4p
Új fordulatot vett az a kémtörténet, amelynek keretében Peking 2010 és 2012 között legalább 12 CIA-informátort kivégzett. Most letartóztattak egy feltételezett kettős ügynököt New Yorkban, de nem vádolják kémkedéssel. Egyelőre csupán az biztos, hogy a CIA modern kori történelmének egyik legnagyobb blamázsát láthatjuk, de azt még mindig nem tudjuk biztosan, hogy hogyan sikerült felszámolnia Pekingnek a teljes informátori hálózatot.

Tavaly tavasszal már óriási botrányt okozott Amerikában a New York Times cikke, amelyben beszámolt arról, hogy a kínai kormány "módszeresen felszámolta" a CIA tevékenységét Kínában 2010 és 2012 között, az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb biztonsági résének köszönhetően. Emiatt a CIA mintegy 20 informátorát vették Pekingben őrizetbe, közülük legalább 12-t kivégeztek. A CIA-források kínaiak általi felszámolása 2010-ben vette kezdetét, amikor az amerikai hírszerzés a kínai kormánnyal kapcsolatos nagyon jó minőségű értesülésekhez kezdett hozzáférni az államigazgatáson belülről származó informátoroktól, a többi között olyan emberektől, akik elégedetlenek voltak a pekingi vezetés korruptsága miatt.

Lee kezén csattan a bilincs

Mikor egyre több forrást gyilkoltak meg Kínában, az amerikai kémelhárítás (FBI) és a CIA karöltve vizsgálatot indított a biztonsági rés feltárására, górcső alá véve a pekingi műveleteket és az Egyesült Államok ottani nagykövetségének minden egyes munkatársát. A vizsgálat végül egy volt CIA-ügynökre összpontosult, aki a Kínával foglalkozó ügyosztályon dolgozott, azonban nem volt elegendő bizonyíték a letartóztatásához, írta a lap, amely szerint más nyomozók abból indultak ki, hogy a kínai hírszerzés feltörhette a CIA rejtett kommunikációs rendszerét. Megint más nyomozók úgy vélekedtek, hogy a biztonsági rés a kémek gondatlanságára vezethető vissza, így például folyton ugyanazt az útvonalat és találkahelyeket használták vagy olyan éttermekben jöttek össze, ahol lehallgatta őket a kínai elhárítás.

Mindenesetre a rendkívül kényes történet új fordulatot vett, amikor az FBI múlt szombaton őrizetbe vette a New York-i John F. Kennedy reptéren az 53 éves volt CIA tisztet, Jerry Chun Shing Leet. Akárcsak tavaly, most is a New York Times robbantotta a hírt a feltételezett kettős-ügynök letartóztatásáról, aki még az FBI-ügynök letartóztatást alátámasztó nyilatkozatát is publikálta. Ebből világossá válik, hogy az amerikai biztonsági szervek azt gyanítják, Lee kulcsszerepet játszott a CIA kínai informátorainak feldobásában.

Ebből a dokumentumból derül ki az is, hogy Lee 2007-ben hagyta el a CIA kötelékét és Hong Kongban telepedett le, ahol egy aukciós háznak dolgozott. Az amerikai titkosszolgálatnál frusztráltnak érezte magát, mert nem haladt előre a karrierje. Ez pedig az álmoskönyv szerint egy klasszikus előfeltétel ahhoz, hogy egy ellenséges szolgálat beszervezze.

Káncz Csaba

Egyelőre csak a blamázs biztos

Lee 2012-ben meglátogatta Virginiában élő családját, de megállt egy időre Hawaii-n, ahol a szállodában az FBI átkutatta a bőröndjét. Itt egy határidőnaplóban elrejtve találtak egy kézzel írott jegyzetet a fedett CIA-ügynökök találkozóiról a kínai informátoraikkal, mégpedig az ügynökök valódi neveivel és telefonszámaival. Amikor 2013-ban az FBI kihallgatta Lee-t, nem árulták el neki, hogy mit találtak a bőröndjében, és azt a kérdést sem tették fel neki, hogy dolgozik-e Pekingnek.

Nem vették akkor őrizetbe, de továbbra is figyelték Hong Kongban, bízva abban, hogy összeáll a teljes kép a kínai hálózat szétzúzásáról. 5 évvel később tehát most tartóztatták le titkos információ birtoklásáért –amiért már korábban lefoghatták volna –, de továbbra sem vádolják kémkedésért Kína javára. Most egyelőre csupán az biztos, hogy a CIA modern kori történelmének egyik legnagyobb blamázsát láthatjuk, de azt még mindig nem tudjuk biztosan, hogy milyen módszerrel sikerült Pekingnek felszámolnia a teljes amerikai informátori hálózatot.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
Makro / Külgazdaság Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:44
Heves vita alakult ki az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli találkozóján az autózásra és az épületek fűtésére kiterjedő kibocsátáskereskedelmi rendszer miatt. Magyarország több más tagállammal együtt legalább két évvel elhalasztaná az új szabályozás bevezetését, ezt azonban az országok többsége elutasította.
Makro / Külgazdaság Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:31
Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó, míg 519 900 forint a nettó átlagkereset Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó bérek 8,4, a nettó keresetek pedig 10 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az inflációt is figyelembe véve a reálkeresetek 8,6 százalékkal nőttek.
Makro / Külgazdaság Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 07:41
Akár 2032-ben csatlakozhat Magyarország az euróövezethez az Eurasia Group londoni elemzői szerint. A közös valuta bevezetéséig azonban jelentős költségvetési kihívásokkal kell szembenéznie az országnak: az idei hiány megközelítheti a GDP 8 százalékát, miközben az államadósság is tovább emelkedhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG