1p
Kedvezőnek értékelték a fogyasztói árak májusi alakulását a szakértők, a következő hónapokban azonban még emelkedő árindexet várnak, elsősorban az adóintézkedések miatt. Az év közepén például a telefonadó dobhatja meg az inflációt; a 3 százalékos cél még jó darabikg nem teljesül, így az MNB csak egy komoly forinterősödés után gondolkodhat kamatvágáson.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint lassult az éves infláció májusban az áprilisi 5,7 százalékról 5,3 százalékra, áprilishoz viszonyítva a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek. Az elemzők 5,6 százalékos éves árváltozást jósoltak májusra. Részletes adatok >>

Kellemetlen meglepetést okozott a szesz és a dohány

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, elsősorban az üzemanyagárak májusi csökkenése miatt volt várható az előző havinál alacsonyabb infláció. Hozzátette, hogy a KSH adatai szerint a vártnál kedvezőbb lett a tartós fogyasztási cikkek árának 0,3 százalékos csökkenése is, ugyanakkor negatív meglepetést jelentett a szeszesitalok és dohányáruk árának folytatódó emelkedése.

A Raiffeisen Bank elemzője az év hátralévő részében stabilan magas, 5,5 százalékos, vagy annál magasabb fogyasztói árindexekre számít. Előrejelzése szerint az éves átlagos infláció 2012-ben 5,5-5,6 százalék, jövőre pedig 4,5 százalék körül lehet.

Török Zoltán megjegyezte azt is: a hamarosan publikálandó új inflációs jelentésében a Magyar Nemzeti Banknak optimista várakozást kell megfogalmaznia ahhoz, hogy azt mondhassa, nem kell kamatot emelni.

A telefonadó és a tranzakciós adó is bekavarhat

Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője szintén az üzemanyagárak csökkenését emelte ki, mivel főként ennek tudható be, hogy a májusi inflációs adat alacsonyabb lett a konszenzusnál. Hozzátette, hogy a többi összetevő áralakulása is kedvező volt, még az élelmiszerek árának növekedése is viszonylag alacsony maradt, de ezek a tételek megfeleltek a várakozásnak.

A CIB Bank elemzője szintén arra számít, hogy a nyári, ősz eleji hónapokban a májusinál magasabb lesz az infláció, 6 százalék körüli értékek is lesznek, majd az év végére 5 százalék közelébe csökken a mutató. Az év közepi emelkedést egyrészt technikai okok, másrészt a telefonadó bevezetése indokolja - tette hozzá.

Jobbágy Sándor 2012-ben 5,6 százalék körüli éves inflációval számol, és várakozása szerint jövőre is a három százalékos inflációs cél fölött, 3,3 százalék körül lehet az átlagos érték. Megjegyezte, hogy a jövő évi várakozásban bizonytalanságot jelent a tranzakciós adó, amelynek egyelőre még nem ismert a végleges változata.

Adóemelés nélkül 3,1 százalék lett volna az infláció

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint a viszonylag magas inflációt nagymértékben az adóváltozások okozzák, ezeket kiszűrve a drágulás csak 3,1 százalék lett volna. A szakértő arra számít, hogy a következő hónapokban 5,3-5,4 százalék körül alakulhat az infláció, amit az olajárak csökkenése kissé alacsonyabb pályán tarthat a korábbi várakozásoknál.

A közelmúltban bejelentett új adók növelik az inflációt, ezt azonban nagyrészt ellensúlyozhatja a továbbra is igen gyenge belső kereslet - közölte az elemző.

Várakozásai szerint szeptemberre 5,5 százalék fölé emelkedhet az infláció, de elképzelhető, hogy a korábban várt 6 százalékot nem éri majd el. Bázishatások miatt a drágulás decemberre 5 százalék közelébe mérséklődhet.

Suppan Gergely erre az évre átlagosan 5,4 százalékos inflációra számít, jövőre pedig 3,7 százalékosra.
Továbbra sem teljesül a 3 százalékos inflációs cél, ezért az MNB csak akkor csökkentheti az alapkamatot, ha az IMF tárgyalások lezárása után nemcsak az országkockázat mérséklődik jelentős mértékben, hanem a forint árfolyama is lényegesen erősödik - közölte az elemző.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG