Alapjaiban rázza meg Európát a mai olasz választás
Az ország nemzetközi hitelessége hosszú távú kihívás Olaszország számára, tekintettel a politikai instabilitás történetére. Bár az eredmény lefutottnak tűnik, az olasz választók hozzávetőleg 40 százaléka még nem döntötte el, hogy melyik pártra szavaz. Avagy szavazzon-e egyáltalán a csillagászati szintű energiaszámlák felett érzett apátia közepette. Káncz Csaba jegyzete.
Ma, az olasz általános választások napján Itália és az EU sorsa átfedi egymást. Egyelőre a felmérések Giorgia Meloni, a nacionalista Olasz Testvérek (FdI) vezetője, a neofasiszta Olasz Szociális Mozgalom örökösének valószínű győzelmét jelzik előre.
Ilyen gyökerek ellenére a szavazatok 25 százalékával az FdI vezeti a közvélemény-kutatásokat, így Meloni lehet az ország első női miniszterelnöke.
Tömegével nyert meg szavazókat Giorgia Meloni az elmúlt években. Fotó: EPA/FABIO CIMAGLIA
Bár az eredmény lefutottnak tűnik, az olasz választók hozzávetőleg 40 százaléka még nem döntötte el, hogy melyik pártra szavaz. Avagy szavazzon-e egyáltalán a csillagászati szintű energiaszámlák felett érzett apátia közepette.
Olaszország populista laboratóriuma
Salvini Legája és Silvio Berlusconi Forza Italia pártja a jobboldali koalíció másik jelentős tagja.
Európa számára ez egy újabb jele lehet a keményvonalas jobboldali konzervativizmus terjedésének, a Francia Nemzeti Front az elmúlt néhány évben elért választási eredményei és a Svéd Demokraták elmúlt napokban elért sikere után.
Olaszország politikai helyzete átalakult a Berlusconi-kormány 2011-es összeomlása óta. Ez idő alatt az ország a bal- és jobboldali populizmus új formáinak laboratóriumává vált, amelyek később Európa-szerte és azon túl is követőkre találtak, beleértve az Egyesült Államokat, és a Brexit neo-szuverenista tévútján bolyongó Egyesült Királyságot.
A tél közeleg
Bármelyik összetételű kormányt is jut hatalomra, belső problémák sorával kell megküzdenie: a megélhetési költségek válságával, a megugrott inflációval és a kiugró energiaárakkal.
A legfontosabb, hogy az új kormánynak felügyelnie kell a Draghi által megtárgyalt uniós helyreállításai terv folyamatos végrehajtását - ez 191,5 milliárd euró kölcsönt és támogatást tesz ki, amely a legnagyobb allokáció az EU-tagjai közül.
Ebben az összefüggésben az ország nemzetközi hitelessége hosszú távú kihívás Olaszország számára, tekintettel a politikai instabilitás történetére. Elképesztő statisztika, hogy az elmúlt 76 évben Olaszországnak 67 különböző kormánya volt, ezek közül csak hat működött 2 évnél tovább.
Az európai partnerek
Meloni politikai nyelvezete az ellenzéki évek során gyakran vehemens és esetenként mérsékelt volt – éppen az adott közönségtől függően. Megválasztása esetén azzal a kihívással kell szembenéznie, hogy közvetítsen választókerületének nacionalista hajlamai és az ország számára éppen az EU által biztosított gazdasági mentőöv között.
Bár egyetlen más vezető sem közelíti meg Draghi rangját, a jobboldali koalíció kampánya nem segített megnyugtatni a partnereket. A zavaros – illetve egymásnak ellentmondó – gazdasági platformok, valamint a drága adócsökkentések és nyugdíjemelések ismétlődő ígéretei megdöbbentették a piacokat és az európai szövetségeseket is, különös tekintettel Olaszország államadósságának 150 százalékot meghaladó GDP-arányos szintjére.
Az elmúlt hónapokban Meloni jó időzítéssel határolódott el az európai jobboldali populisták korábbi, végül sikertelennek bizonyult pozícióitól.
Amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, Meloni gyorsan állást foglalt, és csaknem olyan államférfiúi hangon beszélt, mint Mario Draghi: Putyin ellen, a NATO mellett, az Egyesült Államokkal való szolidaritásért.
Amikor pedig a francia elnökválasztásról kérdezték, minden további nélkül azt mondta, hogy politikailag nem érzi magát közel Marine Le Penhez.
Egy közelmúltbeli kampánygyűlésen azonban arra is figyelmeztetett, hogy „ha nyerek, Európa számára vége a mókának".
Az orosz kérdés
A színfalak mögött egy Meloni vezette kormány várhatan kevésbé lesz agresszív Oroszországgal szemben, mint nyilvánosan.
Valóban, míg Meloni óvatosan hangsúlyozta Ukrajna támogatását - ideértve az Oroszországgal szembeni katonai támogatást és a szankciókat is -, két koalíciós partnerének politikája nehezebben kiismerhető.
Ez különösen igaz, amikor a Salvini's Legájáról van szó, amelyet 2019 óta többször is azzal vádoltak, hogy finanszírozást és politikai támogatást kapott Oroszországtól. Például a Lega párt vezetése és a római orosz nagykövetség közötti kapcsolatok, vagy a Lega és a Putyin Egységes Oroszország pártja közötti - még mindig aktív - politikai megállapodás csak tovább szította ezeket az aggodalmakat.
Salvini ezért a héten leszögezte, hogy meggondolta magát az orosz elnökkel kapcsolatban és nem látja esélyét annak, hogy új gázszerződés jöjjön létre Oroszország és Olaszország között akkor sem, ha ők kerülnek hatalomra.
De nem lenne igazi olasz káosz, ha Berlusconi sem szólalt volna meg a témában. Barátja védelmében kijelentette, hogy "Putyin csak a Zelenszkij-kormányt akarta leváltani egy tisztességes emberekből álló kormánnyal".
A Földközi-tenger kihívása
A földközi-tengeri térséggel kapcsolatban a jobboldali kormányt érintő fő kérdés az illegális bevándorlás, amely a közeljövőben várhatóan növekedni fog az élelmiszer- és éghajlatváltozási válság miatt. Ehhez jönnek még a líbiai fegyveres belvillongások, amelyek két, egymásnak ellentmondó kormány között dúlnak. A konfliktus még inkább destabilizálóvá vált az ENSZ fegyverembargójának kudarca és a 2021-es választások elhalasztása miatt.
Meloni előreláthatóan támogatja a líbiai partoknál folyó tengeri blokádot, míg Salvini valószínűleg újra aktivizálja bevándorlási politikáját - amelyet 2018-2019-ben belügyminiszterként gyakorolt -, beleértve a mentőhajók kriminalizálását, megtagadva tőlük a belépést olasz területre.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
