Az iráni forradalmi gárda bejelentette, hogy leverték az egy hete tartó tüntetéseket, elégedetlenkedéseket, melyeket szerintük persze a külföldi ellenség robbantott ki. Az ellenség által kirobbantott zavargások elméletével gyakran magyarázzák a bizonyítványt különböző országok kormányai, sőt sokszor van is valami igazság a dologban (gondoljunk csak 56-ra), de most valószínűleg úgy jött külföldről a hatás, hogy az nem „szándékos felforgatás” eredménye. Kiszabadult a szabadság szelleme a palackból, ahogy már oly sokszor a történelemben.
Az Iszlám Köztársaság
Iránban 1979-ig Amerika-barát rendszer volt, melynek élén a sah állt, aki azonban diktatúrát tartott fenn, és ezt a nép nagyon megunta. Egy szabadabb rendszer helyett azonban a szélsőséges Iszlám Köztársaság győzött, melynek legfőbb ura egy pap, az egykor a hírekben állandóan szereplő Komeini ajatollah volt. Ő határozta meg a rendszer jellegét, és ahol a vallás uralja az államot, ott a szabadság hamar csorbát szenved, az emberek életét fölöslegesen korlátozzák.
A rendszer meglehetősen stabilnak tűnt, jóllehet szélsőséges volt mind a bel-, mind a külpolitikája. Később azonban némi demokratizálódás kezdődött, az elnökválasztás teljesen demokratikusan zajlik, igaz, a vallási vezető, az ajatollah, aki most a már 29 éve hatalmon lévő Ali Hamenei, még mindig ott van, mint legfőbb hatalom. Tavaly másodszor választották meg a mérsékelt politikát folytató és népszerű Rohani elnököt, így elsőre meglepőnek tűnt, hogy zavargások törtek ki. De miután az elnök jogköre épp a vallási vezető miatt véges, nem tehet olyan intézkedéseket, ami annak és a mögötte álló papságnak nem tetszik.
A szomszéd sivatagja
Ugyanakkor a közeli nagy iszlám ország, Szaúd-Arábia épp most kezdte megváltoztatni szélsőségesen vallási alapú, középkori rendszerét. Belátták, hogy feudális körülmények között csak úgy tud élni az ország, ha eltartják, és most még az olaj eltartja. De ízelítőt kaptak, milyen az, amikor a mélybe hanyatlik az ár, emellett a korábbinál nyilvánvalóbb, hogy az olajszükséglet viszonylag rövid időn belül visszaesik. Korábban azt hitték, akkor lesz vége az olajnak, ha kitermelték mindent, most már viszont látszik, hogy környezetvédelmi okokból kell lecsökkenteni az olajégetést, és ezt jórészt lehetővé is fogja tenni a megújuló energiák előretörése és az elektromos autó.
Ha viszont kicsi lesz az olajbevétel, szükség lesz egy diverzifikáltabb, jól működő gazdaságra, amit még időben meg kell teremteni. Ehhez tőkére, technológiára, jogbiztonságra van szükség, ami viszont összeférhetetlen a feudális rendszerrel. Ráadásul mind Szaúd-Arábian, mind Iránban nagy létszámú fiatal korosztályok vannak, akik immár elődeiktől eltérően nincsenek elszeparálva a külvilágtól, az internet révén látják, milyen életformák vannak a világ nagyobbik részén, és azok bizony többnyire szimpatikusabbak nekik.
Láncreakció
Nos, Szaúd-Arábiában megindult a változás, de ennek szele nem áll meg a határokon. Ugyanúgy, ahogy az egykor függetlenné vált Amerikai Egyesült Államok köztársasági eszméje beindította a francia forradalmat, vagy ahogy a tunéziai diktátor elűzése beindította az arab tavaszt, úgy a szaúdi változások sem maradnak hatások nélkül. Ez úgy tűnik, talán tudatosodik is az iráni vezetésében, mert a rend helyreállításával egyidőben a parlament is összeült, és a Reuters szerint a biztonsági erőkkel együtt tárgyalják meg, hogyan reagáljanak a rendszert ért kihívásra.
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban. 
