A világháború már öt éve zajlott, rettenetesen szerette volna már mindenki befejezni. Európában ez már sikerült is, de Japán még tartotta magát, szigetország lévén. Elfoglalása ugyanolyan nehéz, vagy még nehezebb feladat lett volna, mint Hitlernek Anglia lerohanása, amire végül nem is vállalkozott.
A szovjet tényező
Augusztus elejéig többé-kevésbé elfoglaltak minden japánon kívüli, Japán által megszállt területet, de azért lett volna még mit visszaszerezni, pl. Mandzsúriát. Erre viszont már gyülekezett a szovjet hadsereg, akik pont Amerika korábbi kérlelésére jelentek meg ott. Ők vették rá Sztálint, hogy segítsen nekik, mert egyedül nagyon nehezen győzik le teljesen Japánt. Ebből persze óhatatlanul az is adódhatott, hogy a Szovjetunió is részt akar majd venni a háború utáni megszállásban, de akkor ennél Amerikának kisebb gondja is nagyobb volt.
Aztán ahogy közeledett a szovjet beavatkozás napja, egyre inkább látszott, hogy Mandzsúriát hamar elfoglalhatják, és utána más dolguk nem lévén, akár magát Japánt is célba vehetik. Az amerikaiak ott álltak fáradtan, hisz minden egyes apró szigetért irtózatos harcot kellett vívni a Csendes-óceánon, lassú volt a haladás. Ehhez képest a fő japán szigetek megtámadása és elfoglalása rémisztőnek tűnt, így ezért már önmagában is nem hogy egy atombombát, de bármit bevetettek volna, hogy ezt elkerülhessék.
Ráadásul a túlsó oldalon gyülekező szovjet hadsereg 3 hónap alatt már kipihente magát, emellett igen nagyszámú volt, ráadásul Sztálin sokkal kevésbé nyugtalankodott, hogy nagy veszteségekkel járnak a hadműveletek. Így különösebb aggodalmak nélkül nekiláthatott volna egyik vagy másik japán szigetnek, még ha hullanak is közben katonái. A legészakibb nagy szigetet, Hokkaidót valószínűleg hamar el is foglalta volna.
Nem vágytak még egy Koreára, Németországra
Így aztán ezen az amerikaiak is elgondolkoztak. Nyilvánvaló volt, hogy ha együtt foglalják el és szállják meg Japánt, akkor utána ugyanúgy zónákra kell osztani, mint Németországot, vagyis Japán egy része óhatatlanul szovjet övezet lesz. Németország és Korea mellett lett volna még egy állam, ahol a két világrendszer farkasszemet néz egymással a hidegháborúban.
Ha nem lett volna semmilyen eszközük, ezt az árat még el is fogadták volna, hogy ne csak az ő katonáik százezrei vesszenek oda, hanem a fele munkát vállalják át az oroszok. Igen ám, de a nagy iramban kikísérletezett atombomba működőképes lett. Ezzel nem csak az amerikai katonák megkímélése, hanem mindjárt a Szovjetunió Japán megszállásából való kirekesztése is lehetővé vált. Ez igen súlyos érv, és a kettő együtt nyilvánvalóan az atomfegyverek bevetése mellett szólt, nem is volt min gondolkozni. Aki azt állítja, hogy a Japán már úgyis nemsoká megadta volna magát, annak azt lehet válaszolni: lehet, de az oroszoknak.
Tarolt a szovjet hadsereg
Utána az események menete is ezt igazolta, sőt, máig viták folynak arról, hogy a japán megadáshoz elég volt-e a két atombomba, vagy az oroszoktól rettentek meg, és elég bölcsen úgy döntöttek, inkább az amerikai megszállás mellet maradnak. Augusztus 9-én ugyanis, mikor a második bomba Nagaszakira hullott, a Szovjetunió megtámadta a japánokat Mandzsúriában, és három nap alatt rommá verte őket. A japán sereg elpusztult, a Szovjetunió ott állt a parton, ahonnan aztán lelkesen nekiláthattak volna Hokkaidó lerohanásának.
A japán vezetés az első bomba után még nem döntött a megadás mellett, sőt még a második után sem rögtön. A mandzsúriai veszteséget látva viszont rögtön hívták az amerikaiakat, hogy megadnák magukat. Még az sem kizárt, hogy az oroszok nélkül még hónapokig folytatták volna az ellenállást, egészen addig, amíg az amerikaiak össze nem szerelik az újabb atombombákat és addig dobják őket, míg csak összeroppan az ellenség. Belegondolni is rossz ebbe a változatba.
Szerinte az európai védelem megerősítésének stratégiája nem jelentheti az Ukrajnának szánt fegyverszállítások és pénzügyi támogatások bújtatott növelését. 
