4p
Az USA-ban nem csak politikusok, hanem széles társadalmi rétegek is szervezkednek Donald Trump ellen, például sportolók, nőszervezetek, jogvédők, vagy csak Facebook-csoportok. Az elnök népszerűsége kicsit visszajött az augusztusi gödörből, de változatlanul nagyon alacsony. Nem sokkal nagyobb az esélye annak, hogy kitölti idejét, mint hogy nem.
Fotó: EPA/Tannen Maury

A napokban az amerikai profi futball mérkőzésein számos sportoló ahelyett, hogy a kezét a szívére helyezte volna, ahogy a himnusz hallgatásakor szokás, letérdelt vagy összefont karokkal állt, tiltakozásul. Olyan is volt, aki a kispadon ülve maradt. Nem egy, nem kettő tiltakozott így legutóbb, hanem vagy 200, sőt egyes csapatok csak a himnusz után jöttek ki az öltözőből – írta például a német Bild.de.

Edzők és más sportfunkcionáriusok is részt vettek az akciókban, és vonakodnak a tiltakozó sportolókat megbüntetni. Olyan is volt, aki lemondta látogatását a Fehér Házba. A tiltakozások ugyanis Donald Trump rasszista kijelentéseinek és társadalmi igazságtalanságoknak, a rendőri erőszaknak szólnak, és az alapvető amerikai szabadságjogokért szállnak síkra.

Megosztó személyiség

A társadalom megosztása ellen is felszólalnak. „Ahányszor ez az ember kinyitja a száját, megosztja ezt az országot, és nem összefogja” – mondta a New Orleans Saints edzője, Sean Payton.

Trump nemrég trágár szavakkal illette a tiltakozó sportolókat, és az elbocsátásukat szorgalmazta. A tiltakozások kezdenek átterjedni más sportágakra, mint a kosárlabda, az egykori NBA-szupersztár Michael Jordan is melléjük állt.

Elért a Szenátusig

A német Frankfurter Rundschau szerint valami megváltozott az USA-ban, a Donald Trump megválasztását követő fásultságból, bénultságból mintha sokan felébrednének, a civil társadalom erőre kapna. Eddig főleg a média jelentős része tiltakozott Donald Trump ellen, illetve a bíróságok, amelyek korábban megtorpedózták a muszlimok beutazási tilalmát.

Nemrég az egészségügyi reformot republikánus szenátorok, Trump párttársai torpedózták meg. Ám valószínűleg azért, mert számos beteg, mozgássérült, rokkant olyan vehemensen tiltakozott ellene, ami a Szenátus folyosóiig is elért – írja a lap. A migránsellenes intézkedéseket a gazdasági elit szereplői, csúcsvállalati menedzserek is fúrták, és a migránsokat védő jogsegély-szervezetekhez óriási összegű adományok folynak be.

Összefognak a nők

Óriási szervezkedés folyik Trump ellen internetes platformokon. A demokraták a választási vereség után még keresik önmagukat és karizmatikus vezetőjüket. A rendszeresen demonstráló nőszervezetek október végén egy nagy találkozót tartanak majd, 5000 résztvevővel, hogy a női felvonulásokat koordinálják.

Az interneten számos Trump-ellenes szervezetet találunk, mint az „Indivisible” („megoszthatatlan”), a TRM (Trump Resistance Movement), a Stop Trump Facebook-csoport. Az Antifa nevű antifasiszta szervezet Trump megválasztása óta jelentős részben ellene küzd. Az Anti-Trump Army nevű Facebook-oldalt 1,4 millió ember kedveli, a TRM-et 265 ezer.

Szörnyen népszerűtlen elnök

Donald Trump népszerűségi mutatói pocsékak. A brit Telegraph szerint januárban még a lakosság 45,4 százaléka volt mellette és 45,5 százaléka ellene. A mélypont körül, augusztusban 36,6 százaléknyi támogatója maradt csak, 57,6 százalék nem fogadta el. Azóta valamelyest javult az arány, 38,9 kontra 55,3 százalékra.

Ezzel együtt is Trump valószínűleg rekordot döntött abban, hogy januári beiktatása után már nyolc nappal többen utálták, mint kedvelték. (Gallup, január 28, 51 százalék utasította el.) Más amerikai elnököknek ezt jellemzően több száz napjukba került elérni – írják.

Lehet, hogy nem tölti ki

Fogadóirodáknál 11/10-es odds-al (47,6 százalék) lehet arra fogadni, hogy Trumpot leváltják vagy lemond elnökségének 2020-as vége előtt, és 8/11 az odds (57,9 százalék), hogy kitölti idejét. Vagyis nem sokkal kisebb esélyt ad a „piac” annak, hogy idő előtt távozik, mint annak, hogy végig elnök marad – legalábbis a Ladbrokes fogadóirodára hivatkozó Telegraph adatai alapján.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG