3p
A Wikileaks alapítója a londoni ecuadori nagykövetségen lakik, és interjút is ott adott a Foxnak.
Az Ecuador londoni nagykövetségén tartózkodó Julian Assange, a WikiLeaks oknyomozó internetes portál alapítója videokapcsolaton keresztül beszél a sajtó képviselőinek a honlap alapításának 10. évfordulója alkalmából Berlinben 2016. október 4-én. (Kép forrása: MTI/AP/Markus Schreiber)

Bár nem sok konkrétumot mondott, azt cáfolta, hogy a demokraták kiszivárogtatott levelei orosz forrásokból származnának. Mint mondta, akár egy tizenéves is behatolhatott John Podesta, Hillary Clinton kampányfőnöke elektronikus levelezésébe, ahonnan lényeges adatokat loptak el.

A Wikileaks az elnökválasztási kampány idején több mint ötvenezer elektronikus levelet hozott nyilvánosságra, amelyekből fény derült a többi között a Clinton Alapítvány kétes ügyleteire, a Clinton-kampánnyal szorosan együttműködő vezető újságírók személyére és Clintont segítő praktikáikra. Arra is, hogy a Demokrata Országos Bizottság vezető személyisége hogyan továbbította Hillary Clintonnak a televíziós viták kérdéseit, vagy a Clinton-csapat milyen lenézően beszélt a katolikus választókról.

A nyilvánosságra hozott dokumentumok vitathatatlanul sokat ártottak Hillary Clinton kampányának. Maga Hillary Clinton és Obama elnök az oroszokat kárhoztatta, mondván, hogy egyenesen a Kreml avatkozott be így a választási folyamatba, mert a republikánus jelöltet, Donald Trumpot akarta hatalomra segíteni.

Nem az oroszok, de akkor kik?

Assange a Fox-interjúban többször is cáfolta, hogy Oroszország állt volna a Demokrata Országos Bizottság és John Podesta kampányfőnök e-mailjeinek meghackelése hátterében. Mint mondta, a Wikileaks sem az orosz kormánnyal, sem egyetlen állampárttal nem működött együtt, arról azonban nem beszélt, hogy miként jutottak hozzá a nyilvánosságra hozott dokumentumokhoz. Hangsúlyozta, hogy szerinte az Obama-adminisztráció a vádak hangoztatásával megpróbálja aláásni a megválasztott elnök, Donald Trump legitimitását.

Assange bírálta a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a belbiztonsági minisztérium által december 29-én nyilvánosságra hozott közös elemzést, amelyben az oroszokat teszik felelőssé a kíbertámadásokért. Obama elnök az elemzésre hivatkozva utasított ki az Egyesült Államokból 35 orosz diplomatát. Erről itt írtunk bővebben. >>>

Julian Assange kijelentéseit azért annyiban illik fenntartásokkal kezelni, hogy konkrétumokat nem mondott, emellett pedig jelenleg is a svéd hatóságokkal birkózik, akik elől jelenleg a londoni ecuadori nagykövetségen bujkál.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG