak mert szegények és kicsit sötétebb a bőrszínük – hiába tanulnak kiválóan. Ezt azért is vették talán bele a történetbe, mert a rendező török származású, mint ahogy több főszereplő se „igazi” svéd, hanem van, aki például Venezuelában született.
Hasonló problémákkal minden külföldi gyereknek meg kell küzdeni az iskolában, hiába alapelv Svédországban az antirasszizmus és a tolerancia, hiszen a kamaszok kegyetlenül őszinték. Előfordult, hogy valaki kiegyenesíttete meg befestette a göndör fekete haját, hogy ne tűnjön ki a tömegből. Ám később, amikor már sikeres lett, hagyta újból göndörödni – árulta el Omar Rudberg, a sorozat egyik főszereplője. Ma már nem érdekli, hogy különbözik tejfelszőke, nyurga barátaitól.
Visszailleszkedni legtöbbször lehetetlen
A szélsőséges jobboldali pártok még ad abszurdum azt is javasolják, hogy a bevándorlók menjenek haza, aminek persze nincs is realitása. Ugyan hova és miért? Az a nő, aki ötéves korában került Stockholmba, itt ért el önálló karriert, hogyan illeszkedne vissza egy ultrakonzervatív arab államba?
No meg, mi lenne a svéd kórházakkal? Amikor az egyik rokonom kórházban feküdt pár napig, megtudta, 32 országból érkeztek az ott dolgozók, az orvostól a segédápolóig. A végletek közben más oldalról is borzolják az idegeket: a török államfő, Erdoğan még azt is felvetette, zsarolásképpen, a NATO-csatlakozás ürügyén, hogy „terrorista” kurdokat „adjon vissza” Svédország. Miközben már ott nőttek fel és vezető politikusok vannak közöttük…
Ma még senki nem tudja, mit hoz a jobboldali kormányzás. De az biztos, korántsem lesz akkora a különbség a jelenlegi rezsimhez képest, mint mondjuk a magyarországi baloldali, liberális pártok és a Fidesz kormányzása és nézetei között.
A Richter viszont jól áll, tovább erősödött. 
