Az oroszok többször bejelentették, hogy nagy valószínűséggel megölték Bagdadit, volt, aki ezt alátámasztotta, volt, aki kételkedett. Biztos senki nem lehet a dolgában, amíg kétséget kizáróan nem lehet azonosítani az élőt vagy holtat. Bin Ladent a kamera mutatta, majd jött a DNS vizsgálat, Szaddamot egy lyukból húzták elő, Kadhafit népe tépte szét, mint ahogy Mussolinit is.

Számít egyáltalán?

Most a kurdok azt mondják, Bagdadi él és virul, pontosabban 99 százalék esélyt adnak ennek, és mindjárt tartózkodási helyét is meghatározzák: Rakkától délre, Szíriában. Ez helyszín mostanában nem a legbiztonságosabb: a várossal szemközt az Eufrátesz déli partját a kurd erők foglalták el, ennél délebbre pedig a szír kormányerők haladnak épp nagy sebességgel a visszahódításban, orosz segítséggel. A hely tehát nem épp alkalmas a rejtőzködésre.

A kérdés igazából az, mennyire van jelentősége Bagdadi életének vagy halálának, illetve az ezzel kapcsolat hírek bejelentése kinek miért állhat érdekében. Az nem vitás, hogy általában, ha a vezér halálhírét keltik, az rontja a morált, esetleg össze is omlik tőle a haderő vagy az adott állam. Szaddam és Kadhafi egyet jelentett rendszerével, de a leghíresebb példa talán Hitler, ő maga volt a Birodalom, a náci rendszert mindenki vele azonosította, nélküle semmit nem ért volna az egész.

Amiben eltérnek

Az Iszlám Állam esetében most jól látszik, hogy sem a vezér élete vagy halála, sem legnagyobb városuk, Moszul elvesztése nem törte meg a morált a még meglévő területeken. Talán azért is, mert az említett rendszerek viszonylag ateisták voltak, pontosabban az isten maga a vezér volt, az Iszlám Állam viszont abszolút vallási szervezet, Allahért harcolnak és halnak meg benne. Talán ezzel is magyarázható, hogy az utolsó négyzetméterig harcolni fognak területeikért, akkor is, ha tudják, úgysincs esély.

Okot keresett

Hitler is az utolsó pillanatig vezette háborúját, de mindig talált olyan okot, ami reményt adott neki, és egy nagyon kis valószínűsége volt, hogy legalább késleltetheti bukását. Ilyen volt a sugárhajtású repülők és a rakéták üzembeállítása, de reményeit az is táplálta, hogy az ellenoldalon két halálos ellenség fogott össze vele szemben, és hátha az egyik, a nyugati fél mégis kiegyezik vele a másikkal szemben. Erről azonban szó sem volt, ő volt a nagyobb ellenség: rendszerét megdöntötték, majd az ismét egymás ellen forduló felek felosztották Németországot, és mindenki a saját rendszerét hozta létre a maga zónájában.

Hitler még az utolsó napokban is reménykedett: az amerikai elnök halálától várta az ellenség megroppanását. Amikor ez sem következett be, azt várta, hogy amikor találkozik két oldal azElbánál, egymásnak esnek. Erre az utolsó pillanatig várt, elhíresült mondása: akkor szóljanak, ha egy orosz tank áll az ajtóm előtt. És valóban megvárta, míg két háztömbnyire megközelítették az orosz tankok, és csak akkor adta fel.

A biztos bukás sem szegi kedvük

Az Iszlám Állam valószínűleg nem gondolja át ilyen racionálisan a lehetséges szituációkat, amely megmenthetnék az alakulatot. Ellenségei egymással is ellenségek, sőt egymás ellen is harcolnak, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy őt végül is leküzdjék. Ráadásul, ha nem lesz már területük, gerillaharcot fognak folytatni, ahogy ezt most a kurdok is állítják. A következő vezetőjük pedig valószínűleg Szaddam egykori ügynökei közül fog kikerülni, teszik hozzá. A kérdés már csak az, mire alapozzák  a kurdok a mostani bejelentést, és mi a céljuk vele.