A grúz-orosz viszály a jelek szerint újabb hidegháború peremére sodorta a Nyugatot és Oroszországot, s ebben mind Tbiliszi, mind Moszkva téves számítása szerepet játszott.
A grúz-orosz viszály a jelek szerint újabb hidegháború peremére sodorta a Nyugatot és Oroszországot, s ebben mind Tbiliszi, mind Moszkva téves számítása szerepet játszott.
Mihail Szaakasvili grúz elnök akkor tévedett hatalmasat, amikor úgy vélte, hogy a nyári olimpia megnyitójának csinnadrattája és az evégett Pekingben időző orosz "erős ember", Vlagyimir Putyin távolléte a hatalmi központtól lehetővé teszi számára Dél-Oszétia gyors visszaszerzését. Csakhogy az orosz erőket nem érte felkészületlenül az augusztus 8-a hajnalán indított grúz támadás. Ellenoffenzívájukkal nemcsak a szakadár déloszét térségből szorították ki Szaakasvili katonáit, de mintegy tucatnyi várost, illetve katonai támaszpontot is bombáztak színtiszta grúz lakosságú területeken (köztük Gorit, Sztálin szülővárosát). A gyors diadal helyett a grúz politikai és katonai vezetés megalázó vereséget szenvedett a hatalmas túlerőben lévő orosz erőktől.
A Kreml viszont az ellencsapás mértékét és főleg időzítését illetően számította el magát. A Nyugat már a Dél-Oszétiába történt fegyveres behatolás indokát ("orosz állampolgárok és békefenntartók megvédése") is nevetségesnek találta. Közismert ugyanis, hogy a Tbiliszivel kitört háborúskodás után, a 90-es évek elején az oszétek közül csak az nem kapott orosz útlevelet, aki nem igényelt. Az egyértelműen grúzok lakta területek bombázása és megszállása viszont kiverte a biztosítékot Rómától Washingtonig.
A forgatókönyv kísértetiesen emlékeztet 1968 augusztusára. Akkor a Brezsnyev vezette szovjet nomenklatúra csapatai a "szocializmus vívmányainak megvédése" ürügyével rohanták le (a kommunista csatlósok segédkezésével) Csehszlovákiát, szertefoszlatva a szocialista rendszer megreformálásához és jövőbeli életképességéhez fűzött utolsó reményeket. Ezúttal az "orosz állampolgárok biztonsága" képezte a hivatkozási alapot a Kreml számára. Csakhogy a lényeg mindkét esetben ugyanaz: az érdekszféra biztosítása, területszerzés - akár szuverén államok megtámadása árán is. Ennek láttán tette föl a kérdést a Time magazin: ,megállítható-e még egy újabb hidegháború?
Ebből a szempontból a lehető legrosszabb volt a Kreml időzítése. Az erőpolitika, mint adu kijátszása alkalmasint a kemény retorika irányába fogja elvinni a napokon belül kezdődő elnökválasztási kampányt az Egyesült Államokban. Ez pedig nem éppen a demokrata jelölt malmára hajthatja a vizet. Barack Obama eddig a vetélytársáénál békülékenyebb hangot ütött meg Moszkvával szemben. Az orosz kardcsörtetés viszont kifejezetten a háborús veterán nimbuszát (is) élvező John McCainnek kedvez.
A dél-oszétiai kaland alkalmasint azzal a - Moszkvában bizonyára nem bekalkulált - következménnyel járhat, hogy a "háborús kalandor" George W. Bush után nem a békülékenyebb és liberálisan nyitott Obama, hanem a vietnami veterán és egykori hadifogoly McCain költözhet be a Fehér Házba 2009 januárjában. Igaz, Obama kedden bekeményített, Oroszország elszigetelésére szólítva fel a nemzetközi közösséget. Ám bármelyikük győz is november 4-én, a Kreml alighanem egy új Ronald Reagannel találja magát szemben a januári hatalomátadást követő időszakban. A néhai elnökre pedig illene emlékezni Moszkvában: ő volt az, aki rendületlenül folytatott fegyverkezési versenyben felőrölte a szovjet impérium gazdasági tartalékait, a játszma feladására késztetve a gerontokratákat követő Mihail Gorbacsovot.
