Nem lehet lerázni
Eddig sehogy sem sikerült a sokat szenvedett Venezuela népének lerázni az országot teljesen elpusztító Nicolas Maduro elnök uralmát, bármivel próbálkoztak. Amióta az ellenzék népszerű és karizmatikus vezetője, Juan Guaido önhatalmúlag elnöknek minősítette magát (máshol ezt úgy mondják, árnyékkormányt alakított), megnőtt a remény, hogy ténylegesen is át tudja venni a hatalmat.
Madurót azonban nem olyan fából faragták, aki könnyen kiengedné kezéből a gyeplőt. Amíg elég politikus és katona van, aki hű hozzá, addig hatalma megingathatatlan. Ugyanakkor azonban eddig nem merte lecsukni az ellenzéki vezért, ami arra utal, hogy valamennyire mégis tart egy esetleges nemzetközi, különösen amerikai beavatkozástól.
Utazási tilalom
Korábban a legfelsőbb bíróság megtiltotta Guaidónak, hogy elhagyja az országot, de ő ennek ellenére titokban, Kolumbiába átszökve megpróbálta elősegíteni, hogy onnan bejuthassanak Venezuelába az oda szánt segélyszállítmányok, melyeket Maduro emberei nem akartak beengedni az éhező országba.
Kolumbiából Guaido hosszú körútra indult, ellátogatott Argentínába, Brazíliába, Ecuadorba és Paraguayba, hogy támogatást szerezzem mozgalmának, elismerjék őt tényleges vezetőnek, ahogy ezt sok európai ország is tette, és támogassák a hatalomátvételt, hogy aztán megszervezhesse a szabad választásokat. Vasárnap Ecuadorból repülővel távozott, valószínűleg Panamába ment, aztán egyszer csak váratlanul hazarepült, kockáztatva, hogy felelősségre vonják az utazási tilalom megszegése miatt.
Kadhafi és Szaddam intő példája
Ilyen esetben egy hasonló diktatúrában egy percet sem haboznak, letartóztatják a rebellist. Az, hogy Maduro nem tette ezt meg rögtön, arra utal, hogy fél mindazoktól az országoktól, akik ellenfelét elismerték legitim vezetőnek, és közülük különösen azoktól, akik képesek lehetnek katonai akcióval megdönteni uralmát. Nyilván szeme előtt lebeg az afganisztáni tálib rendszer, az iraki Szaddam Husszein és a líbiai Moamer Kadhafi sorsa, akiket végül külföldi erők távolítottak el a hatalomból.
Azóta ugyan csökkent a népszerűsége az ilyen beavatkozásnak, miután nem sikerült stabil békét teremteni az említett országokban, Venezuela azonban egész más eset, ott vélhetően gyorsan helyreállna a rend a diktátor menesztése után. Maduro mindenesetre megpróbált nem tudomást venni Guaido hazaérkezéséról, ehelyett Twitteren biztatta népét, hogy vegyenek részt a fesztiválokon, karneválokon, mivel ezek szezonja van.
Twitter-diplomácia
Ami a twitterezést illeti, John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó is elküldte a maga üzenetét, amelyben kilátásba helyezte, hogy Guaido letartóztatása komoly reakciókat válthat ki az Egyesült Államok és általában a nemzetközi közösség részéről. Érdekes dolog a Twitter-diplomácia: így nem csak egymásnak üzennek a felek, hanem mindjárt a teljes emberiségnek is, nyíltan zajlanak a küzdelmek, fenyegetések.
Guaido mindenesetre azt nyilatkozta, hogy hosszú és nehéz küzdelem lesz, mire sikerül a kormányváltás, noha eleinte bízott benne, hogy vezetésével a nép gyorsan eltávolítja gyűlölt diktátorát.
A Tisza-hatás. 
