Ismét napirendre került a hitelminősítések jelentősége, miután a Fitch Ratings megfosztotta az Egyesült Államokat a legmagasabb, AA+ adósbesorolásától augusztus elején, mondván, kockázatokat lát a világ legfejlettebb gazdaságának adósságkezelésében. Hasonló lépésre legutóbb 2011-ben a Standard & Poor's (S&P) részéről volt példa, a Moody's Investors Service stabilan a legfelsőbb polcon tartja az USA osztályzatát.
A Fehér Ház és a piaci elemzők is értetlenkedve állnak a lépés, különösen annak időzítése előtt. Az Egyesült Államokban sikerült rendezni az adósságplafon megemelése miatti szokásos vitát, miközben a kormány szerint épp egy hatalmas gazdaságélénkítő folyamat zajlik az országban, így teljesen időszerűtlen és alaptalan a Fitch döntése. A piaci reakciók is kiemelik, hogy a hitelminősítő akkor rontott a besoroláson, amikor már a korábbi aggályok elmúltak, miközben az esetleges leminősítés korábban, amikor még indok is lett volna rá, elmaradt.
A meglepő, az amerikai államot leminősítő döntést követően a Fitch most azt közölte, hogy az amerikai banki és kapcsolódó intézményrendszerben is egy sor leminősítésre kell készülni.
Várhatóan így járnak a legnagyobb amerikai hitelezők is, mint a JP Morgan Chase vagy a Bank of America. A Fitch indoklása szerint az általa követett 70 amerikai banki esetében azért merülhe fel a leminősítés lehetősége, mivel a piac egészének is követnie kell azt, ha a felettük álló legnagyobb szereplő – jelen esetben az amerikai állam - besorolása romlana.
Az első reakciók hasonlóak voltak mint az állam leminősítésekor. A CNBC-nek nyilatkozó szakértők szerint kétségtelenül vannak kihívások az amerikai bankrendszer előtt, legyen szó az ingatlanpiacról, vagy a magas vállalati adósságszintekről, ezek azonban már rég ismert és beárazott kockázati tényezők, így a hitelminősítő ismét jelentős késében van. Ráadásul a bankokat célzó leminősítések oka alapvetően leginkább az, hogy az államnál ne legyenek kedvezőbb besorolásban, mert mégis az állam a legjelentősebb kibocsátó. Így akikor is leminősítés várhat egy bankra, ha az üzleti teljesítménye ezt önmagában nem indokolná.
Kifürkészhetetlen húzások
Az elmúlt években nem először kérdőjelezik meg a hitelminősítők munkájának a szakmaiságát, ahogy azt sem, hogy szükség van-e rájuk, avagy pont ezekre a feddhetetlen múlttal aligha rendelkező vállatokra támaszkodjanak a döntéshozataluk során a befektetők.
A 2008-as gazdasági válság egyik elsődleges oka volt, hogy tudottan értéktelen eszközökre adtak ki a lehető legjobb minősítést a cégek. A subprime válság alapjaiban rázta meg a globális bankrendszert és a jelzáloghitelek piacát.
Az Európai Unió is kikelt a hitelminősítői gyakorlat ellen a 2011-es euroválság idején, ami több államot az eurozónában befektetésre nem ajánlott, úgynevezett bóvli kategóriába sorolt át, és az erősebb gazdaságokat, mint Franciaország vagy Ausztria is rosszabb szintre szállította. Az EU-ban úgy látták, ezzel a hitelminősítők egyértelműen elnyújtották és súlyosbították az eurozóna válságát, és nehezítették a helyzet kezelését.
Az osztályozások időzítése a legutóbbi esetekhez hasonlóan visszatérő szerep volt a vitákban. A hitelminősítői gyakorlat alapján egy váltás a besorolásban, különösen egy felminősítést, nagyjából két év kivárás előzi meg, mondván a hitelminősítő az egyes gazdasági folyamatok tartósságát kezeli kiemelt fontosságú tényezőként, ezt tükrözik a minősítések.
Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy a kedvező folyamatok idején a felminősítés elmaradt, vagy akkor jött, amikor különösebb ok nem volt, vagyis kétséges, hogy a befektetők mindettől épp mennyivel lettek okosabbak.
A hitelminősítőknek a magyar gazdasággal is feszült viszonyuk volt. Harmadikként a Fitch 2012 január elején követte a másik két céget, és bóvliba minősítette le a magyar államadósság besorolását. A kormány és több elemző is indokolatlannak és ha másért nem azért megkésettnek nevezete a húzást, mert a két nagy már mindezt meglépte, a Fitch leminősítés már csak a „legyünk túl rajta” kategóriába esett. Az elmúlt évek során is többször kifakadt a hazai gazdasági kormányzat akár a Moody's, akár az S&P sokszor ellenmondásos verdiktjei miatt.
Nem sokkal előtte a kormány is annyira tartott a leminősítésektől és a bóvli kategorizálástól, hogy abban az államcsőd veszélyét látták. Ezt az IMF-el való huzavonával és az euroválság rendeződésével sikerült elkerülni.
Görögország és az euro is megmenekült, de ismét felmerült, hogy csökkenteni kell a hitelminősítők befolyását. Ötlet szinten létrejött volna az EU saját hitelminősítője, ebből az elképzelésből nem lett semmi. A piacon működik több kisebb vállalat Európában és Ázsiában egyaránt, amelyeknek lehetne nagyobb súlyuk, de nem lett, és továbbra is a három nagy maradt a befektetők számára a meghatározó tényező.
Egyelőre marad minden a régiben
A hitelminősítők vitás szerepére egyelőre nincs széles körben elfogadott megoldás, pedig a problémák ismertek, a tapasztalatok pedig távolról sem jók.
A 2008-as válság is aláhúzta, hogy profitorientált vállalatokról van szó, amelyek adott esetben pénzzé teszik a besorolást. Eleve torz a berendezkedés, hogy a kibocsátók fizetnek a minősítőknek, amiért elvárják, hogy ha hosszabb távon is, de ennek megfelelően kedvező döntéseket hozzon.
Egyben ez a vita pont akkor látszik kiéleződni, amikor kirajzolódóban van egy újabb válságos időszak, amikor az eladósodottság, a likviditási problémák, a forrásbevonási költségek és nehézségek lehetnek a legfontosabb szempontok az újonnan bejövő környezetvédelmi és ESG megkötésekkel súlyosbítva.
A befektetőknek kellenek az értékelések és a tájékozódási pontok, ehhez egyelőre a nagy hármas marad a meghatározó.
2035-ig megejtenék a leválást. 