Kérdés egyelőre a másik jelentős nyugati tényező, az Európai Unió hozzáállása a Kreml új, kemény vonalához. Vajon sikerül-e ezúttal a 27 tagú szervezetnek egységes álláspontra helyezkednie? Az előjelek a szeptember elsejére összehívott rendkívüli csúcsértekezlet előtt nem túl biztatóak.
A tagállamok egy része - élükön a "tűzvonalhoz" legközelebb fekvő balti államokkal és Lengyelországgal - bekeményítést szorgalmaz Moszkvával szemben. (Nem véletlen, hogy a villámháború közepén éppen e négy ország államfői voltak azok, akik augusztus 12-én Tbiliszibe utazva személyes jelenlétükkel adtak kifejezést a grúz kormánnyal vállalt szolidaritásuknak.)
Mások - így a francia és a német kormány - egyelőre békülékenyebb húrokat pengetnek, noha az orosz offenzívát ők is bírálták, a szakadár Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének orosz elismerését pedig elfogadhatatlannak nevezték. Kérdés, hogy a jövő heti EU-csúcsig sikerül-e közös nevezőre jutniuk a Huszonheteknek.
Állam- és kormányfőik közül egyik sem olyan fiatal, hogy ne emlékezne a múlt század 80-as éveinek stratégiai kérdésére: az Európába telepített közepes hatótávolságú szovjet rakéták (SS-20) által kirobbantott vitára. Akkor a Nyugat (amely még szinte azonos volt a NATO-val) éles belső polémia után egyezségre tudott jutni arról, hogy "pótfegyverkezés" - azaz amerikai robotrepülőgépek telepítése - révén veszi föl a Moszkva által odadobott kesztyűt. A nóta vége az lett, hogy a Kreml meghátrált, és kivonta az SS-20 rakétákat Európából. Vajon megtanulták-e a negyedszázaddal ezelőtti leckét az EU nyugati államai?
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
A bruttó hazai termékek (GDP) éves szintű változásának összevetésében csak Ausztria került mögénk. Némi fényt jelenthet az alagút végén, hogy az előző negyedévhez viszonyított mutatókban a középmezőnyben állunk.
Államkapitalizmus az Egyesült Államokban? Donald Trump a politika után a gazdaság területén is egyre inkább kezd úgy viselkedni, mint egy egyszemélyi vezető. Nemrégiben lemondásra szólította fel az Intel vezérigazgatóját, „utasította” a Walmartot és a detroiti autógyárakat, hogy ne emeljenek árat, valamint a Coca Colának még azt is meg akarta szabni, hogy milyen cukrot használjanak. Persze az Egyesült Államok alkotmánya és törvényei határt szabnak Trumpnak. Ám viselkedése és elképzelései a kínai modellel vagy a francia dirigizmussal rokoníthatóak. Mennyi esély van rá, hogy a kapitalizmus egyik modellországa az állami kontrol irányába lép? Van ennek előképe az Egyesült Államokban?
Hiába utasítottunk magunk mögé júliusban a júniusban még előttünk végzett országok közül kettőt, így is a 23. helyen állunk a 27 EU-tagország között az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat által számolt harmonizált fogyasztóiár-indexek összevetésében.
Az adataikat cikkünk megjelenéséig közlő 40 európai állam éves inflációs rangsorában ugyanis viszonylag nagyobbat lépett előre Magyarország, miután a júniusihoz képest 0,3 százalékponttal lassuló pénzromlás mellett az eddig előttünk lévők közül többen is az előző havinál gyengébb adattal rukkoltak elő. Ennek ellenére az az első ránézésre furcsaság fordult elő, hogy az egyik leghatékonyabb antiinflációs ellenszerrel, a kamatemeléssel egyetlen kontinentális jegybank sem élt, sőt öten még szigorítottak is. Emellett egyéb érdekességek is kiderülnek a legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképből.
(1).jpg)
A grúz-orosz viszály a jelek szerint újabb hidegháború peremére sodorta a Nyugatot és Oroszországot, s ebben mind Tbiliszi, mind Moszkva téves számítása szerepet játszott. (1).jpg)
(1).jpg)
A közlönyben jelentek meg erről a határozatok. 
